Magyar Pétertől idézve vágott vissza az Állami Számvevőszék a kormányfőnek
Úgy vélik, rajtuk keresztül kéri számon a kormány mulasztását a miniszterelnök.
Úgy vélik, rajtuk keresztül kéri számon a kormány mulasztását a miniszterelnök.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentette, hogy összesen 166 milliárd forint értékű EXIM-befektetés kapcsán tesz feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál hűtlen kezelés, hanyag kezelés, valamint hivatali visszaélés gyanújával. Az Exim Bank átvilágítása nyomán indított eljárások összege ezzel már megközelíti az 1300 milliárd forintot.
Az ügyvédi kamara azt kéri azoktól a kollégáktól, akik most képviselők, hogy támogassák az indítványaikat.
Bár a magyarok 96 százalékának fontos a friss és tiszta otthoni levegő, sokan a fűtési költségek miatt nem szellőztetnek rendszeresen.
Várható volt, hogy a Clive Barker’s Hellraiser: Revival ki fogja csapni a biztosítékot – és nemcsak a játékosoknál.
Legutóbb Belgiumban dolgozott.
A rajongók lelkesedése határtalan.
A Grand Theft Auto 6 nagy durranás lesz, úgyhogy durrannia kell minél több platformon. De vajon a Nintendo Switch 2-n fog? Megkérdezték a Nintendo egyik fejesétől is ezt.
Brüsszel nem vethetne ki adót, ezért inkább másként nevezi.
Az eddigi egy-egy arany- és ezüstérem mellé egy újabb ezüst került a magyar válogatott kollekciójába.
Magyarországot kiemelt piacnak tekinti a brit Rolls-Royce SMR.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Kisváros ment eközben Usztics Mátyással.
Lezárult a minisztériumi vizsgálat, az illetékes bizottság javaslatokat tett, hogyan lehet az egycéges rendezvényszervezéseket elkerülni.
Közleményükben visszautasítják, hogy mulasztást követtek volna el a V-Híd ügyében.
Hat embert fogtak el a rendőrök, arról egyelőre mindenki hallgat, hogy milyen állapotban vannak a képek.
Nem fogja vissza magát Laci.
A szülés kitolási szakaszában lévő kismamához riasztották az Országos Mentőszolgálat munkatársait.
A B-csoportban rendező Dunaújváros 8–7-re kikapott a Rapallótól.
Ritka, hogy valaki ilyen nyíltan meséljen a magánéletéről egy felmondással kapcsolatos közleményben.
A miniszter azt mondta a helyieknek, hogy országos gondokról van szó, mindenütt hasonló kérdésekkel szembesülnek, legyen szó egészségügyről, közlekedésről vagy munkahelyteremtésről.
Visszautasítják a miniszterelnök vádjait. The post Visszaszólt az ÁSZ Magyar Péternek, szerintük támadás alatt állnak a független, alkotmányos intézmények first appeared on 24.hu.
Egy brit kutató olyan felfedezésre bukkant, amely alapján újraírhatják a filmes szakkönyveket: úgy fest, mégsem A dzsesszénekes volt az első hangosfilm. The post 100 éve egy skót film előzhette meg egész Hollywoodot first appeared on 24.hu.
Október 9-én ideiglenesen fel kellett függeszteni a repülőjáratokat több moszkvai repülőtéren, miután feltételezett ukrán drónok és felderítő léggömbök jelentek meg az orosz főváros légterében - írta meg a Kyiv Independent.
A vécézésnek is vannak szabályai: mutatjuk, milyen rossz szokásokat érdemes elhagynod az egészséged érdekében.
Egy ártatlan szelfivel indult, és egy tudományos publikációban leírt új fajjal zárult az a történet, amelyre biztosan nincs sok példa a történelemben.
Szolgálati autó nélkül maradhat egy vezető politikus.
Böde Dániel, a Paks 25-szörös válogatott támadója elárulta, nem volt semmi kémia közte és Szerhij Rebrov között a Ferencvárosnál, míg a mai fiatalok és Cristiano Ronaldo viselkedéséről is kritikusan nyilatkozott.
A Pénzcentrum új sorozatában a különböző európai országok lakhatási helyzetét vizsgáljuk meg.
Bárbara Arenhart tavaly nyár óta erősítette a csapatot.
Adók, IMF, Brüsszel: mit érez ebből a család?
Kórház, egyetem vagy múzeum? A Steam most mindháromra komoly kedvezményt ad!
A Rivian-tulajok az Ecto-1 vijjogásával idegesíthetik szomszédaikat.
Vincenzo Montella legnagyobb sikere a csapat élén a 2024-es Európa-bajnokságon elért negyeddöntő volt.
Új expedíció indult a Csendes-óceán egyik lagúnájához.