Azonnali hatállyal megszüntették az Operaház főigazgató-helyettesének munkaviszonyát
Az indoklás szerint Főző Virág szabálytalan folyamatokban volt érintett.
Az indoklás szerint Főző Virág szabálytalan folyamatokban volt érintett.
Egyelőre fél csapattal kezdte meg a munkát az Európa-bajnoki selejtezőkre női kosárlabda-válogatottunk, amely nem szeretne ismét lemaradni a kontinensviadalról.
Moszkva pozitívan értékelte a finn és a norvég vezető kezdeményezését, és úgy látja, megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások Európával.
Húsz perc telefonon 65 ezer, negyven perc személyesen 140 ezer forintba kerül.
Fokozatosan leépíti az Oracle-től bérelt mesterségesintelligencia-kapacitásait a Microsoft. A döntés hátterében az áll, hogy a szoftveróriás felülvizsgálja a több milliárd dollár értékű felhőalapú együttműködéseit, és a jelenlegi hardverek már nem felelnek meg a vállalat műszaki elvárásainak - tudósított a Bloomberg.
Újabb jelentős összegű hitelről tárgyal Magyarország az Európai Beruházási Bankkal, amelyből nagyszabású vasúti és városi fejlesztéseket valósíthatna meg a Tisza-kormány. Vitézy Dávid közlekedési miniszter Karácsony Gergely főpolgármester társaságában ismertette, milyen beruházások indulhatnak el, amelyek a következő években Budapest közlekedését is alapvetően átalakíthatják.
Azt akarják feltárni, hogy egy-egy szereplő rendelkezik-e olyan piaci erőfölénnyel, amivel „adott esetben vissza is él” – mondta Polyák Gábor elnök.
A Microsoft átalakítja a Windows 11 memóriakezelését, hogy a kevesebb memóriával megáldott gépek is gyorsabbak legyenek.
A jegyespár nem hátrál meg, még ha a vőlegény el is veszíti a jogot, hogy a nem létező trón és korona örököse legyen.
Olyan részecskebomlásra sikerült bizonyítékot találniuk a kutatóknak, ami tízmilliárdból csak egyszer történik meg.
Mit örököltünk a kommunista állambiztonság világából?
Jelzés érkezett a hatósághoz.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
100 ezer dollárt nyerhetsz, ha az AI segítségével készítesz egy sikeres videojátékot!
„Milliomos vagyok, anya!” – mondta a fiatal horgász, miután felhívta a szüleit.
"El sem tudjátok képzelni, mekkora kárt okoztatok" - mondta videóüzenetében Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, aki a milánói dóm előtt kirekesztő rigmusokat skandáló Fradi-szurkolóknak üzent.
A jármű a becsapódás következtében kigyulladt.
A kérelmezők azt kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy a testület állapítsa meg a kamatstop-rendeletet törvényi szintre emelő jogszabály vonatkozó részének alkotmányellenességét. The post Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt first appeared on 24.hu.
Szia, bemutatom a CPCM AI City-t.(lent képek és videó)Hogyan indult...Az oldal konzol- és PC-gyűjtőknek készült...
Komoly kritikát fogalmazott meg a volt képviselő.
Az üzleti év harmadik negyedévében az iPhone több pénzt termelt, mint eddig bármikor.
Az OpenAI továbbra is elkötelezett a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra bővítése mellett, annak ellenére, hogy az amerikai választók határozottan elutasították az új adatközpontok építését a félidős választásokon. Sarah Friar, az AI-vállalat pénzügyi igazgatója a CNBC-nek megerősítette, hogy a növekvő ügyféligények kielégítése érdekében folytatják a tőkebevonást, miközben a cég a jövő évi tőzsdei b…
Pócs János, aki egy idős férfit szólaltatott meg Youtube-csatornáján.
Mennyire ismered a Habsburgokat? Most kiderül!
A Skyrim fejlesztője már nem dolgozik a Bethesdánál, de adott két jó tanácsot is a stúdiónak a The Elder Scrolls 6: Sentinel kapcsán.
Átlagosan 15 százalékkal emelkedik az alapbérük.
A repülő az A2-es autópályára zuhant le, majd kigyulladt.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) budapesti irodájának 10. születésnapja alkalmából látogatott Magyarországra Nadia Calvino, a szervezet elnöke. A pénzintézetnek a kormány és Karácsony Gergely főpolgármester is nagyobb szerepet kíván biztosítani a jövőben a magyarországi fejlesztésekben.
Több területet is át kell alakítani.
A direktor szerint igenis van igény a nyers megvalósításra.
Az olasz miniszterelnök-helyettes egyértelművé tette, hogy továbbra is szoros együttműködésre készül a Fidesz elnökével.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Cadillac kiszemeltje.
A lefekvés előtti telefonozás vagy tévénézés jelentősen ronthatja az alvás minőségét. Szakértők szerint már 30-60 perc képernyőmentes idő is segítheti a melatonintermelést, csökkentheti az esti stresszt, és hozzájárulhat ahhoz, hogy másnap kipihentebben és energikusabban ébredjünk.
Ingatag kormányzás és bizonytalan jövő várhat Izraelre, miután a parlamenti választás nem hozott egyértelmű eredményt. Az első megbízást a kormányalakításra mégis Gadi Eisenkot, az ellenzék legerősebb pártjának vezetője kaphatja, de nem lesz egyszerű dolga.
A mieink egyetlen gólját Nagy Krisztián szerezte.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · Papp László Sportaréna