Rendkívüli hír érkezett a Balatonról: tonnaszámra érkeznek a pontyok a kikötőkbe
Ősszel sem áll le a haltelepítés a Balatonnál: október elején több kikötőben is pontyok kerültek a tóba, a következő hetekben pedig további szállítmányok érkezhetnek.
Ősszel sem áll le a haltelepítés a Balatonnál: október elején több kikötőben is pontyok kerültek a tóba, a következő hetekben pedig további szállítmányok érkezhetnek.
Sajnos a hétvégi kiadós esőzés nem egy tartósan csapadékos időszak kezdete... ismét magasnyomás lesz időjárásunk alakítója.
Az Európai Bizottság a WHO-n keresztül próbálja tisztázni egy orosz laboratóriumi dolgozó halálának körülményeit – közölte az EUrologus kérdésére a Bizottság szóvivője. Pestises megbetegedést nem igazoltak, az uniós járványügyi központ azonban egyelőre nem tartja elegendőnek az információkat az európai lakosságot érintő kockázat megítéléséhez.
Bertók László fiatalkora óta költő akart lenni, 19 éves korában egy Rákosi-ellenes verse miatt bevitte az ÁVH. Életéről, munkásságáról, hagyatékáról most film is készült, amit először a Karakter minifesztiválján lehet látni.
Már több mint 4600 név szerepel a szankciós listán. Mi történt? Minden eddiginél több embert és céget vett célba az Európai Unió új, Oroszország elleni szankciós csomagja. A tagállamok külügyminiszterei hétfőn Luxembourgban 1646 személy és szervezet szankcionálásáról döntöttek, derül ki az Európai Unió Tanácsának közleményéből. Részletek. A tiltólistára kerültek többek között az orosz hadiipar beszállítói […] The po…
Magyar Péter Toroczkai Lászlóhoz szólva hangsúlyozta, hogy Novák Előd szavazatával tudta a Fidesz megakadályozni Orbán Viktor beidézését a gyermekvédelmi és kegyelmi ügyeket vizsgáló bizottság elé. The post Magyar a Mi Hazánk szavazatát kéri számon Orbán Viktor beidézése ügyében first appeared on 24.hu.
Egy másik alkotás, a Social Reckoning sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Radoslaw Sikorski kiemelte az orosz hibrid tevékenységek növekvő mértékét, amelyek az európai országokat célozzák meg.
Fejes Péter legismertebb ügye talán az volt, amikor a vörösiszap-perben képviselte a vádat. The post Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről first appeared on 24.hu.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) reakciójának hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy újra és újra magyarellenes rigmusok hangozzanak el a romániai stadionokban. A városvezető a Sepsi OSK és a Dinamo Bukarest pénteki mérkőzésén történtek után szólalt meg, miközben Diószegi László klubelnök a két csapat vezetői között kialakult vendéglátási vitában is keményen visszavágot…
Vajon a kék csapat után a másik japán óriás is magára fogja haragítani a lemezes játékok kedvelőit?
A kínai BYD komolyan fontolgatja, hogy Franciaországban is gyárat építsen – jelentette be Stella Li, a vállalat ügyvezető alelnöke a BFM francia televíziónak a Párizsi Autószalon keretében adott interjújában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára…
Több bankot is érintenek a leállások.
Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy az ukrán Rada elfogadta a kárpátaljai magyar kisebbség nyelvi és oktatási jogait javító törvénymódosítást. The post Magyar Péter élesen bírálta az előző kormány kárpátaljai politikáját first appeared on 24.hu.
A törvény a nemzeti, így a magyar kisebbségek oktatási jogainak rendezését célozza. The post Mérföldkő: Ukrajnában elfogadták a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt first appeared on 24.hu.
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben bejelentette, hogy a kormány jövő héten terjeszti be a 2027-es költségvetést.
A kiskereskedelmi különadó nemcsak a boltláncok mozgásterét, hanem a vásárlókért folytatott versenyt is befolyásolhatja, ezért különösen fontos, milyen bevétellel számol abból a kormány jövőre.
A Liverpool középpályása sérült, az MLSZ szerint már a válogatott szünet alatt sem volt százszázalékos formában.
A TF együttműködésével megvalósuló eseményen a hazai sportirányítás vezérkara mellett szövetségi és klubvezetők, sportszakemberek vitatják meg, milyen irányba haladjon a hazai sportélet a jövőben.
A múltheti győztes maradt az első, miközben átrendeződött a Marvel-mezőny.
A Tisza frakcióvezető-helyettese válaszolt a Mi Hazánk és a KDNP bírálataira, hangsúlyozva a szabadság és az igazság fontosságát, valamint bízva abban, hogy fény derül az igazságra a vitatott ügyekben. The post Strompová Viktória a szabadság fontosságát hangsúlyozta first appeared on 24.hu.
Bár nincsenek benne különösebb extrák, mégis szerethető porszívót kínál megint a Roborock... de a szőnyegen azért lehet baj.
Őszi, apró, de annál nagyobb a szuperereje.
Lezárult a bírósági vizsgálat az őrizetbe vétel jogszerűségéről, és mindkét fórum az NVVH álláspontját fogadta el, amely szerint elég, ha a Házelnök bejelenti a mentelmi jog felfüggesztését.
Az ukrán parlament hétfőn elfogadta a nemzeti kisebbségek oktatási jogait és a kisebbségi iskolák jogbiztonságát garantáló törvényt, szúrta ki a Telex. A kárpátaljai magyarság számára kiemelten fontos lépés hatására a magyar kormány zöld utat ad Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatának, lehetővé téve két újabb tárgyalási fejezetcsoport megnyitását.
„A példaértékű kényszerítő intézkedések hiánya és a hallgatólagos tolerancia az elmúlt években a büntetlenség jelzését küldte az erőszakos és visszaeső szurkolóknak.”
Az utolsó pillanatban is nehézségek támadtak.
Donald Trump a hétvégén azt mondta, Ukrajnában „ideje új elnököt választani”, mert Zelenszkij „soha nem köt megállapodásokat”. Az ukrán elnök szerint ehhez 60 nap tűzszünetre lenne szükség.
Olyan mezőkkel, mint Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Hatvanpuszta, Korrupt, Örkény, Vergődés.
Tarolnak az elektromosok és a hibridek.
Bóka János bírálta a Tisza-kormányt, mondván, az kormányzás helyett adóemeléseket hajt végre. The post A Fidesz ismét benyújtja a védett üzemanyagárakról szóló törvényjavaslatát first appeared on 24.hu.
Egy amerikai autós találkozón több mint 150 Tesla változtatott egy hatalmas parkolót fényárban úszó színpaddá, ráadásul a látványhoz elég volt egy szoftver.
A meteorológusok további csapadékra figyelmeztetnek.
Felvételek a híres élelmiszerpiacon éjszaka pusztító, nagy tűzvész utóhatásairól - a vásárcsarnok 1615 óta működött.