Nagy Attila Tibor: Magyar Péter név szerint megemlített, percekig méregetett, majd lefényképezett
Az elemző a parlamentbe látogatott, ahol váratlanul a miniszterelnök figyelmének középpontjába került.
Az elemző a parlamentbe látogatott, ahol váratlanul a miniszterelnök figyelmének középpontjába került.
Tobey Maguire sokkal több az exének, mint egy volt férj, vagy egy barát.
Végképp nyiltott még szerződésbe sem adott ütem sorsa.
A Nemzeti Filmintézet összesen hét produkciót támogat.
Az újdonságról egyelőre még keveset tudunk, az azonban már most kiderült, hogy mikor érkezik Európába.
Évek óta gyárt villanyautókat, de csak most találta meg a hangját a Volvo, ami a kínai háttér ellenére hamisítatlanul svéd maradt.
A Matolcsy-kedvenc Raw csoport cége helyett a korábban Pintér Sándor-érdekeltségű Civillel és egy referenciák nélküli, néhány hónappal korábban alakított céggel szerződtek Varga Mihályék. Utóbbi tulajdonosának a NER üzleti világában komoly múltja van, az idén nyáron meggyanúsított fideszes Gór Csabával közös cége is volt. A történetben olyan csavarok voltak, amelyek még az MNB felügyelőbizottságának is feltűntek.
Akár 1350 milliárd forinttal olcsóbban is megúszhatja a nyugdíjcélú kiadásokat a Tisza-kormány a következő 4 évben, ha a 14. havi nyugdíjat nem a korábban tervezett ütemben építi tovább, hanem "befagyasztja" az Orbán-kormány által alkalmazott 25 százalékos szinten. A döntés nem egyszerű: a nyugdíjasok okkal számítanak a 14. havi juttatások fokozatos felépítésére, ugyanakkor a kabinetnek a saját, igen költséges nyugd…
Fényűző budai villa műtárgyakkal, tündérkert jurtával, diplomáciai státusz a budapesti irodában dolgozó türk küldötteknek – csak ennek a fenntartása évi félmilliárdos összeg közpénzből. Ám ennél jóval többet invesztált a Fidesz-kormány Orbán Viktor kipcsak víziójába, az összeg meghaladhatja a 400 milliárd forintot. De mit profitált ebből Magyarország?
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a magyar kapus.
Too Big To Fail? David Fincher The Social Networkje jókora kritikai és kasszasiker lett, még Oscar-díjakkal is elismerték. Na de a folytatása, a The Social Reckoning kell nekünk? Lássuk!
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A nemzetközi kötvénypiaci folyamatok tektonikus mozgásaiból Magyarország most éppen nagyon jól jön ki, hat éve nem látott helyzet állt elő. The post Ömlik a pénz a magyar állampapírokba, lassan olcsóbban finanszírozzák a befektetők hazánkat, mint Amerikát appeared first on Forbes.hu.
De az állam sem fog jól járni, mivel a kockázatot államosították. Mi lesz a vasútépítéssel Mészárosék nélkül? És miért tűnik úgy, hogy kísért az Elios-ügy? The post Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be first appeared on 24.hu.
A 2036-os nyári játékok és Paralimpia néhány nappal ezelőtt került az érdeklődés középpontjába.
Megszólaltak a fodrászok, körmösök, cukrászok.
A közteher csak az idén több mint 260 milliárd forintot hozhat.
A Nemzetközi Valutaalap javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait. Az áprilisban becsült 3,8 százalék helyett már csak 1,9 százalékos inflációval számol a szervezet az idei évre.
Mutatjuk, milyen időjárásra kell, hogy felkészüljünk a héten!
A kötelező orvosi kamarai tagságról szóló törvényt küldte vissza megfontolásra. A gyermekvédelmi javaslatcsomagról, az NVVH elnökhelyetteseiről és még sok másról is szavazhatnak kedden, nagyüzem lesz.
A kisvállalkozók terheinek csökkentése vonzó cél, ám ami az egyes vállalkozóknak előnyös, az nem feltétlenül használ a gazdaság egészének.
Tom Cruise akciófilmes szünetet tartott egy Oscar-díj reményében.
Egyetlen plazmaadásért akár több tízezer forint értékű juttatást is kaphatnak a magyarok, a rendszeres donorok pedig éves szinten akár több százezer forinthoz juthatnak.
Csütörtökön az Európai Tanács kezdi tárgyalni az új uniós költségvetési ciklus tervezetét.
Evan Rachel Wood újabb részleteket árult el a kapcsolatukról.
Uniós milliárdokkal foltozhatja be a költségvetés lyukait az új kormány.
Régen meglévő szolgáltatásokat próbál újnak eladni az egészségügyi miniszter.
Tragikus véget ért egy hetek óta tartó keresés Peruban.
Gulácsi Péter pedig a Napoli ellen mutathatja meg a tudását.
Berlin’s left-wing party Die Linke wants to take housing out of private hands and bring it back under public ownership.
Berlinben a baloldali Die Linke párt azt szeretné, hogy a lakások ne magántulajdonban, hanem ismét önkormányzati tulajdonban legyenek.
A tervek szerint Lennon játszotta volna Gollamot, McCartney Frodót, és Stanley Kubrick lett volna a rendező. Tolkiennek viszont nem tetszett az ötlet.
Öt részből ötöt Szikora Linda cége, a Profi-Komfort Kft. vitt el, amely az Orbán-kormányok alatt több kórházban nyerte el a takarítási feladatokat.
Máté Kriszta és Bárdos András lánya nagy múltú, elit iskolában tanul Walesben, több trónörökös is oda járt.
Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András, kavarás van Seszták Miklós őrizetbe vétele körül, megvannak a jelöltek az NVVH elnökhelyettesi posztjaira. Donald Trumpnak elege van Zelenszkijből, az oroszok viszont nem akarnak tűzszünetet. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.