„Az elnököm… elnézést, a férjem” – kínos bakit követett el a Fehér Ház új sajtótitkára
Donald Trump szerint Katie Zacharia kiválóan teljesített.
Donald Trump szerint Katie Zacharia kiválóan teljesített.
Az Alkotmánybíróság közelmúltbeli döntése nem törölte el az önkormányzati szolidaritási hozzájárulást, csupán eljárási hiányosságok miatt az év végéig a rendszer újraszabályozására kötelezte a jogalkotót - számolt be Kármán András pénzügyminiszter a közösségi médiában. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a fizetési kötelezettség addig is érvényben marad, a kormány pedig szakmai egyeztetéseket szorgalmaz a települé…
Aleksander Ceferin, az UEFA vezetője kijelentette, az Infantino-terv szétzilálta a világ futballjának egységét.
A frakciószövetségnek vannak gondjai a Tisza-kormánnyal. The post Hivatalos látogatást tesz Lezsák Sándor birodalmában a Fidesz–KDNP first appeared on 24.hu.
Egyetlen fotó kavart vihart.
Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták.
A „politikai rabok” kiszabadulása a cél.
Egy televízió USB-portjába helyezték el az eszközt.
Kijev elleni orosz rakéta- és dróntámadásokban legalább három ember meghalt, 22 megsérült, otthonok és erőművek rongálódtak meg, több mint 600 ezren maradtak áram nélkül.
Apró változtatások a simább reggelekért.
Oláh Ibolyának fel kellett dolgoznia előző párkapcsolatát, de a boldogság ismét rátalált.
A Dome Group többségi tulajdont szerzett az épületautomatizálási rendszerek tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozó Grüne Antwort Kft-ben. A tranzakció stratégiai értékét elsősorban a Grüne Antwort gyártófüggetlen szoftverplatformja adja, amely az épület bármely gépészeti, elektromos és BMS-rendszerét, érzékelőjét és szabályozóját képes integrálni, vezérlése pedig az energiatőzsdei és időjárási a…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Modern ember vagy? Akkor annyit legkésőbb nyár eleje óta nyilván tudsz, hogy 2026-ban semmiféle társaságban meg se mukkanhatsz, ha nincs nagybetűs Vízügyi Véleményed. Itt a Vízhíradó, a 444 új hírfolyama mindenről, ami nedves – vagy éppen túl száraz.
Magyarország egyetlen nemzetközi művészeti vására különleges utazásra hív.
A mezőgazdaságot sújtó krízis közepette elhibázott lépésnek tartja Nagy István, korábbi agrárminiszter a vagyonadót.
Duane „Keffe D” Davist bűnösnek találták, évtizedekre börtönbe kerül. The post Tupac-per: 40 év börtönre ítélték a gyilkosság megszervezőjét first appeared on 24.hu.
Az Infinix Note 70 Pro EEC-tanúsítványt kapott, a pletykák 7000 mAh-t emlegetnek.
Közel hat év után oldódott meg egy ritka, értékes sportautó eltűnésének rejtélyes ügye az Egyesült Államokban, de a tulaj nem örülhetett.
Az étrend összetétele többet számíthat, mint hinnénk.
Hosszú ideig visszatartott hatósági dokumentumokból derült ki, hogy a Mol újabb földgázkút fúrását tervezi az Őrségben, Bajánsenye határában.
A magyar sportoló négy érmet nyert az idei Európa-bajnokságon.
Több mint 120 éves története alatt Kollár János az első magyar, akinek átadták a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat. The post Először vehette át magyar matematikus a nemzetközi Bolyai-díjat first appeared on 24.hu.
Folytatódik a per Dudás István ügyében.
„Már a sérülés pillanatában tudtam, nem néhány napos kihagyás lesz, és még Törökországban kiderült, elülső keresztszalag-szakadásom van.”
Baráth Péter is segédkezett a rászorulókért szervezett jótékonysági napon Olomoucban.
Újabb díjat vezet be az EU, erre mindenkinek figyelnie kell.
Szerencséje volt, és nem került rossz kezekbe a szkript.
A Deutsche Bank elemzése szerint bár Donald Trump amerikai elnök "szuperintelligenciája" valószínűleg soha nem valósul meg, az amerikai gazdaság így is jelentősen profitálhat a mesterséges intelligencia hajtotta termelékenységnövekedésből - tudósított a Marketwatch.
A nyomozásban 17 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot.
Az ATP- és WTA- tornákon az orosz és fehérorosz játékosok semlegesként továbbra is részt vehetnek.
A futballista és családja nem sérült meg. The post Gulácsinak üzent a Villarreal edzője azután, hogy fegyveres rablók jártak a magyar kapus otthonában first appeared on 24.hu.
November 1-jétől új uniós vámszabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagokra.
A járművek fedélzeti rendszerei rögzítették a katonák be- és kiszállását, a helyszínek közötti csapatszállítást, valamint a katonai létesítményeknél használt beléptetőkódokat is.
Bár az olaj ára a határidős piacon 105–110 dollár között van, a valóság ennél sokkal borúsabb.
Diftéria, tetanusz és szamárköhögés ellen kapnak emlékeztető oltást a 6. osztályos tanulók. Egyes diákoknak idén az Adacel vakcinát adják, ám mivel az oltóanyagot a különböző országokban eltérő néven forgalmazzák, ez sokakat összezavarhat. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) most tisztázta a helyzetet.