Az Álom doktor és a Carrie rendezője szerint ezt a Stephen King-regényt SOHA nem szabad újra adaptálni, mert úgy tökéletes az egyetlen feldolgozása, ahogy van
Mike Flanagan nemrég újabb Stephen King-adaptációval rukkolt elő, de van egy King-klasszikus, amihez még ő sem nyúlna hozzá soha.
Felajánlható lesz a vagyonadó egy része, részleteket közölt a Pénzügyminisztérium
Kármán András ismertette a tervezett szabályokat.
Időtlenség, a tűz ősi ereje – mit mesél nekünk Ausztria csúcsgasztronómiájáról a bécsi Doubek?
Mit jelent ma csúcséttermet vinni egy olyan városban, amelynek konyhai identitását a bécsi konyha évszázados hagyománya és kultúrája formálta? A Doubek a saját nyelvét keresi: tűzzel, tengeri alapanyagokkal, japán technikai réteggel, mögötte pedig egy fiatal pár áll, akiknek a munkáját azonnal két csillaggal ismerte el a Michelin.
Börtönnel fizetett a szolgálatáért – a „legmagyarabb magyar orvos” története és a gyógyítás régi világa – galéria
Sebész, kórházigazgató és a szabadságharc katonaorvosa volt, a magyar orvosi szaknyelv kialakításában is fontos szerepet vállalt.
Szálltak a papírrepülők, félbeszakadt a Rayo és a Bilbao mérkőzése
HELYSZÍNI RIPORT. A hazai szurkolók az elnök-tulajdonos Raúl Martín Presával szembeni elégedetlenségüknek adtak hangot.
Mintha Christopher Nolan egyik rémálmában járnánk, olyan ez az új videójáték
Hiába hajlik a valóság, a Control folytatása csak félig-meddig üt.
Térdre kényszerítené Amerika a Nemzetközi Büntetőbíróságot
Anyagilag ellehetetlenülhet a túlpolitizált szervezet a szankciók következtében.
Rákay Philip: „Gyomorforgató az a vádaskodással vegyes rágalmazáshullám, amely hetek óta a személyemet övezi”
Rákay Philip a földügylete kapcsán indult nyomozásról szóló hírekre reagál.
Játékosokat adhat el a Fradi, az európai szereplés is veszélybe kerülhet
A probléma több szakosztályt is érinthet.
Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó
A hazaiak a Bundesliga történetének leggyorsabb góljával szereztek vezetést a rekordbajnok ellen.
Indiában ezreket vettek őrizetbe a választási bizottság elnöke elleni tüntetés miatt
A „Csótány Mozgalom” vezetőjét, Abhijeet Dipkét és két társát is letartóztatták.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
A hatóságok nem közölték, pontosan melyik iskoláról van szó, csak annyit tudni, hogy egy felsőoktatási intézmény volt, ahol szombaton is volt oktatás. The post Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás first appeared on 24.hu.
Nem vicc: 2D-s, kézzel rajzolt jelenetek is lesznek az új Street Fighter-filmben
A Street Fighter mindig is a keleti és nyugati kultúra kereszteződésében feküdt, és ez nem lesz másképp most sem.
A német autóipart még az ág is húzza: káoszba fulladt a BMW leépítése, hirtelen annyi keresés érkezett, hogy összeomlott a végkielégítési oldal
Nyolcezer állás bánhatja a BMW-nél – és a dolgozói portál is összeomlott.
Manuel Neuer elmúlt 40 éves, sok minden történt vele pályafutása során, de ilyen villámgyors gólt még soha életében nem kapott
Eladta a labdát az Augsburg–Bayern meccs első másodperceiben. Ez nemcsak egyéni, hanem Bundesliga-rekord is.
Súlyos vádak merültek fel a Flydubai másodpilótája ellen, öngyilkos merényletre készült
A korábbi munkahelye eltiltotta a repüléstől, mert aggódtak a férfi szélsőséges nézetei miatt.
Betiltották a protestánsok felvonulását Portadownban
Közel kéthetes szembenállás után politikai döntés született.
Tömegverekedés tört ki egy németországi fociedzésen, többen súlyosan megsérültek
Az eset után a kórházakhoz is rendőröket vezényeltek.
Szigorít a Ryanair: fontos szabály változik a repülőtereken
Egy hónap múlva szigorítja szabályait a Ryanair, így az eddigi 40 helyett már a járat indulása előtt 60 perccel lezárul az utasfelvétel és a poggyászfeladás - írta a Telex.
Rákay Philip reagált a rácalmási földvásárlás ügyében indított nyomozásra
Felszólította a kormányt és a „sajtóját”.
Jeszenszky Géza kalapácsos támadóját kiengedték a letartóztatásból
Bűnügyi felügyeletbe került a férfi, aki a gyanú szerint tavaly nyáron kalapáccsal rátámadt Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre és feleségére.
Újabb iskolai támadás történt Lengyelországban, egy héten belül már a harmadik
Ezúttal egy 21 éves nő támadt emberekre egy varsói felsőoktatási intézményben.
Ismét támadás történt egy lengyel iskolában, hárman sebesültek meg
A héten ez már a harmadik eset volt.
Dobrev Klára attól tart, hogy lemásolják
Valós veszély, hogy ma már néhány másodpercnyi hangfelvételből lemásolhatják bárki hangját, egy ember arcával hamis videókat készíthetnek.
Az életünk múlhat ennek a szervnek az egészségén – Így ismerheted fel a bajt
A tüdő nap mint nap fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy szervezetünk elegendő oxigénhez jusson. Tudj meg róla többet!
Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát az Országos Polgárőr Szövetség elnöke adta át Kreitler-Sas Máténak. The post Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn first appeared on 24.hu.
Több mint pletyka: felbukkant egy adatbázisban a Samsung AI-os szemüvege
Árulkodik az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottságának (FCC) adatbázisa: a piacra kerülés előtti szakaszban van a Samsung mesterséges intelligenciával működő okosszemüvege. Ezúttal nem egy szokásos formáról van szó.
Ilyen tényleg csak egyszer van egy évben: különleges termékek érkeznek a magyar boltok polcaira
Fekete majonéz, zöld szósz, tintahalas spagetti, rémtúró és halloweeni sör is felbukkant az idei bolti kínálatban
Kettős vereséggel búcsúzott a női kézilabda El-selejtező első fordulójában a Vác
A párharcot összesítésben három góllal a franciák nyerték.
Vérszemet kaptak az Otthon Starttól a fiatalok, rengetegen vágnak bele 20% alatti önerővel a lakásvásárlásba
Radikálisan átrajzolta a hazai lakáshitelek piacát az Otthon Start Program. A felvett hitelösszeg 70%-a Otthon Start-os, a hitelből lakást vásárlók aránya közel a duplájára emelkedett a korábbihoz képest, az átlagos hitelösszeg pedig 19-20 millióról 27-28 millióra ugrott. E már ismert adatok után az MNB friss statisztikáiból az is kiderült, hogy a lakásértéknek átlagosan a harmadát teremtik elő önerőből a lakásvásár…
Kiderült, melyik módszer segíthet jobban a dohányzásról való leszokásban
A dohányzásról való leszokás nem könnyű.
A Sony bevezetné, hogy segíthess kedvenc videósodnak, ha elakad játék közben
Nagyon érdekes szabadalmat dolgozott ki a Sony, ugyanis ennek lényege, hogy élő adás közben bele lehet nyúlni a kedvenc videósod játékmenetébe.
Megszólalt a miniszter: komoly változások jönnek a magyar egészségügyben
A 2027-es költségvetésben tervezett 500 milliárd forintos többletforrás jelentős lépést jelent a magyar egészségügyi rendszer megerősítésében. A pluszforrások átlátható és hatékony felhasználásával a kormányzat az ellátáshoz való hozzáférést, a betegbiztonságot és az ágazati munkakörülményeket kívánja érdemben javítani – derült ki Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-bejegyzéséből.
Russell a falban kötött ki, a McLarenek pedig egymást ütötték ki a szingapúri esős sprintfutamon
A pole megszerzése után a 20 körös futamot is megnyerte Max Verstappen, a Ferrari pilótái állhattak még fel a dobogóra.