Miből készül a sztrapacska? 8 kérdéses kvíz a szlovák konyháról, amire illik tudni a választ
Mennyit tudsz északi szomszédaink konyhájáról?
Dave Bautista megmutatta, hogy mennyi izmot sikerült magára szednie, mielőtt megkezdődik a God of War forgatása
A színésznek nagyjából két hónapja volt formába hozni magát, hamarosan indul a sorozat felvétele.
Bevágott elé a kamionos, ezért nem létező sávon próbált csalni
Egy autós nem hagyta annyiban, hogy bement elé a kamionos, de a próbálkozása csúfos kudarcba fulladt.
Be kell hozni a muskátlit, és lesz, ahol a leandert is, jönnek a hajnali mínuszok
A hét második felében mínusz 6 Celsius-fok is lehet.
Feldobtuk a GS stúdiót az Allegróval
Deadpoolra bíztuk a kontrollert, Kratosra a fejhallgatót, és közben a Fallout meg a Super Mario világából is becsempésztünk egy kis hangulatot a díszletbe.
Lehetetlennek tartották, most mégis sikerült: itt a kétszer pontosabb időjárás-előrejelzés
Egy kifejezetten erre a célra fejlesztett mesterségesintelligencia-modell segítségével olyan pontosságot értek el az időjárás-előrejelzésben, amit évtizedeken át lehetetlennek tartottak.
Lengyelországban a politikai csata még csak most kezdődik
Dornfeld László szerint mély szakadék nyílt meg Varsóban, ennek a megoldása pedig nehezebb lesz, mint egy egyszerű tárgylás.
Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált
A Lakers legyűrte a Torontót, a Boston és a Golden State tovább építette győzelmi sorozatát.
Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves
A labdához való viszonyát csak az egykori klasszisokéhoz lehet hasonlítani, nehéz volt tőle elvenni.
Honnan spórol össze Budapest 20 milliárd forintot? Karácsony Gergelynek még van mit megmagyaráznia
Karácsony Gergelynek ezen ígéretével megdőlt azon narratívája, miszerint a Fidesz kivéreztette Budapestet.
Októberre remélte Vitézy Dávid, de még mindig nem indult meg a személyforgalom a Budapest–Belgrád-vasútvonalon
A közlekedési és beruházási miniszter azt mondta, hogy optimista volt.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
1300+ lóerős brutális hibriddel rukkolt elő a Honda
A Honda Passport Baja Spec lényegében bármilyen terepakadályon elképesztő tempóval képes átszáguldani.
Új jégkorszak kibontakozásának vetett véget az ember által okozott globális felmelegedés
Egy friss kutatás szerint 2000 éve, még az iparosodás előtt újra növekedni kezdett az egykor Észak-Amerika felét beborító jégtakaró. A kutatást vezető geokémikus szerint a felmelegedés teljes visszafordítása esetén is több ezer évre lennénk a következő eljegesedéstől.
Megalakult az Afrikai Energiabank
Hivatalosan is megalakult az Afrikai Energiabank az Afrikai Export-Import Bank (Afreximbank) és az Afrikai Kőolajtermelők Szervezete (APPO) közös kezdeményezéseként. Az ötmilliárd dolláros jegyzett tőkével induló pénzintézet célja a kieső források pótlása egy olyan időszakban, amikor a hagyományos hitelezők fokozatosan kivonulnak a fosszilis energiahordozók finanszírozásából, miközben a kőolaj és a földgáz továbbra…
Bognár György meglepő kijelentést tett a Fradiról, Borbély Balázs titkot fedett fel
A Ferencvátos játéka az utóbbi időben feljavult az NB I-ben is, az edző a Paks legyőzése után elmondta, hogy mi változott.
Bíróság elé citálták a Bank of Americát
Perli a Bank of Americát egy korábban elbocsátott pénzügyi tanácsadó. A kereset szerint az Egyesült Államok második legnagyobb pénzintézete megszegte egy 2013-as, faji megkülönböztetés miatt kötött egyezségben tett vállalását, és ismét kötelező választottbírósági eljárás alá vonja a diszkriminációs ügyeket, megfosztva ezzel a dolgozókat a pereskedés jogától - írja a Reuters.
Harapófogóba került Amerika ősellensége: Moszkva folyamatosan csúszik a vadászgépekkel, de nincs más lehetőség
Bár éveket csúszik az orosz Szu–35Sz vadászrepülőgépek leszállítása, Teherán továbbra sem mondott le a negyvennyolc gépre szóló megállapodásról. Az eset mögött a lehetőségek szűkössége állhat - tudósított a Defence Express.
Orbánt sejtik a szerbiai kormányváltás fontos jelenete mögött
Szerbiában napok óta egy kérdés foglalkoztatja a közvéleményt: miért ismerte el Aleksandar Vučić ilyen gyorsan a vereségét? The post Orbánt sejtik a szerbiai kormányváltás fontos jelenete mögött appeared first on Forbes.hu.
Kimondták a fájdalmas igazságot: akadályba ütközött a dollár leváltására készülő gazdasági szövetség
A BRICS+ országoknak érdemes lenne felgyorsítaniuk a közös, határokon átnyúló fizetési rendszerük kiépítését az amerikai dollártól való függőség csökkentése érdekében, egy közös valuta bevezetése azonban komoly gazdasági és intézményi akadályokba ütközne egy frissen publikált elemzés szerint. A BRICS+ Thinking nevű elemzőműhely tanulmánya határozott lépéseket sürget a Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afri…
Váratlanul hozzányúlt az uniós pénzekhez a Tisza-kormány, durván megvágta az egyik legnagyobb alapot: új pályázatokat írhatnak ki?
A döntés körül vannak kérdőjelek.
A Magyar Közút a munkásait is védi, meg a vezérigazgató évfolyamtársainak a zsebét is kitömi
A G7 számításai szerint közel háromszoros áron közbeszerzett az állami cég fröccsöntött műanyag tárcsákat, amik a veszélyes fűnyírási munkálatokat könnyítik.
Hétfő reggeli túlélőcsomag: időjárás, hírek, árfolyamok, névnap (2026. november 2.)
A Pénzcentrum 2026. november 2.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Fel lehet-e tartóztatni a világban a nagy jobbratolódást? – a Standard elemzője szerint igen, és ajánl is egy receptet
A lap publicistája, Hans Rauscher azt vizsgálja, hogy mit árulnak el a liberális demokrácia ellenálló képességéről a világban mostanában tartott választások.
Felháborodtak Liverpoolban, kiborultak Szoboszlai becserélése miatt
A Liverpool-Arsenal rangadó játékvezetőjét sem kímélték.
Dave Bautista kitesizte magát, most már készen áll a God of War főszerepére
A Ryan Hurstöt váltó színész egy rövid videóban dicsekedett el az elmúlt két hónapban felszedett izmaival.
„Anyu, segíts rajtam, az utolsó fillért is küldd el!” – Milliós csalás áldozata lett a zalai nő
Egy magát ügyvédnek kiadó férfi egy kitalált baleset történetével vette rá a 86 éves asszonyt, hogy 2000 eurót és mintegy 9 millió forintot adjon át egy idegennek.
Hivatalos: Vucic bukott, a szerb egyetemisták nyertek
Az összes szavazat megszámolása után közölte a választási bizottság. The post Hivatalos: Vucic bukott, a szerb egyetemisták nyertek first appeared on 24.hu.
Nukleáris fenyegetésről kaptak üzenetet az ukránok, hekkertámadás érte a légiriadó-rendszert
Országszerte megszólaltak a szirénák.
Liptai Claudia visszatér a Mokkába? Három új műsorvezető is csatlakozik
Liptai Claudia visszatérhet a Mokkába, de másik két ismert arc is csatlakozik a TV2 reggeli műsorához.
A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről
A Mercedes pilótája a második idényében, mindössze húszévesen minden idők legfiatalabb világbajnokává vált.
Már a humanoid robotok agyát tanítják emberi viselkedésre, volt, amelyik furcsa dolgot produkált a teszt során
A kínai robotikai cégek az elmúlt évek látványos hardverfejlesztései után új területre csoportosítják át az erőforrásaikat, és olyan mesterséges intelligenciát fejlesztenek, amely a valódi munkavégzés során is hasznossá teszi a humanoid robotokat. A gépek már nemcsak utasításokat hajtanak végre, hanem olykor önállóan tanulnak is: egy teszt során egy robot, amely nem ért fel egy magas szekrényt, egy emberi videó megt…
Varga Barnabásékat leteremtette az AEK edzője, a görög sajtó nem kímélte a két magyart
Közben az is kiderült, hogy betegség nehezítette az AEK dolgát a Panathinaikosz ellen elveszített rangadón.
Felhőkkel kezdődik a hét, majd jönnek a fagyos hajnalok
A szezon eddigi leghidegebb éjszakái jöhetnek a héten.
Láttuk a török válságkezelést: ezt a módszert akár Európa is átveheti
Helyszíni riport egy dél-törökországi menekülttáborból.