Az Egészségügyi Minisztérium közzétette a szakdolgozói béremelés részleteit
Átlagosan 15 százalékkal emelkedik az alapbérük.
Az autópályára zuhant egy kisrepülő Németországban, a pilóta és utasa is meghalt
A repülő az A2-es autópályára zuhant le, majd kigyulladt.
Budapesten járt az Európai Beruházási Bank elnöke, rögtön nyélbe is ütött 4 üzletet
Az Európai Beruházási Bank (EIB) budapesti irodájának 10. születésnapja alkalmából látogatott Magyarországra Nadia Calvino, a szervezet elnöke. A pénzintézetnek a kormány és Karácsony Gergely főpolgármester is nagyobb szerepet kíván biztosítani a jövőben a magyarországi fejlesztésekben.
Polyák Gábor szerint tavasszal állhat fel az új szervezeti struktúra, átfogó vizsgálatot indít az NMHH
Több területet is át kell alakítani.
Teljesen őrült, korhatáros Indiana Jones-filmet szeretne csinálni a Megszállottság rendezője
A direktor szerint igenis van igény a nyers megvalósításra.
Megszólalt az olaszok csúcspolitikusa, Meloni jobbkeze Orbán Viktorról: elárulta, miért találkozott vele a Fradi-meccs után Milánóban – „Öröm volt fogadni a barátomat”
Az olasz miniszterelnök-helyettes egyértelművé tette, hogy továbbra is szoros együttműködésre készül a Fidesz elnökével.
Piros zászló a Sao Pauló-i szabadedzésen, megadta magát az F1-es újonc autója
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Cadillac kiszemeltje.
Csak egy apró szokást kell kerülni lefekvés előtt, és sokkal kipihentebben ébredhetsz másnap
A lefekvés előtti telefonozás vagy tévénézés jelentősen ronthatja az alvás minőségét. Szakértők szerint már 30-60 perc képernyőmentes idő is segítheti a melatonintermelést, csökkentheti az esti stresszt, és hozzájárulhat ahhoz, hogy másnap kipihentebben és energikusabban ébredjünk.
Patthelyzet Izraelben: súlyos árat fizethet, aki ki akarja ütni a nyeregből Netanjahut
Ingatag kormányzás és bizonytalan jövő várhat Izraelre, miután a parlamenti választás nem hozott egyértelmű eredményt. Az első megbízást a kormányalakításra mégis Gadi Eisenkot, az ellenzék legerősebb pártjának vezetője kaphatja, de nem lesz egyszerű dolga.
Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján
A mieink egyetlen gólját Nagy Krisztián szerezte.
Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
Összesen 395 millió euró értékű finanszírozási megállapodásokat írt alá az Európai Beruházási Bank Magyarországon, többek között vízfejlesztési, diákhitel- és vállalkozásfejlesztési projektek támogatására. The post Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra first appeared on 24.hu.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Alkotmányjogi panaszt nyújtott be az OTP a kamatstop miatt
A pénzintézet szerint a törvény alkotmányossági megalapozottság nélkül utólag, szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba.
Megtört az áremelkedési hullám: csökkentek a globális élelmiszerárak, de az egyik legfontosabb alapanyag ára elszállt
A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben.
Egy német férfi magára hagyott egy 17 éves lányt a legmagasabb német hegycsúcson, az osztrák rendőrség nyomoz ellene
A 21 éves férfi és a tinilány a napfelkeltét akarták megnézni -12 fokban.
AWS: Egy „Viszlát, NER!”-féle direkt politizálással nem jutottunk volna semerre
Hogyan lehet továbblépni egy barát és zenésztárs elvesztése után, és milyen érzés valaki mással folytatni azt, amit együtt kezdtek el? Az AWS két tagjával, Schiszler Somával és Veress Áronnal beszélgettünk Siklósi Örs halálának feldolgozásáról, az új énekes érkezéséről és arról, hogyan sikerült újra megtalálniuk a helyüket zenekarként.
„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról
„Mindent tudott a labdával, páratlan labdaérzéke volt. Evidensnek tartotta, hogy a bal oldalra bal kézzel vezeti, s ha ziccerbe kerül, azt is ballal teszi fel. Akkoriban ez még nem volt általános...”
Egyetlen alkalmazás tönkreteheti az androidos telefonodat, és megoldás sincs rá
Az alkalmazást még megnyitni sem kell, a helyreállítás pedig adatvesztéssel járhat.
Sandra Hüller mint férfi, gyilkos humor a Kabóca Bábszínházban, Sztarenki Dóra az Olasz Filmfesztiválon – a HVG kulturális ajánlója
A Mohácsi testvérek 20 év után újra elővették '56-ot. Szabadabb-e az ember, ha férfi – erről is szól az Oscar-nevezett német film. A Harry Potter szerzőjének legsötétebb, de legjobb krimije. Madárhangokkal beszélget a Fesztiválzenekar a Müpában. Ez a HVG kulturális ajánlója.
Győztek ugyan Szerbiában az egyetemisták, de továbbra sincs hivatalos miniszterelnök-jelöltjük
Több jelöltben is gondolkodnak még.
Brad Pitt olyan laza a Cliff Booth-mozi új előzetesében, hogy mellette még a gengszterek is befeszülnek
Quentin Tarantino írta, David Fincher rendezte, Brad Pitt pedig ismét bebizonyítja, hogy kevés menőbb fickó létezik nála Hollywoodban. Befutott a Cliff Booth újabb zűrös kalandjai második előzetese, ami alapján az év egyik legstílusosabb bűnfilmje közeleg.
Svájcban óriásmolinóval tiltakozik a Greenpeace a Big Tech adatközpontja ellen
Greenpeace-aktivisták pénteken, november 6-án egy 26x26 méteres óriásmolinót feszítettek ki a svájci Beringenben, tiltakozva a nagy technológiai cégek növekvő környezeti hatása ellen.
Vége a Cybertruck történetének
A jövőt innentől a Cybercab képviseli, amely hamarosan Budapestre látogat.
A Puskás Akadémia gólfelelőse: "A közeljövőben szeretnék ott lenni a válogatottban"
A Puskás Akadémia támadója remek formában kezdte a szezont, hat találatnál jár, és a magyar válogatottba is szeretne visszatérni. Németh András a külföldi éveiről, súlyos sérüléséről és arról is beszélt, milyen áldozatokat hozott érte a családja.
Lannert Judit társadalmi egyeztetést jelentett be az iskolakezdés szabályainak megváltoztatásáról
A jövőben nem korhoz kötve, hanem személyenként lenne elbírálva, hogy egy gyerek mikortól számít iskolaérettnek.
Idén is elindult a verseny a Magyar Innovációs Nagydíjért, mutatjuk a részleteket
A Nagydíj mellett 11 kategóriában keresik a legjobb innovációs gyakorlatokat.
Bóka János szerint az ügynökbotránynak három felelőse van
A politikus szerint a nyilvánosságra hozatallal ismét áldozattá tette a kommunista rendszer megfigyeltjeit.
Már nem Magyarországra figyel a BYD, új országot talált magának Nyugat-Európában: rögtön óriásgyárat építhetnek a kínaiak – ott tárt karokkal várják őket
Egyre több európai ország igyekszik magához vonzani a kínai elektromosautó-gyártókat, Portugália pedig most komoly lehetőséget kaphat.
Lakhatási és közlekedési fordulat jöhet, az Európai Beruházási Bank elnökével tárgyalt Magyar Péter
A szükséges beruházások finanszírozása volt a téma.
Elképesztő, mit kértek a pizzájukra az ausztrálok: kirúgták a séfet, mert nem volt hajlandó teljesíteni
Azt állította, ez sérti a kultúráját.
NMHH-elnök: A KESMA működését és a 4iG műsorterjesztési piacon játszott szerepét is vizsgálni fogják
Polyák Gábor szerint tavaszra alakulhat ki az új intézményi struktúra.
CPCM AI City
Szia, bemutatom a CPCM AI City-t. (lent képek és videók) Hogyan indult...Az oldal konzol- és PC-gyűjtőknek készült...
Kubatov elítélte a Mussolinit éltető Fradi-szurkolókat: „Ami a milánói dóm előtt történt, az őszintén felháborító”
A Ferencváros elnöke szerint ezek a drukkerek el sem tudják képzelni, mekkora kárt okoztak a klubnak.
Kongatja a vészharangot Zelenszkij: közeleg a tél, küszöbön az ukrán főváros összeomlása - ez döntheti el a háborút?
A politikai ellentétek az utcán is megmutatkoztak, miután a városháza előtt tüntetők követelték Vitalij Klicsko lemondását.
Segítő kezet nyújtana a távol-keleti óriás Európának: Pekingben udvarolt egymásnak az osztrák kancellár és Hszi Csin-ping
Kína nem az európai problémák forrása, hanem olyan partner, amely segíthet Európának megbirkózni a kontinens előtt álló kihívásokkal - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Pekingben, ahol Christian Stocker osztrák kancellárt fogadta.