Máris újranyit az angliai vadaspark, ahol egy tigris megölt egy férfit
Az eset híre az egész világot bejárta.
Az eset híre az egész világot bejárta.
Évek óta várt frissítés érkezik a mobilokra.
Stohl például úgy fogalmazott, hogy „őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár”.
Költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy alapítvánnyal szemben. A gyanú szerint a szervezet a lakossági tájékoztatásra szánt állami támogatást részben politikusok népszerűsítésére és választási kiadványok terjesztésére fordította, amivel csaknem 20 millió forintos vagyoni hátrányt okozhatott a költségvet…
Az elnök érzékelte az általános viszolygást minden politikai oldal, a közvélemény és az egyházak részéről, így végül gyakorlatilag Hegseth védelmi miniszterre fogta az egészet, letiltva a közvetítést.
Ha most rendelne, idén már biztosan nem kapja kézhez a mobilt.
Magyar Péter üdvözölte, hogy az ukrán parlament új törvényt fogadott el a kisebbségi oktatásról.
Nicusor Dan súlyosnak nevezte a fekete-tengeri helyzetet.
A húszik egyszerre támadják a szaúd-arábiai olajipari infrastruktúrát és a jemeni Taiz városát. Rijád és a szövetségesei sem akarnak egy kiterjesztett háborút, de anélkül nem úgy tűnik, hogy az iszlamista lázadókat meg lehetne állítani. Egy Irán-szövetséges állam pedig senkinek sem hiányzik a fő kereskedelmi útvonalak közvetlen közelében.
Egy beragadó üléskapcsoló miatt túlmelegedhet a motor, a gyártó két tűzesetről már tud, sérülésről nem érkezett jelentés.
Immáron azt is láthatja a ChatGPT, hogy milyen böngészőlapok vannak megnyitva a Chrome-ban – de csak akkor, ha szeretné.
Augusztus végéig 1,71 milliárd eurót költött az ország orosz gázra.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Google Home új frissítése a félreértett leállítási parancsokat, a világítás vezérlését és több bosszantó apróságot is rendbe tesz.
Zalaegerszegen egy autós kreatívan értelmezte a rendszámtábla kérdését, a rendőrök viszont nem értékelték a mutatványt.
Drágán indít, mégis a gyártás és nem az érdeklődés lehet a szűk keresztmetszet.
A kormány kata-tervezete 2027-től ugrásszerűen javítaná a főállású kisadózók nyugdíjszerzési feltételeit. A jelenlegi katások az 50 ezer forinttal emelkedő adóteher vállalásával akár háromszor akkora ellátási alapot szerezhetnének az új rendszerben, mint amit a mostani katás szabályozás kínál; 2028-tól pedig a szolgálati idő kedvezőtlen arányosítása is megszűnhetne számukra. Megnéztük, milyen helyzetben vannak idén…
Egyre duzzad az OpenAI és az Apple közti kémbotrány.
Jó volt most Rubint Rékával beszélgetni! Nagyon jó!
Nehéz elképzelni, mire gondolt a készítője.
2026. október 26-tól várhatóan november harmadik hetéig burkolatjavítási munkálatokat végeznek az M1–M7-es autópálya közös szakaszán, az M7-esen, valamint az M0-s autóúton. A Budaörs, Törökbálint és Diósd térségét érintő felújítások sávlezárásokkal és csomóponti korlátozásokkal járnak, emiatt a közlekedőknek megnövekedett menetidővel és torlódásokkal kell számolniuk.
Budapesti találkozóra is nyitott Volodimir Zelenszkij, aki az uniós vezetőkkel folytatott brüsszeli egyeztetése után a magyar–ukrán közeledésről is beszélt. Az ukrán elnök közben sürgős légvédelmi segítséget kért, és arra figyelmeztetett: a Starlink használatának korlátozása megnehezíti az orosz drónok lelövését.
Ismét az illegális migráció van terítékén az EU-ban, közben Franciaországból Belgiumba terjedtek át a tüntetések.
A kétrészes dokusorozat az ország legismertebb bűnügyeit mutatja be, azokat a legendás detektíveket követve, akik anno szerves részei voltak a nyomozásoknak. The post „Voltak olyan ügyek, amik az egész életünket meghatározták” – előzetest kapott az HBO első magyar true crime-sorozata first appeared on 24.hu.
Nem ellenzi Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Budapestre jöjjön Magyar Péter miniszterelnök meghívására – erről a kijevi vezető beszélt Brüsszelben.
A tűzoltók kivitték az épületből, de a belélegzett füst miatt a helyszínen meghalt.
A találkozók pontos időpontjait a két ország illetékes csapatai egyeztetik majd.
A béta hamarosan véget ér, de a nagy záráson mindenki részt vehet majd a saját karakterével, a régi/új világban.
A cél, hogy az automatikus, egy mérkőzésre szóló eltiltásokat a jövőben ne lehessen felfüggeszteni vagy hatályon kívül helyezni.
Christopher Schrader német tudományos újságíró Hogyan beszéljünk a klímaváltozásról? címen elérhető online kézikönyve kiutat kíván mutatni a cselekvést akadályozó kommunikációs patthelyzetből.
Az ukrán elnök szerint az egyeztetésen szóba kerültek a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok, különös tekintettel a mezőgazdasági termékekre.
Miközben Zelenszkij elnök európai vezetőkkel tárgyalt, orosz csapások hatalmas tüzeket okoztak odesszai és zaporizzsjai vállalkozásokban.
A LOGOSZ Alapítvány a lakosság objektív tájékoztatására kapott közpénzt a Bethlen Gábor Alapkezelő által kezelt Városi Civil Alapból, a kapott közpénzt viszont arra fordították, hogy visszatérően terjesszék a Fidesz propagandáját. The post Feljelentést tesznek „A Fidesszel mindenki jól jár!” szöveg miatt Tarr Zoltánék, költségvetési csalás a gyanú first appeared on 24.hu.
Kemény szavakkal ostorozza Európa naivitását Borisz Bondarev, aki az ukrajnai háború kirobbanása után nyílt levélben szakított a Putyin-rezsimmel, és mivel a genfi orosz ENSZ-misszión dolgozott fegyverzetkorlátozási szakértőként, azóta titkos helyen Svájcban él.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó biztonsági őrként vállalt másodállást a budapesti bulinegyedben.