Kiemelt ügy lett a jegybanki milliárdok sorsa: nemzetközi hajtóvadászat indult Matolcsy Ádám ellen
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György nemzetközi körözését.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György nemzetközi körözését.
Új stratégiai tervvel kívánja behozni az ország lemaradását a globális mesterségesintelligencia-versenyben a német kormány. A hétfőn megjelenő, a Politico által megszerzett dokumentum szerint Németországnak 2030-ra önálló, technológiailag szuverén AI-nemzetté kell válnia, csökkentve a lemaradást az Egyesült Államok és Kína vezető fejlesztési központjaihoz képest – írja a Politico.
Októberben 55,5 pontra javult az amerikai feldolgozóipari ISM beszerzésimenedzser-index az előző havi 54,5 pontról, ami azt jelzi, hogy hosszú idő után a feldolgozóipar is magára talált. Az új megrendelések tovább emelkedtek, a foglalkoztatottsági alindex viszont kissé gyengült. Bár az árnyomás 77,9 pontról 75,2 pontra mérséklődött, továbbra is nagyon erős, és hasonló folyamatok figyelhetők meg a szolgáltatószektorb…
Miközben Magyarországon már megtorpant a lakásárak emelkedése, Szlovákiában továbbra is két számjegyű a drágulás.
Svéd kutatók arra voltak kíváncsiak, mennyire sérülékenyek a modern autók szoftverei. Az eredmény egészen megdöbbentő.
Fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak, a járat folytathatja útját Szófiába.
Ehhez a korábbinál közelebb kerültek az utóbbi hónapok során, köszönhetően a mesterséges intelligenciának. A Sony viszont folyamatosan frissíti a rendszert.
Az alaposan átrajzolt Ferrari Mondial T a CART-ban pár évig felvezetőautó.
Tavaly a hitelezők 404 ezer alkalommal terelték jogi útra adósaik ügyét, ennyiszer indult eljárás például kiegyenlítetlen rezsiszámlák.
Michael Douglas megtörte a csendet, és elárulta, hogyan él a 89 éves hollywoodi legenda.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Xiaomi meghívására egy virtuális hot lap kihíváson vettünk részt, miután meghallgattuk a Xiaomi Auto vezető dizájnerének történetét arról, hogyan vált a kínai cég a 36. olyan márkává, ami Vision Gran Turismot készíthetett a Polyphony Digital híres játékában.
A franciaországi tüntetéssorozat Bally Bagayoko, mali származású polgármester személyében olyan politikai szereplőt is új megvilágításba helyezett, aki csak idén lépett ki az országos színpadra.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György körözését. A két férfit nemzetközi elfogatóparanccsal keresik egy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás gyanúja miatt, amelynek kapcsán a korábbi jegybankelnököt, Matolcsy Györgyöt már október végén letartóztatták – szúrta ki a Telex.
A frissített várólistaadatok novemberben válhatnak ismertté.
A kibertámadások egybeestek a Melania Trump amerikai first lady által közvetített hatnapos helyi tűzszünet lejártával.
Akár öt nap alatt bevezethető.
Ókovács Szilveszter menesztése után az Operaház főigazgatói pozíciójának betöltésére nyílt pályázatot írnak ki.
Bár a betegség jelenleg nem gyógyítható, a kutatók egy olyan anyagot fedeztek fel, ami gátolhatja a Parkinson-kórral járó idegsejtpusztulásért felelős fehérjét.
Így alakultak az országos átlageredmények az egyes mérési területeken.
A fideszes politikus 2013-ban veszett össze, majd békült ki Csányi Sándorral, most a miniszterelnök tette fel a kérdést: „Hogyan lehetett egyes, ma már respektált vállalkozóknak bankjuk, áruházláncaik? Hogyan lett a semmiből valaki több tíz-, százmilliárdos vállalkozó?”
A kultúráért felelős államtitkár szerint elképesztő dolgokat tártak fel a Magyar Állami Operaház átvilágítása során.
Irán kormánya felhatalmazást kapott az ajatollahtól, hogy tárgyaljon az Egyesült Államokkal a háború lezárásáról – jelentette be Maszoúd Peszeskján iráni elnök.
Egyenesen a Haas tulajdonosa adta áldását arra, hogy a mexikói hétvége közben kivegyék az autóból Esteban Ocont. alán már készül az újabb pótlás.
A kockázatot a függés mértéke nagyítja fel.
Jogászok vizsgálják a nagy kutak kiskereskedelmi árképzését.
Forrnak az indulatok az olasz csapatnál a mexikói botrány után.
Az M100 Pro minden szempontból 2024-es telefon.
A Square Enix bejelentette, hogy az MMORPG következő nagy bővítménye a januárra tervezett időpont helyett csak február végén válik elérhetővé.
A budapesti üzlet a márka európai terjeszkedésének újabb állomása, miután Németországban és Ausztriában is megjelentek.
Ez lett a felháborodásra a válasz.