Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában
Giorgi Gagua a klub stábjának és játékostársainak is hálás azért, hogy ismét meghívót kapott hazája válogatottjába.
Személyre szabható hírfolyam
Giorgi Gagua a klub stábjának és játékostársainak is hálás azért, hogy ismét meghívót kapott hazája válogatottjába.
Előre bejelölt szavazólapokkal és esetleges szavazatvásárlással manipulálhatták a svéd választást. Ha ez igazolást nyer, úgy a nyomozás részleges megismétléshez is vezethet, miközben a két politikai tömb között mindössze három mandátum a különbség.
Az ügyészség közlése szerint gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.
Az Index által megkérdezett elemző irányvesztést és fejetlenséget lát a magyar külpolitikában.
3,4 milliárd forintnyi összeget gyűjthettek a rezsimnek észak-koreai hackerek.
A jegybank friss előrejelzése szerint az infláció idén alacsony marad, jövőre azonban 3 százalék fölé emelkedik, majd 2028-ban 2,5 százalékra lassul, vagyis az új inflációs célra. A gazdaság idén csak 1,8 százalékkal nőhet, 2027-ben és 2028-ban közel 3 százalékkal. A külső bizonytalanságok miatt a monetáris tanács leállt a kamatvágásokkal, és visszaáll „adatvezérelt módba”, havi egyedi döntéshozatalra.
Már több európai országban is működik a magyarhoz hasonló palackvisszaváltási rendszer, de korántsem ugyanannyit ér egy üres PET-palack vagy fémdoboz.
Hová vezet a politikusok közösségi médiás üzengetése? – Paláver Hangoló Szamosi Tímeával.
A Portfolio Sustainable World 2026 konferenciáján ma ismét ugyanahhoz a kérdéshez jutottunk el, amely a magyar villamosenergia-rendszer egyik legfontosabb problémája: hogyan tud együtt működni a napenergia, a szélenergia, az atomenergia, a tárolás és a hálózat? A válasz nyilvánvalóan nem az, hogy valamelyiket választani kell. De ha közpénzből fejlesztünk, akkor azt is meg kell kérdeznünk: mi legyen előbb, és mire me…
Most egy kaszkadőr önéletrajza árulkodott a NetherRealm készülő készülő verekedős játékáról, amiről nem most hallunk pletykákat először.
Ezt szinte mindenki elrontja hússütés közben, ideje elfelejteni.
Megrázó pillanatokat kellett átélnie Szigligeti Ivettnek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Úgy tűnik, hogy valakinek ki kellett mondani az egyértelműt.
A norvég szupersztárt megint összehozták egy spanyol óriásklubbal.
Az Egyesült Államok a tervek szerint újranyit egy hidegháborús katonai bázist Dél-Grönlandon, emellett katonai erőket telepít a térség keleti részébe is. Többek közt ebben állapodik majd meg Dánia és az Egyesült Államok a Trump elnök által nemrég bejelentett szerződésben, melyet a felek várhatóan az e heti ENSZ-közgyűlésen írnak majd alá - tudta meg a Reuters.
Több kategóriában versenyeznek egymással a legütősebb európai kalandok.
Az ABC, a CBS, a Fox News és az NBC szolidáris a CNN-nel, ezért felfüggesztik az élő közvetítéseiket. Erre válaszul Trump TV néven saját csatornát indított a Fehér Ház.
A férfit a tragédia után őrizetbe vették.
Klubtörténeti sorozatunk első részében Fulvio Bernardini firenzei edzői korszakát és annak csúcspontjait, az első bajnoki címet és a BEK-döntőt idézzük fel.
Sokan attól tartanak, hogy a folyamatos szóbeli inzultusok miatt a kétszeres világbajnok elhagyhatja a sportágat.
Két volt miniszter a Legfőbb Ügyészség célkeresztjében: az eddigi legnagyobb vadakra megy rá a hatóság.
Ráadásul a cél is messze van.
A jegybankelnök szerint az alacsonyabb inflációs cél jobban tükrözi az ország gazdasági fejlettségét is.
Növelik a nyertesek számát, de sok fontos részletkérdésre még nincs válasz. Az Otthoni Energiatároló Program után új programot is indít a kormány Kapitány István bejelentése szerint.
Emberölés miatt nyomoznak. The post Egy 48 éves helyi férfi szúrta le késsel a taktakenézi önkormányzati képviselőt, elkapták a gyilkost first appeared on 24.hu.
Több olyan kormánypárti képviselő is volt, aki igent nyomott vagy tartózkodott, amikor a Fidesz és a KDNP jelöltjeiről szavaztak, miközben a frakció nagy része nemmel szavazott.
Több külföldi lap szerint is Robbie Keane lehet a Celtic első számú jelöltje, ha a vereségsorozat után megválnak Martin O'Neilltől.
Mike Tomlin a szakértői székből is hatékonyan motivál • Pofon után megkönnyebbülés Chicagóban.
Eladósorba került a Káli-medence egyik mesés birtoka. A több mint 1500 négyzetméteres ingatlanon álló kőépületből a Hegyestűre is panoráma nyílik.
A memória ára egy év alatt több mint 300 százalékkal nőtt.
Az árverésen minden tétel elkelt, köztük a legendás színésznő balettcipői, kutyanyakörvei és a saját Kámaszútra-példánya is. The post Összesen közel egymillió eurót fizettek Brigitte Bardot elárverezett tárgyaiért first appeared on 24.hu.
A Katmai Nemzeti Park ismét elindította nemzetközileg is nagyon népszerű bajnokságát, a Kövér Medve Hetet, amelyen a téli álom előtt legnagyobbra hízó állatok a legesélyesebb indulók.
Az iPhone Duo közel egymillió forintért érkezik, miközben a Samsung olcsóbban kínál több olyan funkciót, mely a vásárlásnál döntő lehet.
A Konami a premier előtt még egyszer megmutatta a sorozat új részét, amelyben egy rejtélyes sziget történetét kell feltárnunk.