Életveszélyesen megfenyegették Tarjányi Pétert: „Azt írta, kibelez, és tudja, hol dolgozom”
A biztonságpolitikai szakértő feljelentést tett.
Személyre szabható hírfolyam
A biztonságpolitikai szakértő feljelentést tett.
Velkey György László szerint hat közvetítői cég is nagyot kaszált a Covid-beszerzéseken.
A norvég hatóságok lefoglaltak egy orosz tengerjáró hajót az Északi-sarkvidéken, hogy érvényesítsék az ukrán Naftogaz energiavállalatnak a Krím 2014-es elcsatolása miatt megítélt, több milliárd dolláros kártérítési követelését. Moszkva kalózkodásnak minősítette az akciót.
A mozikban sajnos leszerepelt a DCU hősnője, de a streamingen még simán új életre kelhet.
A debreceni csapat több mint kétszer annyi gólt lőtt, mint ellenfele.
Sokan rutinszerűen szedik a D-vitamint, pedig az sem mindegy, mikor veszik be. Kutatások szerint egy egyszerű szokás jelentősen javíthatja a vitamin felszívódását és hatékonyságát.
Iránnak le sem kell zárnia a Hormuzi-szorost, hogy fájjon a világgazdaságnak.
Ezzel párhuzamosan Kijev részéről is optimista nyilatkozat hangott el.
A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt.
Hazatért a korábbi NB I-es gólkirály.
A civil szervezet többféle lehetőséget felvázolt a rezsicsökkentés eltörlésére, most már a kormánynál pattoghat a labda.
Verstappen egyelőre a vert mezőnyben, de nagy hatással lehet a végeredményre.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A vádlottat nemrég elítélték.
Az EU arra figyelmeztetett, hogy egy tagjelölt országban sincs helye háborús bűnösök dicsőítésének.
Az ETO-drukkerek leginkább korábbi vezetőedzőjük iránti ellenérzéseiknek adtak hangot az NB I-es idény eddigi legnagyobb rangadóján, de a pályán nem volt kérdés.
A Transparency International kérte ki az elmúlt bő másfél év szerződéseit. Matolcsy György a távozása előtt még két szerződést kötött az MNB-botrányban kulcsszerepet játszó Somlai Bálint cégeivel.
A vádlott egy ukrán exkatona, akit a német ügyészség a szabotázsakció irányításával gyanúsít.
Szerinte nagyon valószínűtlen egy másik háború kirobbanása.
Megpecsételődhet egy 76 éves autómárka sorsa.
Münchenben egy férfi és egy nő feltehetően megpróbált gyújtogatást elkövetni több fegyvergyártó cég székhelyén. A két embert őrizetbe vették.
Az ázsiai nagyhatalom első számú diplomáciai eszköze a panda.
Maradnak a füstös szobák, ahol eldől minden?
A szaúdi klub 70 millió eurót fizetett a játékosért az Arsenalnak.
Jelentősen erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben.
A kezünkbe költözik Vice City a GTA VI új kontrollereivel.
Kíméletlenül lecsapnak a szabálytalan fiókokra.
Nagy port kavart az új amerikai egydolláros.
Svájci kutatók azzal kísérleteznek az Alpokban, hogy a globális felemelegedés következtében vészesen olvadó gleccserek megmenthetők-e gyapjútakaróval.
A mozikban megbukott, de talán streamingen megleli a közönségét.
Az Acerhez tartozó márka hosszabb szünet után bukkan fel a lifestyle piacon, irányba fordul és egy új notebook mellé egy sor lifestyle-kiegészítőt hozott.
A közösségi óriás olyan gépekkel kísérletezik, amelyek kábeleket cserélnek, szervereket indítanak újra, és idővel jóval kevesebb embert tehetnek szükségessé. Még nem tartunk itt azért.
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat olyan korlátozott megfigyelési technikákat használva gyűjt információt 20 aktív, illetve volt állományi tagról, amelyekhez még nem szükséges sem bírói, sem miniszteri engedély, így a hivatalt ideiglenesen vezető Szuvák Attila azokat akár saját hatáskörben is elrendelheti.
Hegedűs Zsolt jelentette be, hogy elfogadták az előterjesztést.
Both András mellett a digitális transzformációs terület elnöki főtanácsadói pozícióját a továbbiakban is betölti Vinnai Balázs, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetségének elnöke.
A Scope Ratings felülvizsgálja a 4iG Nyrt. minősítését esetleges lemínősítés céljából - jelentette be szerdán a Scope a honlapján.