Emberölés Erzsébetvárosban: elfogták az Akácfa utcai gyilkosság gyanúsítottjait
Az egyik beismerte, a másik hallgat.
Személyre szabható hírfolyam
Az egyik beismerte, a másik hallgat.
Hétfő hajnalban több jármű ütközött egy fontos összekötő úton, a történtek pedig a reggeli forgalomra is hatással vannak.
Az Exatlon és az Ázsia Expressz sztárja egy stílusos képpel tudatta, hogy hamarosan édesapa lesz.
A spanyol csapat sorozatban a második meccsét nyerte meg.
Polyák Gábort javasolta a médiatanács elnöki tisztségére az Országgyűlés szakbizottsága hétfőn.
Tizenegy jelölt közül választották ki.
A tavasszal hatalomra került Tisza-kormány nem kezdett osztogatásba, de nem is igyekszik szépíteni az idei helyzetet. Ez javítja a 2027-es költségvetési mozgásteret, de a választási ígéretek megvalósításával együtt nehéz lesz a kötelező hiánycsökkentés.
A baszk tréner szerint 20-25 percre volt csapatának szüksége ahhoz, hogy belerázódjon a meccsbe.
Az OECD-országok államadóssága a háromszorosára nőtt 2007 óta, de a szakértők továbbra sem számítanak globális adósságválságra.
Kedvező a hangulat hétfő délelőtt az európai piacokon. Itthon a bankrészvény húzza leginkább a BUX indexet, a forint is lendületben.
Befejeződött a Panattoni Park Moson bővítése, miután 2026. szeptember 21-én megkapta a használatbavételi engedélyt a logisztikai központ második, 24 ezer négyzetméteres csarnoka is. Ezzel a park teljes, immár közel 51 ezer négyzetméteres raktárkapacitását a nemzetközi logisztikai szolgáltató, a FIEGE vette birtokba, tovább erősítve Mosonmagyaróvár stratégiai szerepét a közép-európai áruforgalomban.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az Európai Tanács elnöke 25 főváros meglátogatása után arra kérte a tagállamokat, hogy enyhítsék a vörös vonalakat a költségvetési megállapodás elérése érdekében.
Szép javulás, legutóbb csak 99,7-et ért el.
Korábban elfogtak egy 40 éves férfit, akiről kiderült, hogy van alibije a gyilkosság időpontjára, ezért elengedték.
Húsz év után újra kísért az SZDSZ faluromboló politikája.
Magyarország ezeket a lehetőségeket Európa egyik legnagyobb ingatlanpiaci seregszemléjén mutatta be.
Növényi Norbert győzelem esetén szerződést kaphat a világ vezető MMA-szervezeténél, a UFC-nél.
Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetőjét.
A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota. Délután a miniszterelnök azt mondta: a Tisza frakció még nem tárgyalt a jelölésről, de nem valószínű, hogy megszavazzák.
A színész egyáltalán nincs odáig az elnökért, már korábban is nagyon komoly vádakkal illette és most sem volt sokkal visszafogottabb.
A jelöltről az Országgyűlés mondja ki a végső szót, az államfő pedig hétfőn személyesen is felszólal a parlamentben.
A köztársasági elnök hétfőn megtette az Országgyűlés felé a javaslatát.
Hétfőn reggel még arról tájékoztattak, hogy egy korábban őrizetbe vett férfit elengedtek. The post Akácfa utcai gyilkosság: mindkét elkövetőt elfogta a rendőrség first appeared on 24.hu.
Polyákot, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetőjét már kedden meg is szavazhatják.
Járatkimaradások, kényszerű technikai tankolások és drasztikus jegyáremelkedés fenyegeti az európai légiközlekedést.
A kampány és a tartalomgyártó is felelősségre vonható.
A kampány és a tartalomgyártó is felelősségre vonható.
A kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett a szexuális bántalmazás során. 12 év fegyházat kértek az elkövetőre. The post Beismerte tettét a 12 éves, kerekesszékes mostohahúgát megerőszakoló férfi, de nem tudott magyarázatot adni a tettére first appeared on 24.hu.
Korolovszky Gáborral karaktere előnyeiről és hátrányairól, a bírókkal való kapcsolatáról, a nyáron szükségessé vált nyers őszinteségről, játékospártiságáról, Borbély Balázsról és még sok más érdekes témáról beszélgettünk.
Az 1985 krónikái minden várakozást alulmúlt.
Továbbra is a dízelautósok tankolhatnak lényegesen drágábban.
Hárman sérültek meg a koreai demilitarizált övezetben.