Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
Egyre több cég nem az állandó létszám bővítésével, hanem előre megtervezett diákmunkával készül erre az időszakra.
Egyre több cég nem az állandó létszám bővítésével, hanem előre megtervezett diákmunkával készül erre az időszakra.
Az ügynökakták egy részét mágnesszalagokon tárolták, ami egy ősrégi adathordozó. A szalagokat 2009-ben digitalizálta egy szakértői csapat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen úgy kellett beolvasni a titkos adatokat, hogy ők maguk nem láthatták azokat.
A Hitman alkotóinak James Bond-játékát immár mindenki kipróbálhatja. Íme, a részletek!
Minden feltárt üggyel többet tudunk arról, hogyan működik a világ körülöttünk.
Mark Carney kanadai miniszterelnök kedden jelentette be, hogy az oroszok – válogatott szinten – nem utazhatnak be az országba, amíg tart az ukrajnai háború.
Legkésőbb november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát a plug-in hibrid autók tulajdonosainak. Aki elmulasztja a határidőt, december 1-jétől már nem vehet részt a közúti forgalomban, mivel közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja az okmányokat, és kezdeményezi az autó forgalomból történő kivonását.
Rendkívüli erősségű és kiszámíthatatlan viharok sújtották Kelet-Ázsiát az elmúlt hónapokban a rekordokat döntő El Niño éghajlati jelenség miatt.
Nemrég megváltozott a testület vezetése is. The post Kinevezés: megvan a HUN-REN új vezérigazgatója first appeared on 24.hu.
Újabb ismert televíziós arccal erősít a médiavállalat.
Súlyos nehézségekkel néznek szembe a közepes gazdaságok is.
Országos felhívást adtak ki az influenza miatt.
Mintegy 30 ezer ember használ még régi, könyv alakú személyi igazolványt, amellyel december 31-ig lehet eljárni egyes ügyekben. Új igazolványt bármelyik kormányablakban lehet igényelni, a 70. életévüket betöltötteknek pedig díjmentesen állítják ki az állandó okmányt – hívja fel a figyelmet a Vidék- és Területfejlesztési Minisztérium a csütörtöki sajtóközleményében.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A sussexi hercegi pár Angliában tervezheti a jövőjét.
Az olasz nyelvű találkozó legalább másfél órán keresztül tartott.
A 2026/2027-es influenzaszezonra ajánlott összetételű oltóanyag már országszerte a háziorvosoknál van, jelentette az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI), amelyet november 1-ig Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központként (NNGYK) ismerhetett a nagyérdemű. A 60 évesek és annál idősebbek, valamint a meghatározott kockázati csoportokba tartozók számára a védőoltás térítésmentes, és csak remélni lehet, hogy…
John Nicks számos olimpiai és világbajnokot nevelt, maga pedig párosban négy-négy világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.
Olcsóbb lesz vagy drágább lesz boltbba járni? Újabb változás jöhet a magyar üzletekben.
2027 végén Budaörsön nyitja meg negyedik magyarországi szakáruházát a Bauhaus – jelentette be a barkácsáruházlánc a LinkedIn-oldalán. A beruházás terve már közel tíz évvel ezelőtt felmerült, az akkori elképzelések szerint 2019-ben nyílt volna meg az üzlet.
Korábban bosszankodtam, hogy milyen körülményes az Alpine linux telepítése. Készítettem magamnak egy saját telepítőt....
A befektetési világ nem áll meg az állampapíroknál. Aki komolyan gondolja a vagyonépítést és készen áll stratégiában gondolkodni, annak érdemes szélesebb körben ismernie a rendelkezésre álló alternatívákat. A tőzsdei eszközök, a különböző eszközosztályok és az ezekre épülő befektetési stratégiák olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel a hosszú távú hozam jelentősen növelhető – természetesen megfelelő kockázatkezelé…
Henry Kettner a kislánya születése után indult útnak.
Hátsó tengelyére is villanymotort kap a Geely Starray konnektoros hibrid kivitele. Az információk hézagosak, a forgalmazás jövőre indul.
Csütörtök este a San Siróban játszik El-meccset a Fradi.
A japán cég is a régóta nem üzemelő gépek tulajdonosait célozza a Back Market partnereként.
A műsorvezető Rónai Egont váltja, azt mondta, már régóta napirenden volt az ATV-s leigazolása.
Emlékszel még arra a sportos kisautóra, amivel a Citroën 2009-ben megpróbálta megszorongatni a MINI-t? A DS 3 a maga idejében imádnivaló volt, aztán csináltak belőle egy crossovert, amit már szinte el is felejtettünk. Most azonban kapcsoltak, és a DS F3ver koncepcióval megmutatják, hogy visszatérnek a dögös kisautók kategóriájába.
JD Vance alelnök egyértelműen az iráni háborúban látja a nagyarányú félidős választási vereség okát.
Véget ért Varga Mihály meghallgatása, az ülés végezetével a bizottság arról határozott, hogy a következőnek beidézik Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, Balogh Ádám korábbi MNB-alelnököt és Jura Gábor volt nemzetgazdasági minisztériumi főosztályvezetőt. The post Windisch László ÁSZ-elnököt hallgatja meg legközelebb az MNB-botrányt vizsgáló bizottság first appeared on 24.hu.
A temetőbe sietett a bíróságról a kislányát gyászoló apa.
„Ez a visszaállítás nem írja felül a rendező ország követelményeit, a vízumkorlátozásokat vagy a kormányzati előírásokat.”
Hannah Fry matematikus és televíziós műsorvezető egy új kutatási elméletre hívta fel a figyelmet. A tudósok szerint a szaglószerven keresztül olyan fertőzések és szennyező anyagok juthatnak az agyba, amelyek összefüggésbe hozhatók a betegséggel.
Az uniós veszélyes termékriasztások 36 százaléka kozmetikumokat érintett 2025-ben, Magyarországon ennél sokkal magasabb volt az arány.
Kijelentették, a közép-európai államok nem a nyugatiak kisebb testvérei.