A szakértő elárulta, hová tűnik az európai autóipar pénze, nagy a felháborodás
A vesztesek stratégiáját választották a nyugati autógyárak, tömeges demonstráció készül Győrben.
A vesztesek stratégiáját választották a nyugati autógyárak, tömeges demonstráció készül Győrben.
Története legerősebb negyedéves eredményét érte el a magyar olajtársaság.
A magyar válogatott beállója minden meccset meg akar nyerni az Európa-bajnoki selejtezőben.
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Medveczky Ilona neve is előkerült a november 4-én nyilvánosságra hozott ügynökaktában, mint kiderült, szeretőjét kellett megfigyelnie.
A következő hetekben már kampányadományozókkal egyeztethetnek.
Ismét egységes irányítás alá kerül az élelmiszerlánc-felügyelet, amit Orbánék indokolatlanul kiszerveztek az általuk alapított Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak.
A szűk két hét múlva Athénban sorra kerülő meccsen bravúrra lesz szüksége a szombathelyi csapatnak.
Románia egyetlen atomerőművének 1-es blokkja az országos áramfogyasztás tizedét képes fedezni.
Két közbeszerzési eljárást indított a MÁV, hogy több pályajavítást végezhessen el saját erőből. A tervekben 36 jármű és munkagép beszerzése szerepel.
Dél-Koreában orvostechnikai engedélyt kapott a Samsung hallásteszt és hallássegéd funkciója.
Jelentősen csökkent több amerikai cég vezetőjének a vagyona a félidős választások utáni tőzsdei lejtmenetben.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Megalázta az olasz gigászt a Ferencváros az Európa-ligában.
Válogatásunk a világlapok írásaiból.
Az Operaház menesztett főigazgatója 2020-as emlékeit idézte fel.
A miniszterelnök a Fideszt támadja a példátlan eset kapcsán.
Több mint 120 ezer egészségügyi szakdolgozó alapbére emelkedik átlagosan 15 százalékkal a 2027-re tervezett bérrendezés során. A korábbi modellt egy új, a végzettségen és a szakmai tapasztalaton alapuló bértábla váltja fel, amelyre mintegy 192 milliárd forintot különítenek el. A magyar kormány részletes táblázatot tett közzé, amiből kiderül hogyan alakul az egészségügyi dolgozók bére.
Miközben a biztosítási piac 3,5%-kal növelte díjbevételét, a független biztosításközvetítők, vagyis alkuszok és többes ügynökök jutalékbevétele ettől kissé elmaradó, 3,4%-os mértékben 85,9 milliárd forintra emelkedett az idei első félévben – mutatják az MNB pénteken közzétett adatai. A biztosítási különadók szempontjából kissé romlik is a helyzet jövőre a kis biztosítók terhelésének a növekedése miatt, így nem valós…
A Microsoft nem csak az AMD felskálázását mentette át, hanem az implementáláshoz használt API-t is.
Németh Balázs eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata miatt.
A webes felületen már az új alkalmazás fogad mindenkit, de az asztali verzió is tesztelhető az érdeklődők számára.
A kisállat eddig anyja mellett növekedett, de már a kifutón is megtekinthető.
A mentésről videót tett közzé a katasztrófavédelem.
A BBC kérdésekkel provokálta a gyerekeknek szánt játékot.
Mészáros Zsófia megbízását a vezérigazgatói pályázat kiírásáig vállalta.
A képviselő a felelősségvállalást várja a kormánytól.
Egy kiskorú és egy fiatal felnőtt vesztette életét a balesetben. A buszon 15 kiskorú utazott.
A Nógrád megyei Zabarban volt a legfagyosabb a reggel.
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Rablással gyanúsítják. The post Kilépett a börtön kapuján, máris kattant a csuklóján a bilincs first appeared on 24.hu.
A lépés mintegy 123 500 dolgozót érint.
A Ubisoft a nosztalgiázás mellé több fejlődési és felszereléskezelési újdonságot is csomagolt a viking kaland ingyenes frissítésébe.
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
A sérültek száma 16-nál is több.