Nem bíznak még a magyar cégek a kínai autókban
Komoly kockázatok állnak a háttérben.
Komoly kockázatok állnak a háttérben.
Az előrelátható negatív tendenciák miatt a nagyvállalkozók zaklatása helyett a kormánynak végig kellene gondolnia az ország előtt álló nyilvánvaló feladatokat.
A megszorításokról igyekszik elterelni a figyelmet a kormány azzal, hogy vállalhatatlan stílusban támadják az ellenzéket.
Kovács Kati két évvel a második válása után esett szerelembe versenysportoló párjával, akit féltve óv a nyilvánosság elől.
Megvannak a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökhelyettesei, Pócs Jánosért aggódott a miniszterelnök, lezártak egy jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Milliárdok mentek a kipcsakolásra, Balásy Gyula kiszállt két cégéből is, és hiába Trump „energiatűzszünete”: az oroszok továbbra is lőnek. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Mindkét játékos sérüléssel küzdött az elmúlt napokban.
Óvatosnak kell lenni, mert 2-3 hét kihagyásból hónapok lehetnek.
A fideszes képviselő szerint a teljesítményértékelési rendszer eltörlésével csökkent bizonyos pedagógusok fizetése. Utánajártunk, mi igaz ebből.
Kuroszava Kijosi Gyógymód című 1997-es filmje első ránézésre egy sorozatgyilkos utáni nyomozás történetét mutatja be, de aztán fokozatosan valami egészen mássá alakul, hogy a végére az ember már a hétköznapi zajoktól is frászt kapjon.
Nem a következő tél a legnagyobb energiagond. A hálózatfejlesztések, a magas energiaárak és Magyarország energetikai kihívásai kerültek előtérbe Brüsszelben.
A belga csapat jogosulatlanul szerepelt a selejtezőkön. A magyarok azt próbálják elintézni, hogy kárpótolják őket a történtek miatt. The post „Egyedülálló élménytől, ismertségtől fosztottak meg minket” – csalással ütötték el a magyar 3×3-as kosárválogatottat az olimpiától first appeared on 24.hu.
Kérdés, hogy a mesterséges intelligencia mennyiben változtatja meg, hogy hogyan keresünk.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A dualizmus az a kor volt, amikor a gőzmozdony füstje végre elhomályosította a délibábot. Erről The post Ganz-kerekek, Unicum, Pick-szalámi és robbanás a Lövölde téren: a zseniális magyar gyárosok kora first appeared on 24.hu.
Egy homlokzati hőszigetelés jelentős beruházás, amely egyszerre befolyásolja otthonunk energiafelhasználását, komfortját, tartósságát és megjelenését.
A miniszterelnök szerint a Fidesz és a Mi Hazánk olyat tett, amire nincs bocsánat.
Elképesztő gólgálával és drámai fordulatokkal folytatódott a válogatott szünet után a Bajnokok Ligája. The post A Bayern megégett Norvégiában, Sallaiék ellen fordított a Barca first appeared on 24.hu.
Forsthoffer hosszú posztban reagált az ellenzéki képviselő róla szóló videójára.
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk: A válogatott négy NL-mérkőzésén kezdett, Grúzia ellen Kerkez Milos győztes fejesét készítette elő, majd a hétvégén Győrben ő döntötte el a rangadót. Lukács Dániel, a Puskás Akadémia támadója nagypapájáról, a fodrászatról és a bőrére került gyerekrajzról is beszélt a lapunknak adott interjúban. A Nemzetek Ligája meccsekről azt mondta, „az első két mérkőzés nem úgy sikerült,…
A labdarúgó Bajnokok Ligájában több rangadót is rendeznek az alapszakasz 2. fordulójában.
ALAPVONAL. Mégis hogyan ne örülne valaki annak, hogy Agassi lehet?
NS-VÉLEMÉNY. Erre ők húzzák a rövidebbet.
Újabb jelentős szankciós csomagról döntött az Európai Unió Oroszországgal szemben, emellett polgári és katonai missziót indít Libanonba, miközben Montenegró újabb három csatlakozási fejezetet zárt le az uniós integrációs folyamatban – tájékoztatott a luxembourgi külügyminiszteri tanácskozás főbb eredményeiről Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter a Facebook-videójában.
Sallai Ronald csereként kapott lehetőséget a Barcelona ellen, amely csak egy félidőig adott esélyt a Galatasaraynak.
Willi Orbán (RB Leipzig) kezdőként, Sallai Roland (Galatasaray) csereként kapott helyet csapatában a keddi BL-ben, míg Gulácsi Péter - aki fegyveres rablás áldozata lett - nem volt ott a Villarreal keretében. A nap meglepetését a norvég Viking Stavanger és a belga Club Brugge szolgáltatta.
Nicolo Tresoldi triplája győzelmet jelentett az FC Bruges-nek Milánóban. Az Arsenal hét perc alatt rúgott hármat a Lille-nek. Az Atlético legyőzet a Man. Unitedet.
A Bayern München, Internazionale, Manchester United trió egyetlen pontot szerzett.
11–0-s összesítéssel maradtak alul a mieink.
Az RB Leipzig javított a BL-ben a Como elleni csúnya vereség után.
A spanyoloknál a hajnalban fegyveres rablást elszenvedő Gulácsi Péter nem lépett pályára.
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Rachel Ojuromi dizájnerruhák helyett turizott, és a barátnője által tervezett ruhákban vonult fel szülővárosában. A videók virálisak lettek, és azt bizonyítják, hogy néha pont az erőforráshiányból születnek az igazán kreatív megoldások.
Interjút adott a Partizánnak Magyar Péter.
A magyar csapat továbbra sem szerzett pontot az El-idényben.
Hiába kaptak időközben többen vízumot az orosz tornászdelegációból.