Magyar Péter Feledy leváltásáról: Mindent meg lehet magyarázni, de elhallgatni nem. Sajnálom
Feledy sem hagyta szó nélkül, kommentben pontosította a dátumokat.
Feledy sem hagyta szó nélkül, kommentben pontosította a dátumokat.
Az újonc nyolc nyeretlen mérkőzés után tudott győzni.
A liverpooli csapat véleményes góllal gyűjtötte be a három pontot.
Nem csak számítógépek és adatbázisok támadhatók az interneten keresztül.
NS-VÉLEMÉNY. Közben a B-terv is műtőasztalra került.
Kiderült az oka a menesztésnek, Magyar Péter is megszólalt.
A női kézilabda NB I-ben FTC–Esztergom összecsapásra kerül sor.
Közelebb kerülhet kamerás élményben az iPhone Duo és a Samsung Galaxy Z Fold9, sajnos.
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:Kimi Antonellit ünnepli a világ – és főleg Olaszország. A Mercedes 20 éves pilótája nem csupán minden idők legfiatalabb világbajnoka vasárnap este óta, de 1953 óta, azaz 73 éve az első olasz is, aki felülhet a Formula–1 trónjára. Zsoldos Barna kétoldalas összeállításában az ifjú bajnok pályafutásának legfontosabb mérföldköveit épp úgy sorra veszi, mint az idény csúcspillanatai…
ALAPVONAL. Az sem ártana, ha egy-egy edző menesztésénél az is feltenné a kezét, aki szerződtette őt.
Három hónap után menesztették Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet éléről. Mi történt? Hétfő este rövid közleményben jelentette be a Külügyminisztérium, hogy megszünteti Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézet élén. A Velkey György külügyi államtitkár által jegyzett közlemény szerint a minisztérium néhány napja szerzett tudomást arról, hogy a vezérigazgató évekig munkakapcsolatban állt az […]…
A Magyar Külügyi Intézet leváltott vezérizgatója azt írta, az ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az orrdugulás nem csupán kellemetlen tünet: gyakran az orrnyálkahártya duzzanata áll a háttérben. De mi okozza, miért fontos enyhíteni, és mivel érhetünk célt?
Miközben a Partizánon vezetett külpolitikai műsort, Lázár János minisztériumával is szoros kapcsolatban volt. 2023 végétől összesen 84,2 millió forintot kapott elemzéseiért és tanácsaiért. Feledy szerint a megbízás nem befolyásolta elemzői függetlenségét, mégsem beszélt róla még a Partizánnak se. Miután kérdéseket küldtünk erről a Külügyminisztériumnak, kirúgták Feledyt.
A Telex információi szerint az elemző cégének több mint 84 millió forintot fizetett az ÉKM.
A Fradi korábbi edzőjének stábjában volt Máté Csaba is. The post Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov first appeared on 24.hu.
Jesús de Miguelt újraélesztették, a tenerifei kórház intenzív osztályán ápolják.
A kancellár szerint a politikai középről érkező, konszenzusos jelöltet fog javasolni a pártjának.
A brit kalandor, Karl Bushby 28 évig tartó, 50 000 kilométeres, Chiléből induló útja befejezése után visszatér édesanyja otthonába, Hullba.
Mindössze három hónapot tölthetett el a vezérigazgatói pozícióban.
A külpolitikai elemzőt három hónap után rúgták ki, mert megtudták, hogy munkakapcsolatban állt az előző kormánnyal.
Eredményt hirdettek a kőbányai Szent László tér megújítására kiírt tájépítészeti ötletpályázaton. A kerület központjának végső koncepcióterve öt kiválasztott pályamű legjobb megoldásait ötvözi majd. A fejlesztés fókuszában a zöldfelületek növelése, a gyalogosforgalom előtérbe helyezése és a fenntartható csapadékvíz-gazdálkodás áll, mindezt a helyi történelmi örökség tiszteletben tartásával - írta meg az Énbudapestem.
A Soroksár nyolc csaknem három hónapig volt listavezető. The post Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben first appeared on 24.hu.
Magyar Pétertől és Varga Judidtól kapta el a covidot, akkor még Magyar szerinte azt mondta neki, túl keveset keres, szólni kellene a főnöknek.
Egy halloweeni fotó árulkodhat a Batman 2 gonoszairól.
Művészek és szakmai szervezetek háborodtak fel azon, hogy a jövő évi kulturális költségvetési javaslatban az ideihez képest több támogatás jutna a fideszes csúcsintézménynek, a Magyar Művészeti Akadémiának, és az alkotók 40 százalékkal kevesebb pénzre pályázhatnának az NKA-nál. A kormány szerint változtatni fognak, a költségvetés kulturális része csak átmeneti.
Mikor jár végkielégítés 2026-ban, és mekkora összegre számíthatsz? Mutatjuk a jogosultság feltételeit, a kizáró okokat és a számítás menetét.
A Magyarország hanglenyomatának elkészítésére vonatkozó ötlet már az együttes megalakulásakor felmerült.
Az Egy rém rendes család rajongói imádni fogják, minek öltözött David Faustino és a családja.
Gyilkosság és súlyos testi sértés a vád.
Mérséklődtek a hosszú lejáratú amerikai államkötvény-hozamok hétfőn, miután az olajárak több mint 7 százalékkal zuhantak. Az árupiaci fordulatot az váltotta ki, hogy Irán nyolc hónapnyi közel-keleti háborúskodás után nyitottságot mutatott a béketárgyalásokra. A piaci szereplők emellett a közelgő amerikai félidős választásokra is pozicionálják magukat, ami szintén növeli a menedékeszköznek számító állampapírok iránti…
Vadonatúj, kifejezetten a repülőtéri utasok igényeire szabott buszok álltak forgalomba a 100E expressz vonalán november 2-án. A járműveken kialakított új poggyásztartók kényelmesebb utazást biztosítanak a rekordszámú utasnak, miközben a háttérben zajló informatikai fejlesztések a járat megbízhatóságát is növelik - írta honlapján a BKK.
Roman Dobrohotovot távollétében ítélték el, mert egy ideje már nem Oroszországban él.
A ray tracingnek súlyos költségei vannak, de erre most érkezhet egy olyan megoldás, aminek kihasználásához még új hardverre sem lesz szükségünk.
Az NB I 12. fordulójának hétfői zárónapján Diósgyőr-Kecskemét (1-3) mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Andrássy út
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · MVM Dome