Több szálon is beindulni látszik az Út a börtönbe program, házkutatás az Alapjogokért Központban, a Mészáros-Szíjj páros és Schmidt Mária is pozíciót veszített. Mindeközben a Tisza elutasította a köztársasági elnök legfőbbügyész-jelöltjét, Magyar pedig Ukrajnával meccselt a neten.
Demkó Attila egyelőre kérdésesnek tartja a kezdeményezés jövőjét, ugyanis számos regionális együttműködés indult már nagyratörő tervekkel, amelyek jelentős része végül nem jutott túl a szándéknyilatkozatokon.
Korábban már foglalkoztunk Covid alatti beszerzésekből meggazdagodott vállalkozásokkal, most újabb „sikertörténeteket” mutatunk be. The post Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai first appeared on 24.hu.
A Wise számításai szerint ügyfelei 2025-ben hozzávetőlegesen ezermilliárd forintnak megfelelő összeget takarítottak meg azzal, hogy határokon átnyúló tranzakcióikat a hagyományos bankok helyett a Wise-on keresztül intézték. A vállalat budapesti irodájában ma már több mint ezer ember dolgozik, köztük mintegy száz mérnök; Kristo Käärmann, a Wise társalapítója és vezérigazgatója szerint ez valószínűleg Budapest egyik l…
Miközben a Tisza-kormány hónapok óta rendszeresen jelenti be az uniós források hazahozatalát, a kormányzati Facebook-oldalon egyre több kommentelő teszi fel a kérdést: mi az ára a brüsszeli megállapodásoknak és mikor érkeznek meg ténylegesen a beígért pénzek?
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára: tovább öntik bele a közpénzt, vagy valamilyen olcsóbb megoldást találnak helyette.
A magyar válogatott újfent a B divízióban kapott helyet, de a korábbi szereplése is számos érdekességet termelt. The post Kvíz: Mennyit tudsz a magyarok Nemzetek Ligája-szereplésről? first appeared on 24.hu.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint már két havi illetményével tartozik neki a Miniszterelnökség, miközben az ügyvédi felszólításokra sem érkezett válasz.
Az 1,7 milliárdos állami beszerzést behúzó, fideszes hátterű cég fantomizálódása ügyében a rendőrség nem talált bűncselekményt. A másik, 3,15 milliárdos Covid-teszt szállítmányra szerződött vállalkozás ügyében még mindig tart a nyomozás.
Oroszország fokozni fogja a hibrid háborút, Hszi Csin-ping Trumppal találkozott Washingtonban. 2033 körül lehet reális az euró bevezetése. Nyomoznak Orbán János Dénes ügyeiben. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A jegybank inflációs jelentése szerint egész Európában a magyar mezőgazdaságot érintette legrosszabbul a szárazság, kukoricából például feleakkora lehet a termés, mint az elmúlt ötéves átlag.
Ordibálás, trágár fenyegetőzések, rosszullétig jutó alkalmazottak vezettek oda, hogy áprilisban fegyelmi eljárást kezdeményeztek a Gazdasági Versenyhivatal egyik felső vezetőjével szemben.
Ha egy gazdag ember lebukott bolti lopás miatt, sok esetben csak mentálisan gyengének könyvelték el, míg a szegényebbeknek el kellett viselniük a büntetést.
Nagy kérdés, hogy lesz-e elég ösztönző ahhoz, hogy a középhatalmak a dollár helyett gyakrabban használják egymás fizetőeszközeit. Ha igen, az aláássa az USD hegemóniáját.