Nyolc hónap alatt ezer tonna aranyat vittek be Kínába, és ezt a világpiac is érzi
Az amerikai államkötvények kamatai rekordokat döntögetnek, ami normális esetben az arany árának csökkenésével járna. Most azonban nem ez történik.
Az amerikai államkötvények kamatai rekordokat döntögetnek, ami normális esetben az arany árának csökkenésével járna. Most azonban nem ez történik.
Politikai vihart robbantott ki, hogy egy ukrán titkosszolgálati furgon haladt át Ausztrián bármiféle vámvizsgálat és biztonsági ellenőrzés nélkül.
Az UEFA döntése értelmében a magyar válogatott szurkolói nem vásárolhatnak vendégjegyet a nemzeti csapat novemberi, Georgia elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésére. Az Európai Labdarúgó Szövetség emellett összesen 28 millió forintos pénzbüntetést szabott ki a Magyar Labdarúgó Szövetségre (MLSZ).
A korábbi tulajdonostársak vették át Balásy vállalkozásait, majd rövid úton át is nevezték a cégeket.
„A cél nem változott: lehetőleg jó játékosok, de mindenekelőtt még jobb emberek legyenek.”
Hol végződik a tény, és hol kezdődik a történet?
A migrén kezelésében nagy előrelépést hozott egy néhány éve megjelent új gyógyszer, ám egy lehetséges mellékhatását jobb komolyan venni.
Súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat az ügyben.
Sokan a cukorkát, a csokoládét és a cukros üdítőket tartják a fogszuvasodás legfőbb okozóinak, pedig egy jóval hétköznapibb nassolnivaló is hozzájárulhat a problémához.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás.
Az Állatoknak van néhány izgalmas ötlete, de még így is megbukik.
Első fokon 114 vádpontban találta vétkesnek egy független bizottság a Manchester Cityt, ám, hogy mekkora büntetést kap a klub, még kérdéses. A Ziccerben azt vizsgáltuk, miből épült fel a klub dominanciája, mit érnek a futball pénzügyi szabályai, és túl nagyra nőtt-e már a City ahhoz, hogy valóban súlyos szankciók érjék. The post A Premier League hitelessége is tét a Manchester City ügyében first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Donald Trump orosz dízellel enyhítené az amerikai üzemanyagpiac feszültségeit, csakhogy a segítséget ígérő Oroszország maga is egyre több üzemanyagot vásárol külföldről. A sérült orosz finomítók helyreállítása időbe telik, a beígért szállítások pedig összesen is csak néhány napi amerikai fogyasztásnak felelnek meg. Moszkva már megkapta a szankciós könnyítést, az viszont továbbra is kérdés, hogy az alku mennyi megkön…
Megnéztük, hogyan vitte a politikai bénultság az összeomlás szélére a francia gazdaságot.
Akkora, mint egy szekrény, és akkorát is üt – bemutatkozott a Street Fighter 6 új harcosa!
Gryllus Dorka rosszul lett a Reggeliben.
Magyar Péter miniszterelnök Partizánnak adott interjúja kedden késő este jelent meg. Az ügy előzménye, hogy a beszélgetésről sokáig semmilyen hír nem érkezett, de végül este megjelent a Partizán Youtube-csatornáján.
Különösen fölháborító, hogy az államtitkár asszony letartóztatását a mai napon helybenhagyták – hangsúlyozták a közleményben.
Franko Kovacevic tavaly még ontotta a gólokat a szlovén Celjében, teljesítményével a horvát válogatott korábbi szövetségi kapitányának, Zlatko Dalicnak a figyelmét is felkeltette. A januárban a Ferencvároshoz igazoló csatár helyzete azonban egy év alatt gyökeresen megváltozott: az idei szezonban egyelőre alig kap lehetőséget és adós is maradt eddig a jó játékkal, ami sérüléseinek is köszönhető.
Nem maradtak következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Megjelent a pályázati kiírás a közmédia vezérigazgatói posztjára, amelyből a jelentkezőkre vonatkozó kritériumok mellett az is kiderül, hogy az idei évhez képest számottevően csökkenthetik a közmédia kiadásokat 2027-ben. The post Itt a közmédia új vezérigazgatói pályázata: a kiadások jelentős megvágásával számolnak first appeared on 24.hu.
Végül 16-an térhettek haza a szeretteikhez.
Ki dühítette fel ezt a szerencsétlen állatot annyira, hogy a kábeleken akarja levezetni a feszültséget?
Donald Trump amerikai elnök határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az Egyesült Államok leállította volna a hírszerzési adatok megosztását Ukrajnával.
Egy 2024-es felfüggesztett büntetés emelkedett jogerőre a nagyszombati meccs után.
Kifolyt olaj gyulladt meg az üzemcsarnokban.
A kínai autógyárók a vámok és kvóták megkerülése érdekében felgyorsíthatják európai gyártókapacitásaik kiépítését.
Németországnak is szüksége van egy gázolaj-megállapodásra az Egyesült Államok Oroszországgal kötött egyezségének mintájára - jelentette ki kedden Alice Weidel, az Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali ellenzéki párt társelnöke kedden Berlinben.
Három uniós vezető levelet írt az Európai Tanács elnökének, António Costának az EU-s bürokrácia miatt.
A Disney streamingplatformján kap második lehetőséget a remake.
Az eredeti sorozat történetét folytatják az új szériával, a főszereplő ezúttal Mitch Buchannon fia lesz, akinek egyszer csak a feje tetejére áll az élete.
Forgács Ágnes azt mondta, lejáratási szándékkal titokban megfigyelte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját.
Tótpeti Lilitől nem áll távol a modellkedés, 2021-ben ő lett a Miss World Hungary győztese.
Közel száz dolgozónak kellett elmenekülnie az épületből.