Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban
A Fenerbahce játékosai történelmi győzelemől beszéltek.
A Fenerbahce játékosai történelmi győzelemől beszéltek.
Az autóipar egyik legvitatottabb intézkedése, úgy tűnik, szépen lassan új formát ölt.
Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződését egy texasi adatközpont számítási kapacitásának bérlésére, így a 35 milliárd dolláros értékeltséggel tőzsdére készülő v…
A volt jegybankelnök neve mágnesszalagon szerepel, Otto fedőnéven tartották nyilván a szolgálatok. Surányit megdöbbentette, hogy a neve szerepel a listában. The post Surányi György: Megkísérelték a beszervezésemet, de azonnal megtagadtam first appeared on 24.hu.
A közgazdászprofesszor szerint kérdés, hogy a lakosság és a vállalkozói réteg hosszabb távon hogyan fog reagálni az adóváltozásokra.
Több rendőrautó üldözött egy forgalommal szemben haladó autóst szerda este az M0-son, Gyál térségében. Majdnem tragédia történt.
A rendező szerint sikerült megtalálniuk a Warhammer 40,000 világának bemutatásához egy olyan kezdőpontot, ami még a rajongókat is meglepheti.
Az IH elnökét, Bíró Ferenc Pált 2022-ben még Windisch László javaslatára nevezték ki. The post Az ÁSZ-elnök fellebbezett annak érdekében, hogy kirúgják az Integritás Hatóság vezetőjét first appeared on 24.hu.
Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezh…
Vármegyei összevetésben Pest áll az élen (9,4 millió forint), a sor végén pedig Nógrád és Békés (4,5 millió forint környéke) található. Mi történt? A tőkejövedelemmel rendelkezők száma 2025-ben 366 ezerre nőtt, a lakosságnak mindössze 3,9 százaléka rendelkezik egyáltalán adózó tőkejövedelemmel – írja friss elemzésében a GKI Gazdaságkutató Intézet. A kutatáshoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal […] The post Továbbra is Fe…
A BrainVisionCenter igazgatója szerint az Alzheimer-terápiák fejlesztésében is segíthet úttörő mikroszkópjuk, ami sejtszinten teszi vizsgálhatóvá az agyi aktivitást. A kutatóintézet hat nagy tudományos projektje közül az epilepsziaterápia és a látás agykérgi helyreállítása áll legközelebb a klinikai alkalmazáshoz, de rákdiagnosztikai eszközt is fejlesztenek.
Bár a Tesco bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek eladását, a magyarországi üzlethálózat egyelőre a brit vállalat tulajdonában marad.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters.
A probléma Magyarországot is közvetlenül érinti.
Úgy látszik, hogy a fejesek tényleg fel akarják támasztani a DC saját démonvadászát is.
Agrárkérdések és a Mexikóval kötött megállapodás is napirendre kerül az Országgyűlésben.
Megérkezett hazánkba a plugin hibrid Geely Starray EM-i vadonatúj négykerék-hajtású változata.
Sok család számára megfizethetetlen az egészséges táplálkozás.
Több mint négy évig nem jött ki neki a lépés, most az asztanai világbajnokságon igen: ezüstéremmel tért haza a kötöttfogású 72 kilogrammos birkózó
Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag
Esélyes, hogy mesterséges eredetű.
Miközben a tagállamok a közös kiadások visszafogására törekednek, az Európai Parlament nagyobb költségvetést követel az Európai Bizottság eredeti javaslatához és az ír elnökség nemrég kiadott, de mindenki által bírált kompromisszumához képest is.
Kerkez Milos vegyes értékelést kapott, miután csereként játszott a BL-meccsen.
A független teszt a diákok vizuális komfortját is vizsgálta.
Visszatérő alkotmányjogi és adatvédelmi probléma az iratok feltárása a szakjogász szerint.
Az időközi választásokon elszenvedett súlyos kudarc után kész belső háború alakult ki a Fehér Házban az iráni konfliktus következő lépéseivel kapcsolatosan. Trump elnök belső körében két tábor feszül egymásnak: az egyik oldal a csapások felújítását sürgeti, a másik a katonai műveletek mielőbbi leállítását szorgalmazza - számolt be a WSJ.
A szentatya közismerten rajong a zenész munkásságáért.
Bocsánatot kért a katolikus püspöki konferencia, holtan találták a bajor miniszterelnök-helyettest, JD Vance szerint az iráni háború miatt vesztettek. The post Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk first appeared on 24.hu.
Sikeresen csökkentette vásárlói átlagéletkorát a Rolls-Royce, sőt, a szalonokba már a Z-generáció is beszivárgott.
A rostfogyasztás növelése számos egészségügyi előnnyel járhat, ám sokan olyan hibákat követnek el, amelyek puffadást, székrekedést és emésztési panaszokat okozhatnak. Dietetikusok elárulják, melyik három gyakori tévedést érdemes elkerülni, ha fokozatosan szeretnéd növelni a rostbeviteledet.
Az, ahogyan a partnered viszonyul hozzád, amikor megbetegszel, erősen rámutat, mennyire énközpontú.
Nem indult újra a püspökválasztáson a volt miniszter, akit a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt egyházon belül is sokan bíráltak.
A boltokban kapható USB-töltők jelentős része komoly biztonsági kockázatot rejthet magában, kimondottan veszélyes lehet az olcsóbb utángyártott eszközöket választani.
A Századvég alapítóját alig két év után kizárták a hálózatból.