Népszerű karácsonyi alapanyagot hívtak vissza: veszélyes összetevőt találtak benne
Ne edd meg, ha ilyet vettél!
Ne edd meg, ha ilyet vettél!
Újra át kell vizsgálni az ügynökakta egy tetemes részét.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a Négyszemközt Andor Évával című podcastben a színház jelenlegi helyzetéről és saját megéléseiről is beszélt.
Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növeked…
Idén több mint 800 millió dollárral csökkentette a külső tanácsadókra és alvállalkozókra fordított kiadásait a UBS. A svájci nagybank azért tudta visszafogni a költségeit, mert már a végéhez közeledik a Credit Suisse integrációja, miközben a pénzintézet több ezer munkahelyet is megszüntetett a hatékonyság növelése érdekében, ebből csak idén 5500-at - írta meg a Financial Times.
Willi Orbán épphogy lemaradt Erling Haalandról a sorsdöntő pillanatban.
Nyugodt, csendes hobbiról derült ki, hogy fejleszti a memóriát, és a figyelmet is segít fókuszálni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a rendszeres madármegfigyelés ilyen hatással van az agyműködésre.
A piskótát csokiöntettel nem lehet megunni.
Az USA-ban a demokraták átvették a Kongresszust, ami országos elutasítás Trump felé. Európában hackerek egy francia vérbankot és bolti hűtőket támadtak. Beszélünk Reza Pahlavival, a teheráni rezsim egyik fő ellenzéki vezetőjével.
A demokraták átvették az amerikai Kongresszus irányítását, jelezve Trump elutasítását. Európában francia vérbankot és bolti hűtőket érő hekkertámadások keltettek félelmet az új hibrid háborús frontra.
Bár a mesterséges intelligencia modelljei is figyelmeztetnek arra, hogy a tanácsaik nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, az orvosok utasításait, az átlagemberek sokszor figyelmen kívül hagyják ezt, és vakon bíznak az AI szavaiban. Holott több eset is mutatta már, hogy nem véletlen a figyelmeztetés.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy EU-lista, aminek az élén vagyunk: egyetlen más országban sem szeretnék ilyen sokan, hogy közös uniós pénzből valósuljon meg az energetikai átállás.
A megkérdezettek úgy látják, hogy a problémák újbóli kialakulását lényegesen könnyebb megelőzni, mint később felszámolni.
Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal…
Az Európai Unió statisztikai hivatala által megjelentetett „Európa demográfiája – 2026-os kiadás” című interaktív kiadvány egy helyen gyújti össze az EU népességére vonatkozó legfontosabb adatokat. Az Eurostat számaiból szemezgettünk és meglehetősen drámai folyamatokra bukkantunk.
Milyen rejtett árat kell fizetnünk a szúnyogok elleni harcban? A magyar kutatók eredményei sokakat meglephetnek.
Az ügynökakták megnyitása mellett a demokrácia új tisztségviselői is segíthetnek az egykori diktatúra és a két évtizeddel bukása után kiépült autokrácia romjainak eltakarításában, az új büdzsével pedig Magyarország végre elindulhat az eurózóna felé. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Nincs modern kori előzménye egy hasonló csúcstalálkozónak.
Honda NSX-ért eddig még soha, senki nem fizetett ilyen magas árat.
Ettől függetlenül nem biztos, hogy jelentettek is.
Ausztrálként rajta kívül csak Jack Brabham tudta megnyerni a sorozatot. Alan Jones nyolcvanéves volt.
Ausztrália második vb-győztese rajthoz állt az első Magyar Nagydíjon is.
Trump továbbra is újabb katonai csapások lehetőségét mérlegeli.
A spanyolországi Asador Etxebarri nyerte el a világ legjobb éttermének járó címet a 2026-os rangsorban.
A demokrata párti szenátorok jövőre lezárják az iráni háborút - jelentette be Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője a Politico cikke szerint. Állítása szerint a republikánusok egy része is támogatni fogja ezt a törekvést. Arról is beszélt, hogy a Trump-adminisztráció ellen számos vizsgálat indul majd.
Elon Musk cégei – másokkal egyetemben – az MI-be fektette erőforrásait, az új politikai többség pedig most alááshatja ezt. Mi történt? Nem csak Donald Trump és a Republikánus Párt, az őt támogató milliárdosok, köztük Elon Musk is nagy vereséget szenvedett az amerikai félidős választásokon, írja a Reuters. Ahogy arról ebben a cikkben is írtunk, a […] The post Rossz lóra tett a világ leggazdagabb embere, és ezt cégbir…
Miközben Putyin és Trump az ukrajnai békéről tárgyal, Moszkva fegyvereket szállít az amerikaiak ellen háborúzó Teheránnak.
Az arab képviselők döntése még hátravan, de nem kizárt, hogy új miniszterelnöke lesz az országnak.
A MOSZ szerint jogsértés gyanújának árnyéka vetül az agrárpályázati elutasításokra.
Az Apple szigorítja az App Store korhatár-besorolását, 18+-os lesz az emberi és az AI társkeresés is.
A közdazdász állítja, nem volt részese az ügynökhálózatnak, a nevét tartalmazó, most nyilvánosságra került adat csak a sikertelen beszervezési kísérletének nyoma lehet, mert amikor felvették 1986-ban a Világbankhoz Washingtonba, megkörnyékezték, de megtagadta az együttműködést az állambiztonsággal.
A Pénzcentrum 2026. november 5.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a skandináv lottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Végre végleges a casting?
Az Alinea Analytics becslései alapján elképesztően nagy sikert aratott a Santa Monica Studio játéka, amely még most, 2026-ban is rendkívül kelendő.