Debrecenben és Diósgyőrben is a szerencsével együtt átkozzák a játékvezetőt
A Vasast lottóvásárlásra is biztatta az edző.
Személyre szabható hírfolyam
A Vasast lottóvásárlásra is biztatta az edző.
Ha nem áll le a szaúdi olajipar pusztítása, annak az eddiginél is nagyobb világgazdasági megrázkódtatás lehet a vége.
Fecső Judit Renátóról is vallott.
Egy egyszerű teszttel eldöntheted, hogy az általad használt szilikon konyhai eszköz veszélyes-e.
Továbbra is felderítetlen az Arton Capital cég kifosztásának ügye, amikor a Rogán-féle letelepedési kötvényprogramon sokat kereső cégtől jelentős mennyiségű készpénzt és még értékesebb adatokat zsákmányoltak vélhetően bennfentes rablók.
Reisz Gábor a Földszintben arra vállalkozik, hogy Magyarország elmúlt 16 évét egyetlen budapesti társasház egyetlen délutánjába sűríti bele. Szerencsére ez a film legkevésbé érdekes része.
Nem túl korrekt módosítást eszközölt a streamingszolgáltató a brit szabályzatban.
Oroszországban először rendeznek országos választást Ukrajna 2022-es inváziója óta, Németországban pedig az AfD előretörése miatt aggódhatnak a fősodratú pártok.
A csatár sérüléséről véleményt mondott az orvos, illetve megnéztük, mire ment Varga nélkül Marco Rossi együttese.
Több településen is időközi választást tartanak vasárnap: Bátaszéken, Niklán és Sávolyban polgármesterről, Üllőn képviselőről döntenek. The post Négy településen is időközi választást tartanak vasárnap first appeared on 24.hu.
Az őszi balkon is lehet színes és hangulatos.
A 480-as árstop helyett végül havi ötezer forintos dízeltámogatás érkezett.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Olvasson bele a Tizenegyes állomás szerzőjének új regényébe!
Éjszaka erős robbanások hallatszottak Rijádban. The post Rakétát fogtak el a szaúdi főváros légterében first appeared on 24.hu.
Az idei nyár után helyesen ismerte fel Von der Leyen, hogy az alkalmazkodás nem másodlagos klímapolitikai ügy, az energia pedig nem csak ár- vagy iparpolitikai kérdés, hanem Európa stratégiai önállóságának kulcsa. De ez még nem állt össze stratégiává.
A VAN és a Magyarázat mindenre rendezője már abszolút elvesztette a hitét a demokráciában. Aztán új filmje, a Földszint forgatása közepén megtörtént a kormányváltás, ő pedig szembesült azzal, hogy ez az alkotás jelentését is meg fogja változtatni. Reisz Gábor a 444-nek adott interjújában elárulta: a vécén ülve tudta meg, hogy miniszteri biztos lesz a film produceréből, Petrányi Viktóriából, de mesélt arról is, miért…
A helyszínen robbanásokat is hallottak.
Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
Ez az érték azt mutatja meg egy laborleleten, hogy a vesék milyen hatékonyan szűrik a vért. Azonban önmagában nem ad pontos képet a vese állapotáról.
Magyar Péter Pécsen folytatta az országjárást. A párt szimpatizánsai szerint jó munkát végez a Tisza-kormány, de van, aki lassúnak tartja, és már szívesen látna bilincsben embereket. Beszédében a miniszterelnök a vidéki városok fejlesztéséről és Mészáros Lőrincről beszélt a legtöbbet.
A front nyomán az északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
Az idei, rendkívül meleg nyár is rámutatott arra, hogy a városokban egyre fontosabb szerep jut a fáknak és a zöldfelületeknek a hőterhelés mérséklésében. A városok túlzott beépítése nemcsak a természetet károsítja, hanem a városi hőszigethatás erősödésén keresztül az egészséget és az élhetőséget is veszélyezteti. Tanulmányok szerint a nagyvárosok jelentősen melegebbek lehetnek környezetüknél, miközben a fák, parkok,…
Megpróbál a kormány véget vetni Mészáros Lőrincék autópálya-koncessziójának, letartóztatták Szivek Norbertet és Jellinek Dánielt, és megemelték a dohánytermékek adóját, miközben bevezették a dízelautók tankolásának támogatását. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Sokaknak a böngésző frissítés gombja lesz a legjobb barátja október közepén.
A portugál tréner megelégelte a Real Madridot érő kritikákat.
Donald Trump nemrég bejelentette, hogy az USA ténylegesen is „át fogja venni” az irányítást a venezuelai olajkészletek és az olajkitermelés felett. Ilyen direkt lépésre még nem volt példa az amerikai történelemben. Ráadásul Caracasban számos változás történt Maduro elnök elrablása óta. The post Trumpnak az a legfontosabb a venezuelai olajban, hogy elszívhassa a riválisai elől first appeared on 24.hu.
Samy Naceri stílusosan egy taxi mellett áll friss fotóján.
Tolmácsolási hiba vagy szándékos kipécézés okozhatta a piros lapot a török bajnokság rangadóján.
Nem a legjobb házőrző.
Botránya után először állt a közönség elé, ezúttal egyedül.
Napos, száraz idő lesz vasárnap, érdemes kihasználni. The post Még egy nap nyár: vasárnap 30 fok is lehet, éjjel jön a hidegfront first appeared on 24.hu.
Polgármestereket és képviselőket választanak.
Egyetlen aktiválás után havonta jön is az ingyenes internet.
Egyetlen aktiválás után havonta jön is az ingyenes internet.
Egy élőben közvetített rendőrségi sajtótájékoztatón, a kamerák előtt derült ki egy floridai édesanya számára, hogy csaknem két napja eltűnt 16 éves fia életben van.