Rühességet találtak a pétervásárai idősotthon egyik lakójánál
Az érintettet a többi lakótól elkülönítve kezelik.
Az érintettet a többi lakótól elkülönítve kezelik.
Fél év után már a politikai mérleg is látszik.
A BVSC-Zugló 5-2-re legyőzte a Soroksárt az NB II-ben, ezzel véget vetett a vendégek nyolc mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatának. Kincses Ádám a csapatmunkát és a helyzetkihasználást emelte ki, míg Korolovszky Gábor a védekezésben elkövetett hibákról és a vereség utáni talpra állás fontosságáról beszélt.
Történelmi győzelem se volt elég arra, hogy megtarthassa az állását. The post Két nappal a 13-0-ra megnyert meccse után kirúgták a fociedzőt first appeared on 24.hu.
Olyanok is kaphatnak majd támogatást, akik eddig Nagy Ervin szerint politikai okokból nem kaptak.
A jelek szerint egy újabb szereplő szállhat be a húszik elleni küzdelmekbe, ám ehhez még szükség van a monarchia jóváhagyására – írja a Haaretz.
A szőlő őszi szőlőgondozásánál a metszés, a vesszőről történő szaporítás és az új tőkék ültetése is meghatározó lehet a következő szezonban.
Az elnök valószínűleg ezért a lépésért sem kapja meg az áhított díjat.
Csupán az előtte lévő fényeket követte.
Régi problémát orvosolhat a két legdrágább Samsung Galaxy S27 modell.
Az üldözés folyamán az egyik gyanúsított életét vesztette.
Hét nap alatt akarta keresztbe átszelni Magyarországot egy 26 éves brit–magyar futó. A kitűzött 650 kilométer helyett végül 575 kilométerig jutott, de az adománygyűjtő akciója sikerült.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Négy új, többfunkciós Mercedes-Benz tehergépkocsit vett át a Magyar Közút, amelyek már az idei téli szezonban szolgálatba állnak. A beszerzés egy mintegy 12 millió eurós géppark-megújítási program része, amelyet a szaktárca költségvetési forrásból finanszíroz – számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-bejegyzésében.
Többfunkciós hókotró- és darus kocsikkal bővült az állami cég járműállománya. További tíz gépet várnak év végéig. The post Hókotróként és darus kocsiként is működő járművekkel bővült a Magyar Közút flottája first appeared on 24.hu.
A Lockheed Martin bemutatta a PAC-3 elfogórakéta-család legújabb tagját, a PAC-3 Edge-et, amelyet a hiperszonikus és a legfejlettebb rakétafenyegetések elhárítására terveztek - tudósított a Defense News.
Az abszurd kütyü tényleg működik, és akár otthon is megépíthető.
Orbán Viktor Bayer Zsoltnak beszélt arról, hogy esetleg bíróság elé akarhatják állítani, illetve arról, hogy bár nem vitatja az újkommunista Tisza-kormány gazdasági minisztereinek jó szándékát, de azok baloldaliként mindig azokat ütik, akik teljesítenek és dolgoznak, a kormány célja pedig a teljes jobboldal eltörlése.
Mély nyomot hagyott bennünk az Extázis Uncut, aminek rendezői betekintést engedtek a 24.hu-nak a forgatás legnagyobb kihívásaiba. The post Így fal fel egy traumatizált gyereket a függőség: Bongor a mozivásznon néz szembe démonaival first appeared on 24.hu.
Hallerné Nagy Anikó szerint 20. század története megmutatta, hová vezet az ilyesfajta térképrajzolgatás és a szomszédok iránti gyanakvás. The post „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről first appeared on 24.hu.
A család megkönnyebbült, de a rendőrségre most komoly feladat vár.
A magyarországi beruházás mellett további európai gyárakban gondolkodik a kínai vállalat, amely Franciaországot is vizsgálja.
Elszabadultak az indulatok a második félidőben.
A Valenciennes 12 éve volt legutóbb az élvonalban, most a harmadosztályban vitézkedik.
Selma Blair egy ideje már gyógyíthatatlan betegséggel küzd, de most egy elég súlyos incidens miatt került a hírekbe.
Már 24 civil szervezet aláírta azt a kiállást, amely kéri, hogy a vagyonadó-tervezet számoljon a civil szektorra gyakorolt hatással. Az aláírók nehezményezik, hogy a vagyonadó jelenlegi formájában ugyanakkor azt a kört terhelné, amely a civil szervezetek jelentős támogatója is volt, így a kötelező adó kivetése az önkéntes támogatások elapadását okozhatja.
Gólokban gazdag mérkőzésen múlta felül ellenfelét a tabella második feléhez tartozó BVSC.
Hosszasan magyarázta egy videóban a dolgokat.
A 26 éves áldozat a támadásban életveszélyesen megsérült, meg kellett műteni.
Steve és az Ender Dragon is megérkezett Los Santosba, a mod készítője pedig azt állítja, hogy a kódolást és a tesztelést is a Claude végezte.
A támadások száma néhány hónap alatt drámaian megugrott.
Timothy Broglio, az amerikai hadserekben szolgáló katolikusok fő lelkipásztora közölte, hogy a kivégzősztagban való részvétel ellentétes az egyház tanításaival.
A Nikkei Asia szerint Kínában drasztikus lépésre szánták el magukat a hatóságok, miután biztonsági aggályok merültek fel az elektromos autók egyes új technológiájával kapcsolatban.
A 19 és 20 éves túrázók ép bőrrel megúszták az esetet, de a mentésnek borsos lehet az ára.
Az ellenzéki párt szerint Magyar Péter hallgat a lényeges kérdésekről.
📅 Programajánló
Budapest · MVM Dome
Budapest · KÖSZI Színházterem
Budapest · Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont
Budapest · MVM Dome
Budapest · Andrássy út
Budapest · Papp László Sportaréna