Idén először a Universal ért el egy jelentős box office-mérföldkövet, ami részben az Odüsszeia hatalmas sikerének köszönhető
Az év tíz legsikeresebb filmjéből öt ennél a stúdiónál készült, három pedig több mint egymilliárd dollárt termelt.
Személyre szabható hírfolyam
Az év tíz legsikeresebb filmjéből öt ennél a stúdiónál készült, három pedig több mint egymilliárd dollárt termelt.
Január óta minden 18 éves férfinak nyilatkoznia kell arról, hogy lennének-e katonák, és minden érintettre orvosi vizsgálat vár. Az ország több városában diáksztrájkokkal tiltakoznak.
NS-SZAKÉRTŐ. „Több felelősségvállalás és kezdeményezés kell az eredményességhez.”
A kapcsolatuk mélysége viszont még a közös lehetőségeiket is befolyásolja.
Feszültséget generáltak a spanyol külügyminiszter szavai.
Vér- és vizeletvizsgálati eredményekhez, valamint olyan orvosi feljegyzésekhez is hozzájutottak a hekkerek, mint hogy milyen allergiái vannak egyes ügynököknek.
Az MTK beszámolt arról is, hogy Nyers Ádám vélhetően szintén hosszabb időre harcképtelenné vált.
Munkahelyek, Vatikán és Ukrajna kerül a műsor fókuszába.
Mély fájdalommal búcsúzunk Tölgyesiné Puskás Mártától, a magyar meteorológus közösség elkötelezett munkatársától, a meteorológiai szakkönyvtár őrzőjétől, szerkesztőtől, a szakirodalom fáradhatatlan közvetítőjétől és mindenekelőtt attól az önzetlen, segítőkész embertől, akire oly sokan számíthattak pályájuk során. Kedves kollégánk szerettei körében, 2026. szeptember 23-án hunyt el. Nyugodjék békében!
Eddig csupán egyetlen gyártó eszközeire volt telepíthető a GrapheneOS, de ez megváltozik.
Határozatlan időre pszichiátriai intézetbe utalták.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Köztük van a pakingi és az ankarai misszióvezető is.
Egy helyi képviselő közérdekűadat-igényléssel szerezte meg a vízügyi vizsgálatok eredményeit.
Már csak a tagállamok döntése van hátra ahhoz, hogy Magyarország hozzáférjen 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forráshoz.
Ezt akár érthetjük szó szerint is.
A 27-es operációs rendszerekkel a cég igyekezett megerősíteni az ifjabb felhasználókat érintő eszközöket.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló, a Bundibugyo-vírus által okozott ebolajárvány két újabb egészségügyi zónára terjedt át, így a fertőzött területek száma hét tartományban 63-ra nőtt – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Tücsi és édesanyja között nem jó a viszony.
A dulakodásról készült felvétel a rendőrséghez is eljutott.
Hét intézményt érint a tömeges megbetegedés. A közétkeztető cég szerint nem étel eredetű a probléma.
A gyanú szerint már 2025 óta kereskedett.
Nemcsak játékokat és kiegészítőket vásárolhatnánk egyszerűbben.
A franchise körüli bizonytalanság sem tudta lelőni a Halo 25. születésnapi ünnepségét: a Halo Fest decemberi buliját úgy is megtartják, hogy a legtöbb fejlesztő munka nélkül maradt.
A Cseh Televízió, valamint a német ZDF, a francia ARTE és az HBO segítsége kellett ahhoz, hogy a projekt megvalósulhasson.
A Drive rendezője szerint a siker csak a bukás nagyon furcsa formája, amitől az ember az önismétlés útjára lép. Ő már csak tudja, fiatalon megtudta, milyen minden szinten elbukni. Interjú Nicolas Winding Refnnel, aki készíthette volna haláláig a Drive-klónokat, de inkább furcsább dolgok felé fordult.
Lakossági áthajtási zóna kialakítását lehetővé tevő rendeletet fogadott el Újbuda önkormányzata – derül ki Balogh Péter Facebook-bejegyzéséből. A tervek célja, hogy a reggeli és esti csúcsforgalomban az autósok ne használhassák menekülőútvonalként Sasad mellékutcáit.
Egy újabb beteg popcornos vödör a gyűjteményünkbe.
A jelentés szerint sokkal többel többet passzoltak el belőle PC-n és PlayStationön, még úgy is, ha figyelembe vesszük, mennyivel több PS5 van piacon.
Még nem okoz rosszullétet a gyorsulás – 2,9 másodperc 0-100 km/óra.
Lezárult a japán Hodogaya Chemical magyarországi akvizíciója, a Framochem immár teljes egészében a tokiói vállalat tulajdona.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden van, Moszkva azonban még mérlegeli, mi szolgálja leginkább az érdekeit – számoltak be az orosz hírügynökségek.
Az ukrán elnök nem lelkesedett az ötletért.
A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat egyetlen csomagban, és kétféle számlázási modellel igyekszik megszólítani a szélesebb ügyfélkört - írta meg a Yahoo Finance. A cég vezérigazgatója az új fejlesztéssel kapcsolatban kritikus kérdésnek nevezte, hogy a felhasználók megbíznak-e majd eléggé a rendszerben, hogy rábízzák a külö…
Lisztmoly által szennyezett lehetett a tészta.