A garatrák sokáig kevés panaszt okozhat, mire pedig feltűnő tünet jelentkezik, akár a nyaki nyirokcsomókra is átterjedhet. Ezért fontos időben felfigyelni az első jelekre.
Tragikus eseményekkel teli hét volt; nem sok vidám témát találtunk – következzenek a legolvasottabb anyagok egy évvel ezelőttről. The post Egy éve ilyenkor: félt bemenni a fürdőszobába a kislány, mert egy kutya bámulta őt – aztán kiderült az igazság first appeared on 24.hu.
Egyre több jegybank gondolja újra, hol tárolja aranyát, miközben maga a nemesfém egyre fontosabb szerepet kap a devizatartalékokban – kiderült az is, melyik a világ legnépszerűbb aranytároló helyszíne.
Az egész világot bejárta az Alternatíva Németországnak (AfD) két héttel ezelőtti választási győzelme Szász-Anhaltban, történelmi léptékű fejlemény ugyanis, hogy a második világháború óta először kerülhet egy szélsőjobboldaliként számontartott párt valamely német tartomány élére. A szász-anhalti diadal előtt, 2024-ben Türingiában már ugyan az AfD szerezte a legtöbb voksot, de kormányt nem tudott alakítani. A „választ…
Palóc André a Magyar Nemzet hetilapjának arról beszélt, hogy a kormány elhibázott döntéseinek árát a családok és a vállalkozások fizetik meg. A Fidesz gazdaságpolitikusa Kapitány Istvánról is keményen fogalmazott.
A túlélési ösztön előbb-utóbb bekapcsol a CDU vezető politikusaiban is, főleg azért, mert a Junge Union fiataljai már rugdossák tűzfalat, mert érzik, hogy csak az AfD-vel lehet jövőjük.
Szerkezeti hiba miatt lassították le a forgalmat az algyői vasúti Tisza-hídon. A MÁV szerint a menetrendet ez egyelőre nem érinti, a hiba okát és javításának módját még vizsgálják.
Az első száz nap alapján ki lehet mondani, hogy a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium létrehozása nem jelent valódi fordulatot a magyar vidékpolitikában.
A háztartási munkára fordított időben közeledtek egymáshoz a nemek, azt viszont még nem tudjuk, hogy ugyanilyen mértékben újraosztódott-e a háztartás és a család működtetésének felelőssége is.