Mi Hazánk képviselői egy házbizottsági döntés elleni tiltakozásként nem jelentek meg az ülésteremben a köztársasági elnök hétfői parlamenti felszólalásakor - közölte Novák Előd frakcióvezető-helyettes az MTI érdeklődésére. The post A Mi Hazánk képviselői házbizottsági döntés elleni tiltakozásul nem voltak jelen az államfő felszólalásakor first appeared on 24.hu.
Nem mindennapi felfedezést hozott a Tisza rendkívüli apadása Szolnoknál. A folyó medrének közepén olyan török kori maradványokra bukkantak, amelyekről a szakemberek sem tudtak.
A köztársasági elnök csak tiszás politikusok előtt beszélt az ügyészség helyzetéről, és annak a hátteréről, miért esett a választása Szathmáry Zoltánra, akinek a nevét nem ejtette ki.
„Ma a budapesti és a vidéki pályaudvarok többsége is olyan hely, amit az ember inkább elkerül, hacsak nincs ott dolga. Mi ezen szeretnénk változtatni” – írta a közlekedési és beruházási miniszter.
Mintegy 150 gyanús drónészlelést regisztráltak Belgiumban 2026 eleje óta, egyebek mellett katonai bázisok, nukleáris létesítmények és más érzékeny infrastruktúra közelében - közölte RTBF belga közszolgálati hírportál.
403 millió eurós bírságot szabott ki az ír adatvédelmi hatóság a Google-re, mert a vállalat nem megfelelően kezelte és nem kellően átláthatóan használta fel a felhasználók helyadatait. A döntés egy 2020-ban indított vizsgálatot zár le, amely szerint a Google több ponton is megsértette az uniós adatvédelmi rendeletet.
A bitcoin ma átlépte a 85 000 dolláros szintet, folytatva az elmúlt napok erőteljes raliját. A piaci szereplők jelenleg azt mérlegelik, hogy végleg véget ért-e a kriptoeszközök árfolyamának tartós visszaesését hozó, úgynevezett kriptotél, amely a 2025. októberi, 126 000 dollár feletti történelmi csúcsot követően vette kezdetét - tudósított a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenc…
A rendező szerint egy júniusi megbeszélésen váratlanul közölték vele, hogy leállítják a projekt finanszírozását, ezt követően pedig azonnal új kiadói partnert kellett keresnie.
A magyar államnak erős ügyészség kell, ami törvényhez kötöttséget és pártatlanságot jelent Baka szerint. The post Baka: Ne csak egy személyre, hanem az egész intézményre gondoljanak first appeared on 24.hu.
Az MSNBC / MS NOW, a CNN és a Politico hétfőn közös keresetet nyújtott be a Trump-kormányzat ellen, miután az elnök bejelentette, hogy kitiltja őket a Fehér Ház területéről. A három médium az amerikai alkotmány első alkotmánymódosításában rögzített sajtószabadság védelmére hivatkozik.
A legfőbb ügyész választásával kapcsolatban jelezte, hogy nem kíván kampányolni a jelöltje mellett. The post Baka: Rendkívül rossz az ügyészség állapota first appeared on 24.hu.
Óriási kihívást jelentenek a német gazdaságban az energiaárak, az USA-val és Kínával folytatott kereskedelem változásai, valamint az, hogy évek óta zuhannak a beruházások, és mélyponton van az új vállalkozások alapítása.
Átmenetileg veszít lendületéből a német gazdaság, de az év végén ismét gyorsulhat a növekedés a német jegybank szerint. A Bundesbank szeptemberi havi jelentése alapján a harmadik negyedévben a gazdasági teljesítményt elsősorban az alacsony vízállás, a magas energiaárak és a visszafogott fogyasztás fékezi, ugyanakkor a negyedik negyedévre kedvezőbb kilátásokat valószínűsít.