Megszavazták: munkaszüneti nap lesz december 24-e
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e.
Vele együtt Lednitzky András asszisztens edző is távozik az MTK Budapest felnőtt csapatának szakmai stábjából.
Ambros Martín új kihívás előtt, legfontosabb feladata a 2027-es németországi világbajnokságra való felkészülés lesz.
Két hazai vereség után mutattak ajtót Nuno Espírito Santónak a londoniak.
Elmarad a december 12-re tervezett ledolgozós szombat. A változás sok munkavállalónak különösen jó hír lehet.
A kultúráért felelős miniszter arról beszélt, érti a felháborodást, de fontos tisztázni, hogy „a kulturális rendszer nagyon-nagyon drasztikus átalakításán” dolgoznak, ami hosszú folyamat.
Simon Reeve olyan helyeken is járt, ahol a helyiek korábban soha nem láttak televíziós kamerát.
Az Országgyűlés 145 igen és 48 nem szavazattal elfogadta a felzárkóztatási források visszaéléseit feltáró vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozati javaslatot. The post Megszavazta a parlament a felzárkóztatási vizsgálóbizottság felállítását first appeared on 24.hu.
Az RTL Magyarország bejelentette, hogy átszervezi működését és közös vezetés alá vonva egyesíti marketing- és kommunikációs területeit.
Sallai Roland a Stuttgart ellen is a Galatasaray jobbhátvédjeként játszhat.
Forsthoffer Ágnes jelezte, a jövőben megváltoznak a szabályok.
Naponta átlagosan 868 gyorshajtót rögzítettek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egyre több fertőzöttet regisztrálnak.
Hamarosan kiderülhet, kik pályáznak az Európai Központi Bank (EKB) elnöki pozíciójára Christine Lagarde 2027 februári távozása után, miután az euróövezeti kormányoknak november 6-ig van lehetőségük megnevezni jelöltjeiket. Az új vezető kiválasztása egy nagyobb horderejű személyi átrendeződés része, ugyanis rövid időn belül a hatfős Igazgatóság három tagja is lecserélődik - tudósított a Bloomberg.
Érdeklik-e az ügynöklisták a magyar Z generációt? Nem látszik a kiút a lengyel igazságszolgáltatási válságból, Putyin pedig mindent elkövet, hogy súlyosbítsa azt. A lengyel elnök újabb második világháborús német jóvátételt követel, abból támogatná Ukrajnát. Az amerikai hadügyminiszternek buknia kell. Miért annyira hatékonyak az európai populista pártok káderképzői? Témák és vélemények a világsajtóból.
Új munkaszüneti nap lesz Magyarországon már idén.
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
November 3-án tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban. Nagyjából 250 millió amerikai állampolgár jogosult a szavazásra, és több mint 50 millió választó már előzetesen leadta a voksát személyesen vagy levélben. Az amerikai választók a 435 fős Képviselőház teljes összetételéről és a 100 fős Szenátus 35 szenátoráról döntenek. A Portfolio folyamatosan nyomon követi a választás eseményeit, eredményeit, cik…
Pinezits Máté január óta irányította az MTK-t. Klublegenda irányít átmenetileg. The post Megvan a szezon első edzőváltása a labdarúgó NB I-ben first appeared on 24.hu.
A NAV a korábbi és a jelenlegi politikusok vagyonát is ellenőrizheti az Országgyűlés által elfogadott törvény alapján. A vagyonosodási vizsgálat várhat az érintett hozzátartozókra is.
Az Országgyűlés 139 igen szavazattal, 48 nem ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Rádió és Televízió Zrt. The post Az Országgyűlés elfogadta az MRT Zrt. átalakulásáról és az MTI Zrt. létrehozásáról szóló határozatokat first appeared on 24.hu.
A házelnök „nagyobb fegyelmezettséget” vár a sajtótól és belengette, hogy a jövőben egy-egy sajtómunkatárs provokatív viselkedése az egész szerkesztőség kitiltásához vezethet.
Mérséklődött az érdeklődés az Otthon Start iránt a program kivezetéséről szóló bejelentést megelőző hónapokban – mutatják az MNB friss adatai. Ettől függetlenül egy év alatt 33%-kal nőtt a magyar háztartások lakáshitel-tartozása, és a személyi kölcsönök piaca is tovább dübörög, így jelentős lassulásról nem beszélhetünk. A szigorúbb és célzottabb Wekerle Plusz hitelprogram lassíthatja viszont a dinamikát, miközben új…
Nem áll túl jól a republikánusok szénája.
A színész korábban azt mondta, hogy semmi pénzért nem vállalná el ismét a szerepet, de most úgy érzi, van még dolga a kalózkapitánnyal.
Akár ötezer embert is érinthet a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvény, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés. A NAV többek között Orbán Viktor, Rogán Antal és Lázár János vagyongyarapodását is ellenőrizheti. Mi történt? 145 igen szavazattal és 48 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényt – írta meg a Telex. A […] The post Megszavazták…
December elsejétől a Spanyolországban élő és dolgozó nők fizetett betegszabadságra mehetnek a klimax erősebb napjain.
Egyhangú döntést hozott az Országgyűlés.
Fockter Zoltán csillagász a Napindítóban.
85 éves volt.
David Schwimmert imádta a közönség Ross-ként, te felismernéd ma?
Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 nem ellenében elfogadta a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló törvényjavaslatot, amely új vagyonellenőrzési mechanizmust hozott létre. A szabályozás célja, hogy az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők és a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodása összhangban legyen az igazolható, adózott jövedelmükkel. A végrehajtásban kiemelt szerepet ka…
Ki fog derülni, hogy jobban működött az ország korábban – mondta el a Fidesz országgyűlési képviselője, aki szerint a miniszterelnök nekiviszi a falnak a magyar gazdaságot.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kapusedzője szerint megérdemelt Nagy Benedek kerettagsága.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanvásárlásai ügyében. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, gyanúsítotti kihallgatásról egyelőre nincs hír. Az ügy középpontjában az MKIK és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közelmúltbeli, összesen mintegy 9,2 milliárd forint értékű ingatlanvásárlásai állnak.