A Rákok pénzügyi sikert aratnak, a Vízöntőkre pedig váratlan utazás vár: szerdai horoszkóp
Lásd, mit írnak a csillagok!
Személyre szabható hírfolyam
Lásd, mit írnak a csillagok!
A győzelem sem volt elég ahhoz, hogy valóra váljon a nagy álom.
Szégyenteljesnek és indokolatlannak nevezte Ukrajna külügyminisztere azt, hogy az Európai Unió eltávolított két orosz oligarchát a szankciós listájáról.
Az életkor sajnos sokszor hátrány is lehet az álláskeresésben, de ezzel a hét módszerrel sokat tehetünk a jobb első benyomásért.
A 12 csapatos NB I-ben a Macron olasz sportszergyártó viszi a prímet, négy csapat is a cég mezeit viseli.
Szakadozik a felhőzet az ország fölött, de élénk széllökések ma is előfordulhatnak. The post Többnyire napos lesz a szerda, egy-két helyen zivatarokkal first appeared on 24.hu.
A sütőtökös fűszerkeverék illatára lassacskán már a levelek is sárgulni kezdenek. Ez a PSL története.
A teljes munkavállalói létszám akár kétharmadát is érintheti a létszámcsökkentés.
Ursula von der Leyen üdvözölte az egyezséget.
Hajós Andrásnak nem éppen úgy sült el zseniális terve, mint ahogyan azt elképzelte.
Néhány apró változtatás sokat számíthat.
Az előrejelzések szerint a Polo névre keresztelt hurrikán nem fog partot érni, de heves esőzéseket okozhat Mexikó egyes részein.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Lámpások egy elég jó DC-sorozat lett, de az egyik fő fordulata felháborodást keltett a DC-rajongók körében. James Gunn reagált erre.
Orbán Balázs a magyar Országgyűlés után Brüsszelben folytatja munkáját.
Sokak figyelmét felkeltette, hogy az ügyészség egy napon kérte ki Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogát, de Mikecz Dániel szerint ettől aligha keveredik ki a vádhatóság abból a bizalmi válságból, amelyről a köztársasági elnök beszélt.
Néhol a közlekedést is lassította a korai tél.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Függetlenség, katarzis és túlélés: A klubkultúra jövője volt a téma az Inga Kultúrkávézóban.
Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Puty…
Mutatjuk, mit tartogat az időjárás!
Napközben akár 22 fok is lehet.
Egy hét kényszerszünet után, hosszú sorokkal nyitott újra a Terror Háza.
Kapaszkodjon meg, mert ennél meglepőbb kijelentést ma nem fog hallani.
A magas koleszterinszintnél az étrend is számít. A koleszterincsökkentő ételek között több hétköznapi kedvencet is találsz.
Az ügyészi döntések alapja minden esetben a törvényesség.
Operatőrként szintén bizonyított, többek között a kultikus Véres játékot, valamint Clint Eastwood két filmjét is ő fényképezte.
Kerezsi Miklós cége a volt tulajdonosok szerint az ő megtévesztésükkel szerezte meg a műanyag kerti bútorairól ismert Flair-Plastic Kft. többségi tulajdonát. A céget másnap 1,336 milliárdos értéken apportálták a tőzsdén jegyzett Vertikál Nyrt.-be, amit szintén perelnek a Flair-Plastic korábbi tulajdonosai.
Megjelent a Natixis friss globális nyugdíjindexe, melyben évente pontozzák a fejlett világ számos országának nyugdíjhelyzetét – köztük Magyarországét is. Az elemzés szerint Norvégia magabiztosan őrzi az első helyét, de több északi ország és Svájc is előkelő helyet szerzett meg, miközben Finnország egy nagyobb zuhanással hazánk mögött kötött ki az idei versenyben. Magyarország ezzel a 44 államot vizsgáló rangsor 33.…
Az ukrán sajtó a keretek értéke alapján jelentős fölényben látja saját válogatottját.
Zárug Péter Farkas politológust és Fleck Zoltán jogszociológust kérdeztük a Tisza-frakció elutasító döntéséről. The post „Kezdenek működni az intézmények” – Zárug Péter Farkas és Fleck Zoltán Baka András jelöltjének elutasításáról first appeared on 24.hu.
Riasztó és stílusos disztópia 20 évvel ezelőtt mutatták be az operatőri bravúrokkal teli Az ember gyermekét, ami azóta kultklasszikussá vált, de korában csúfosan megbukott a kasszáknál. Lássuk, hogyan nyert megváltást!
Az államfő vagy meghátrál, vagy szembemegy a miniszterelnökkel – de akármelyik forgatókönyv is teljesül, már most láthatóak a későbbi szembenállás körvonalai.
A sportág magyarországi fordulója már idén is veszélyben volt.
Egy legálisan értékesített csomag cigaretta árának mintegy 78 százalékát teszik ki az adók.