Már szinte kibogozhatatlan a jelenlegi kormány működése, mivel több minisztériumnak továbbra sincsen SZMSZ-e, de így is elképesztő szám jön ki, ha a Magyar Közlönyben megjelent kinevezéseket nézzük.
Az operett több, mint művészet: show-biznisz, ahová dől a pénz – többek között ezzel magyarázta OJD korábban, hogy közel félmilliárd forint áramlott hozzá. Adatigényléssel megkaptuk a márciusban bemutatott, de azóta sem játszott Dankó Pista költségvetését. Nem csoda, hogy csak egy előadása volt.
A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer é…
Több mint fél évvel a Szőlő utcai javítóintézet bezárása után bejutottunk az azóta kiürített, bontásra váró épületegyüttesbe. Egy egykori nevelővel, Pávits Juliusszal jártuk végig az igazgatói irodát és hálószobát, a gyerekek lakóhelyiségeit és az udvart, miközben elmesélte, hogyan működött az intézet Juhász Péter Pál, majd Kovács-Buna Károly vezetése alatt, és mit gondol arról, hogy a botrány kirobbanása után a kor…
Végigvesszük, mi történik a Kutya Párttal, ha nem tud fizetni, és hogyan juthat el a NAV az egyéni képviselőjelöltek magánvagyonáig. The post Bajban a Kutya Párt: befulladt a pénzgyűjtés, még mindig több mint félmilliárddal tartoznak first appeared on 24.hu.
Ez aztán nem fénylett 25 évvel ezelőtt a 9/11 árnyékában mutatták be Mariah Carey Glitterjét, de jókora bukását nem lehet csak erre fogni, ami a popsztár mentális egészségére sem volt jó hatással. Lássuk, mi minden ment félre!
A szélturbina nem karbonmentes. Több száz tonna beton és acél, különleges szállítás, út- és hálózati infrastruktúra, nehezen újrahasznosítható kompozit és végül leszerelési munka tartozik hozzá.
A miniszter szerint a legrászorultabbakat támogatják, de a valóságban tízmillió forintnál drágább BMW-k és Mercedesek után is járhat a húszezer forint.
Több sebből vérzik a rendőrség által használt nyomkövetős okosóra-beszerzés. Azért is, mert azzal megkerültek egy hatályos, 27 milliárdos keretszerződést. A pórul járt cég csalás miatt tett feljelentést, amit a Központi Nyomozó Főügyészség elutasított, ám a Legfőbb Ügyészség most rájuk parancsolt: nyomozzanak, mert gyanús az ügy.
Akár 5 millió forintos kárt is okozhat egyetlen vadgázolás, az őszi szarvasbőgés időszakában pedig különösen nagy veszély leselkedik az autósokra az erdős, bokros útszakaszokon.
Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) vezetője szerint most az a legfontosabb, hogy a vállalat működésében ne legyen törés.
Pártunk és kormányunk egy füst alatt átnyomta a látszatparlamenten (szintén kivételes eljárásban) az úgynevezett dízeltámogatást. Ötezer forint havonta.
Szathmáry Zoltánt szerette volna legfőbb ügyésznek Baka András köztársasági elnök, a Tisza azonban, úgy fest, nem kér belőle. Magyar Péter a Kossuth térre vár mindenkit október 23-án. Elkapták az Akácfa utcai gyilkosság két gyanúsítottját. Oroszországban Putyin pártja, Németországban Putyin szövetségese tarolt. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A munkavédelmi hatóság súlyos biztonsági hiányosságokat tárt fel, és kötelezte a Molt az üzem technológiai és biztonsági rendszereinek felülvizsgálatára.
A természet egyik csodája, ahogy az állatok maradványait visszaszerzi a természet. De mi történik akkor, ha az ember megpróbál besegíteni? Oregonban kiderült.
Ha a dorogi térségben több vízre volna szükség a fogyasztás növekedése miatt, akkor a helyi szolgáltató csak Tasnádi László volt belügyi államtitkár érdekeltségébe tartozó cégtől vásárolhatna plusz vizet – értesült a HVG. A 2051-ig érvényben lévő megállapodás azért is szokatlan, mert az ország természeti kincsei Magyarországon alapvetően állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak, a tokodaltárói vízbázis mégis a T…
A céges hitelek állami garanciavállalásáért felelős Start Garancia Zrt. olyan összeget juttatott a csapatnak, ami még egy névadó szponzortól is brutális lenne. Felülről jöhetett az ukáz.
Írország szövetségi kapitánya beszólt az ellenfelének, válaszul alaposan kiosztotta őt az izraeli szövetség. The post Népirtás, álszentség és tudatlanság – forrósodik a hangulat a debreceni NL-meccsre first appeared on 24.hu.