Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott
A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.
A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.
A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
A vagyonadó beszedése fontos próbatétele lesz a kormányzóképességnek, a Tisza pedig időt nyert a felpörgő elszámoltatással. László Róberttel elemeztük a belpolitikai aktualitásokat.
Így van, az a mosómedve nem is a kisszéken ülve, tányérról ette a szendvicset. Hihetetlen!
Számos formában érdemes a szervezet szolgálatába állítani.
Hogyan lehet kiszámolni, hogy több millió ember pénzügyi döntései együtt miként alakítják a gazdaságot? Mit tehetnek a kormányok és a jegybankok, hogy megértsék, miként hatna egy-egy lépésük az emberekre? Ennek a vizsgálatáért járt az idei közgazdasági Nobel-díj.
Kifogásolható hangnem, nyilvános megszégyenítés, szakmaiatlanság – a többi között ezeket kérik számon kritikusai Draskóczy Imrén, aki bő két évtizede dolgozik a női tornászok szövetségi kapitányaként. The post „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya first appeared on 24.hu.
Félix Sánchez 2019-ben Ázsia-kupát nyert Katarral, majd irányíthatta a közel-keleti válogatottat a 2022-es, hazai rendezésű világbajnokságon.
Tedd próbára a történelmi tudásod 10 októberi kérdéssel, és derítsd ki, mennyire emlékszel még az évszámokra és híres eseményekre!
Több tízmilliárdos vagyonzárolás és százötven fős akciók az NVVH vezetőjelöltjének múltjában.
A Choc v1 vagy normál, MX-kompatibilis variánsokban megvehető PBT szettek kétféle lefedettséggel jönnek, de kedvünkre tovább bővíthetők.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a győztesnek.
Az iráni elnök elmondta, hogy a teheráni kormány súlyos problémákkal néznek szembe, de nem az Egyesült Államok esetleges támadása miatt – írja az Iran International.
Tovább nőtt a francia és a német állampapírhozamok közötti különbség, miután a befektetők beárazták a francia költségvetési helyzettel és a közelgő elnökválasztással kapcsolatos kockázatokat, valamint az emelkedő energiaárakat.
A Csákvár - Kecskemét NB II-es bajnoki négy piros lapot is hozott, Bolyki Andor saját Instagram-oldalán reagált a történtekre.
Bakuban elszabadultak az indulatok.
Egy korszak véget ér Győrben. Egyelőre nem tudni, hogy kié lesz a helye a közgyűlésben, a Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület ugyanis megszűnt.
A listán egyetlen honfitársa szerepel, a Boca Juniors 19 éves középpályása, Tomás Aranda.
Babe Ruth rekordja ezzel együtt még nem dőlt meg.
Az új pályázaton azok is részt vehetnek, akik korábban hiába nyertek, Káel Csaba rendszerében mégsem készíthették el a filmjüket. A Fidesz-kormány 2023-ban, utólagos hatállyal lehetetlenítette el a programot.
A nőknél viszont magyar duó nélkül kezdődnek meg a főtáblás küzdelmek.
A Tisza-frakción belül ismeretlennek számít, ezáltal egyelőre nincs is jelentős ellenállás Fejes Péter legfőbb ügyészi jelölése ellen – legalábbis ez derült ki az első parlamenti nyilatkozatokból azután, hogy Baka András bejelentette: az egykori Veszprém megyei főügyészt jelöli a pozícióra. Az államfő első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt két hete a Tisza-többség leszavazta a parlamentben, a testvére ugyanis az aranykon…
Hibrid 2,9 literes V6-os biturbóval példálóznak a Cuorerosso kapcsán.
Rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés az FKT döntései miatt. A Fidesz szigorítaná Karácsony Gergely mozgásterét, miközben a parkolási reform miatt a kerületekkel is nő a feszültség. The post Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt first appeared on 24.hu.
Mit tett Gianni Infantino belső, bizalmi embere, s miért nem lépett közbe a FIFA?
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
A kontinensünkön és világszerte egyaránt népszerű befektetésbe több mint 34 milliárd eurónyi tőke érkezett, a piaci hullámok dacára ezzel már a 3250 milliárd eurót súrolja összvagyonuk.
Jelentős áramkimaradás volt Bosznia-Hercegovina északi részén, egyetlen kártékony szereplő: egy hód miatt.
A Hello Games sci-fi kalandja teljes tartalommal érkezik az Apple telefonjaira és táblagépeire, a kezdőszakaszt pedig ingyen is kipróbálhatják az érdeklődők.
A Kreml szóvivője szerint folytatódnak az energetikai tűzszünetről szóló egyeztetések. Mi történt? Legalább hat energetikai célpontot ért orosz támadás hétfőn éjjel és reggel Ukrajnában, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök a hétvégén energetikai tűzszünetet jelentett be a két ország között, írja a Reuters. Részletek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Moszkva ezzel egyértelművé tette, hogy […] The…
A Nothing olcsóbb kütyükre szakosodott márkája két hordozható hangszórót mutatott be, amelyek külsejét akár 3D-nyomtatott alkatrészekkel is átalakíthatjuk.
A Tisza Párt képviselőjének meggyűlt a baja a végzettségével.
Az eredeti, ős-Espace hangulatát napjaink technológiai vívmányaival társító tanulmányautót mutatott be a Renault. Az E-Space Conceptből még akár bármi is lehet.