Donald Trump nem szeretné mesterséges intelligenciának hívni az AI-t, szavazást is indított arról, hogy mi legyen az új neve
Az amerikai elnök három új elnevezést is bedobott, miközben kézenfekvő ziccereket kihagyott.
Személyre szabható hírfolyam
Az amerikai elnök három új elnevezést is bedobott, miközben kézenfekvő ziccereket kihagyott.
A világbajnok játékos nem kapott még új szerződést.
A magyar sportolónő sikerrel vette az újabb akadályt és ezzel már a legjobb négy között van. A keddi nap másik három magyar negyeddöntőse nem tudott nyerni.
A 8BitDo eddig főként kedvező árú kontrollereivel tudott igazán nagyot villantani, az Ultimate 3E-vel viszont rögtön a prémium kategória tetejét célozza meg.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa szeptemberi ülésén változatlanul hagyta az alapkamatot 5,50 százalékon, ezzel a nyári kamatvágások után először tartotta szinten az irányadó rátát. A jegybank bejelentette, hogy 2028. január 1-től az inflációs célt 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti, ami az eurózónához való közeledés első komolyabb lépéseként értékelhető. Emellett 2027-től az EKB gyakorlatához igazodva évi…
Bár az ír szövetség a gázai háború miatt korábban szorgalmazta az izraeliek eltiltását, a lehetséges szankcióktól tartva végül mégis vállalta a játékot.
José Mourinho és a Real Madrid a bírókat korholta, azonnal akcióba lendült Javier Tebas. The post „Ócska kifogás” – a La Liga elnöke beszólt a Realnak first appeared on 24.hu.
Hét éve nem neveztek ki EU-s nagykövetnek magyar diplomatát, most Szijjártóék korábbi száheli megbízottja a jelölt.
A részletek még hiányoznak.
Donald Trump az ENSZ-közgyűlés keddi ülésén tartott beszédében Irán megsemmisítésével fenyegetőzött, valamint két nagy katonai támaszpont létesítését jelentette be Grönlandon. A kubai küldöttség pedig tüntetőleg kivonult a teremből, miután az amerikai elnök a kommunista rezsim összeomlását jósolta - jelentette az ENSZ Közgyűlése.
A török klub első számú célpontjának számít a francia játékos.
A jegybank inflációs célját 2,5%-ra csökkentette.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hiába szedsz rendszeresen magnéziumot, néhány hétköznapi szokás ronthatja a felszívódását és a hatékonyságát. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, hogy a legtöbbet hozhasd ki a magnéziumpótlásból.
2026-ban is elérhető lesz a KRÉTA laptop igénylés tanulók és pedagógusok részére.
Gerendai most már ott tart, hogy az államtól kérne segítséget, pedig sokáig büszke volt arra, hogy a Sziget állami segítség nélkül is tud működni.
A 48 éves elkövetőt egy órán belül elfogták a rendőrök.
A cafeteria eredetileg elsősorban a munkáltatók béren kívüli ösztönzőjeként terjedt el
Azért nem annyira, mint a sprintfutamok.
Az összeg készülékenként 95 dollár is lehet, ez átszámítva csaknem 30 ezer forint.
Hamarabb érdemes érkezni a reptérre, mint eddig.
Újabb munkahelyek szűnnek meg, az Obsidian a Bethesdához kerül, a Forza-csapatok egyesülnek, több csapat az Activision alá kerül, a Ninja Theorynál pedig már pakolhatnak. Mi ez, ha nem az Xbox teljes átalakulása?
A gyorsételeket és italokat reklámozó hirdetések 28,1 órán át voltak láthatók a torna során, ami a mérkőzések teljes idejének valamivel több mint 16%-a. És ez a szám még messze nem a valóság.
A német Florian Wirtz átigazolásakor az angol csapat egy zsák pénzt fizetett ki, a drukkerek szerint hiába.
Kiegészítette a Miniszterelnökség a feljelentést az Orbán Facebook-oldalát kezelő Kaminski Fanny ellen.
Az amerikai elnök kiosztotta a kommunista Kubát és bázisok építését jelentette be Grönlandon.
Az Xbox folytatja a resetnek nevezett folyamatot, amelynek során a Halo átkerül az Activisionhöz, és a Hellblade alkotóinak sorsa is megpecsételődött.
Óvatos emelkedés jellemezte kedden a részvénypiacokat, az amerikai nyitás után a technológiai papírok teljesítettek jobban.
Milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani az ügyészség következő vezetőjét
Natalie Imbruglia ma már hosszú hajjal hódít, és 50-en túl szexibb, mint valaha.
Nagyot esett a BUX kedden.
Közel 13 év után távozott Jámbor László. Nagy a mozgás vadászkörökben. The post Lemondott a Vadászkamara elnöke first appeared on 24.hu.
Fele akkora volt az augusztusi visszaesés, mint egy évvel korábban.
Nem bírja feldolgozni a hirtelen jött gazdagságot?
A fizikai munkát keresők egyre tudatosabban választanak az állásajánlatok között.
Természetesen az Awekeys örvendezteti meg ismét a nagyérdeműt, de mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlnunk.