34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad sztárja
A színész bénulásos betegségben szenvedett, ami meghatározta a munkásságát.
A színész bénulásos betegségben szenvedett, ami meghatározta a munkásságát.
Késések és pótlóbuszok a Keleti és Rákos között.
Iránykereséssel, kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a kissé megingott a nemzetközi befektetői hangulat miatt kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Rekordtávolságot, több mint 45 kilométert tett meg öt évvel ezelőtti Marsra érkezése óta a Perseverance marsjáró, amely még évekig folytathatja küldetését, az élet nyomainak kutatását – közölte kedden az amerikai űrhivatal (NASA).
A kormányfő szerint a fideszes Pócs János „egyre rosszabb állapotban van”. The post Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben first appeared on 24.hu.
Négy ismert harcos próbálja megakadályozni, hogy Skeletor és Evil-Lyn örök sötétségbe taszítsa Eterniát.
Sajtóhír, egyelőre hivatalos bejelentés nem született.
Mert az összképben a legkisebb rezdülés is fontos.
Ahogy arra korábban számítani lehetett, a memóriaválság hatására egyre inkább kiszorulnak a piacról az olcsóbb mobilok.
A mentőcsapatok tovább kutatnak az összeomlott épületnél.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Brutális hitelkockázati tartalékot számoltak el egy meg nem nevezett ügyfélcsoportra, elégett a nyereség oroszlánrésze.
Németh Kristóf sírógörcsben tört ki az Árulókos kiesése előtt, most ezt mondta a megosztó pillanatról.
Az egy évvel korábbinál 21,9, az előző hónaphoz képest 14 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene.
Az állam is nagyot bukhat a V-híd összeomlásán, két óriásberuházás is veszélybe került. The post Csak vesztesei lesznek, ha összeomlik Mészáros Lőrinc vasútépítő birodalma appeared first on Forbes.hu.
A NATO új, modern technológiákra épülő katonai stratégiát dolgozott ki keleti szárnyának védelmére egy esetleges orosz támadás elhárítása érdekében.
Magyarország elképesztő összegeket invesztált a Türk Tanácsba.
Látványosan emelkedett a termelés nyár végén, de egyelőre úgy tűnik, továbbra sem sikerül kimászni az évek óta tartó lejtmenetből.
A főváros legszebb palotái őrzik a munkáját, miközben a teste belerokkant a feszített munkatempóba. A festőzseni öröksége a Vigadótól az Operaházig.
A Felipe Prado által jegyzett nem hivatalos port nem csupán a képkockaszámon javít, de még billentyűzettámogatást és csalásokat is tartalmaz.
A képviselők döntöttek Magyarország idei költségvetésének módosításáról is.
„Bilincs, bilincs, rács, rács.”
Kigyulladt egy lakás a XX. kerületi Bessenyei utcában, egy többlakásos házban.
Az ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. The post Döntenek az NVVH három elnökhelyetteséről és a gyermekvédelemről is – élőben a parlamentből first appeared on 24.hu.
A Politico megrendelésére készített szeptemberi közvélemény-kutatás azt mutatta ki, hogy a spanyol lakosság 58,5 százaléka szerint fennáll a veszélye egy fegyveres konfliktusnak Spanyolország és Marokkó között Ceuta és Melilla miatt.
Négy éve nem volt akkora növekedés az ágazatban, mint most augusztusban. Viszont ez inkább egyedi hatásoknak tudható be, mint trendfordulónak.
Hasonló technikákkal már gyári szinten is rendelkeznek az AMD és az NVIDIA meghajtói.
Donald Trump amerikai elnök nyilvánosan bejelentette, hogy nem hiszi, hogy Kína és Oroszország segít Iránnak az Egyesült Államok elleni háborúban.
Egy sötét és kifejezetten különlegesnek ígérkező horrorral indul a jövő év.
Ceuta a tömeges migráció okozta válság után, amikor megrendült az enklávé társadalmi kohéziója, jelképes királyi látogatásra készül VI. Fülöp és Letícia királynő érkezésével.