Politikai szintű áttörést hoztak az Európai Unió és a Fülöp-szigetek közötti szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások, bár a végleges egyezséghez még további egyeztetésekre lesz szükség – írta meg a Politico.
Egy friss, az Annals of Internal Medicine című szaklapban megjelent amerikai kutatás szerint 2022 és 2024 között a koronavírus-járvány okozta kiugrás óta először csökkent az alkoholfogyasztás az Egyesült Államokban. A mérséklődés ugyanakkor korántsem egyenletes, az 50–64 éves korosztályban ugyanis épp ezzel ellentétes folyamat rajzolódik ki - írta meg a CNN.
Európa a téli hónapokra súlyos repülőgépüzemanyag-hiánnyal nézhet szembe, miközben stratégiai készletei hétéves mélypontra csökkentek. A kontinens már Dél-Koreából szállíttat kerozint, a drágulás pedig a repülőjegyektől a légi teherszállításon át a katonai repülésig is tovagyűrűzhet.
2026. szeptember 22-én megkezdődik a próbagyártás a CATL új, debreceni cellagyártó üzemében. A lépést a szükséges hatósági engedélyek megszerzése, valamint a korábban feltárt hiányosságok rendezése tette lehetővé. A most induló próbaidőszak célja a berendezések és a gyártási folyamatok finomhangolása a sorozatgyártás beindítása előtt.
Az egészség lassan nem juttatás, hanem alapkövetelmény lett a munkavállalók szemében. Több egészségjuttatási elemet azonban nem is olyan könnyű egy rendszerbe összefogni. Az egészségbiztosítás sok helyen első számú juttatás lett – de mit tegyen egy cégvezető vagy HR vezető, ha az évfordulón brutális díjemelést tartalmazó levelet kap? A cikk végén választ adunk arra is, hogyan lehet ezt érdemben mérsékelni.
Az id Software legendás alapítója lesz az idei PlayIT Show legnagyobb durranása, a megtisztelő látogatás örömére pedig igyekszünk elmesélni nektek, miért is foglalták aranyba a dizájner nevét.
Hosszú idő után megindult Oroszország olajexportja az északi Vosztok projektből, ez lehet Moszkva legfontosabb beruházása a termelés felpörgetése érdekében – közölte a Moscow Times nyomán az RBK Ukraine.
Háborús bűnösnek kiáltotta ki Benjámin Netanjahu izraeli vezetőt Zohran Mamdani, New York polgármestere röviddel azután, hogy Donald Trump elnökkel találkozott.
Volodimir Zelenszkij és John Ratcliffe CIA-igazgató informálisan találkozott egy írországi repülőtéren. Nem hozták nyilvánosságra, miről beszéltek. The post Titokban találkozott a CIA igazgatója Zelenszkijjel first appeared on 24.hu.
Cindy Crawford 27 éves fia egy rehabilitációs központban halt meg hétfőn, korábban nyíltan beszélt mentális problémáiról és függőségéről. The post Kiderülhetett, mi okozta Presley Gerber halálát first appeared on 24.hu.
Jelentősen drágultak a Meta részvényei, miután a befektetők figyelme a vállalat mesterségesintelligencia-termékeire – különösen az új Muse személyes AI-ügynökre – terelődött a szeptember 23–24-i Meta Connect konferencia előtt - írta meg a Yahoo Finance. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mond…
Túl a mélyponton a magyar ingatlanpiac – ez az optimista világkép körvonalazódott a ma lezajlott, 22. alkalommal megrendezett Property Investment Forum 2026-on. A valódi fordulathoz viszont nem elég a javuló hangulat: kiszámítható szabályozásra, tiszta versenyfeltételekre, tartós állami-piaci együttműködésre és konkrét intézkedésekre van szükség. A befektetők és finanszírozók érzik a lehetőséget, de a külföldi tőke…
Egy tűzhöz közel álló bennfentes szerint a Capcom csak az őszi időszakban dobja piacra a Dreamcasten debütált túlélőhorror remake-jét, vagyis ne nagyon számítsatok tavaszi megjelenésre.
Az amerikai elnök a közösségi média platformján tartott rögtönzött közvélemény-kutatást: Donald Trump három alternatív megnevezést is felvetett. The post Trumpnak nem tetszik a mesterséges intelligencia kifejezés, szavazást tartott, mire nevezzék át first appeared on 24.hu.