Előkerült Magyar Péter négy évvel ezelőtti kommentje, amelyben még Ókovács Szilvesztert méltatta
A miniszterelnök most a „rémuralom végét” hirdeti.
A miniszterelnök most a „rémuralom végét” hirdeti.
A Telex kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elmondta, az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért nevű szervezethez kötődő ingatlanokban tartottak házkutatást hétfőn költségvetési csalás gyanújával. Az alapítvány vezetője 2024-ben Vitályos Fanni volt, Vitályos Eszter akkori kormányszóvivő, jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő testvére.
Ennyi volt a budapesti nemzetközi filmfesztivál, 9 nap, 15 ezer néző, volt sok jó film, amiről érdemes írni, és olyanok is, amiket később is meg lehet majd nézni.
Eltérő beszámolók vannak arról, a húgyúti egészség érdekében milyen módon érdemes pisilniük a férfiaknak. Egy friss vizsgálat most megpróbálta megválaszolni a kérdést.
A magyarok 61 százaléka jelenleg a megtakarítást részesíti előnyben a fogyasztással szemben.
A Valve évekkel ezelőtt törölt Portal-projektjének anyagai több kiszivárgott csomagból álltak össze egy majdnem teljes, nem hivatalos játszható változattá.
Többé nem lehet már az Anthropic AI-jával visszafejteni a játékokat.
Egyeztetések indulnak a II. kerületi egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területén található lakóingatlanok és a park egy részének hasznosításáról, miután Őrsi Gergely pozitív választ kapott a kormányzat részéről Vitézy Dávidtól - mondta el a II. kerület polgármestere egy Facebook-videóban. A miniszter előadónk lesz a Future of Construction konferencián, érdemes lesz ott lenni.
Rekordot döntött.
Egy tapasztalt hipnoterapeutával igyekeznek törölni 30 résztvevő emlékeit.
Nathalia Filgueiras előbb vezetett repülőt, mint autót: 17 éves volt, amikor megszerezte a pilótaengedélyét.
„Gratulálunk az eddigi eredményekhez és további sikeres (még legalább kilenc éves) folytatást kívánunk!” – írta akkor. The post Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Háromtonnás bombákkal szórták meg a faluközpontot, végül az óvóhelyet is romba döntötték. Zajlik a mentés, de a képek alapján alig maradt valami az épületből.
Nem ez az első személyi változás, amiről az OKFŐ a közelmúltban döntött.
A fiatal lány családja megrázó részleteket árult el a másodpilóta utolsó üzenetéről.
A lapnak egy uniós ország magas rangú tisztviselője Trumpék tervét az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította, amikor Nagy-Britannia Csehszlovákia feláldozásával próbált megegyezni Adolf Hitlerrel. The post WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában first appeared on 24.hu.
Reggel nyolckor névsorolvasás, aztán magyarázat, kérdések, újabb magyarázat, ezúttal kicsit The post A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig first appeared on 24.hu.
Erre az októberi előzetes frissítéssel érkező Cloud rebuild kínál módot.
Nem csitul a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók elégedetlensége, miután a kormány a kampányban ígértnél kisebb bérkorrekció tervét jelentette be.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn a bankközi devizapiacon.
A 2027-es napfogyatkozás részlegesen Magyarország területéről is látható lesz.
Elkaszálták a Motel tévés feldolgozását, de Eli Roth még nem mondott le a franchise-ról.
Japánban már barátot, nagymamát vagy akár apát is lehet bérelni néhány órára. A szokatlan szolgáltatás a magány enyhítésében is segíthet.
Magyar Péter négy éve még teljesen mást gondolt Ókovács Szilveszter munkájáról.
Az Egyesült Királyság az autó 140 évét ünnepli, miközben 1905 előtti járművek vonulnak London történelmi utcáin, majd Brighton városába indulnak.
A következő hónapok csapadékviszonyai döntő jelentőségűek lehetnek abban, milyen állapotban indul Magyarország a következő nyárnak.
Tamás hónapok óta várta a barátokkal közös síelést. A szabadság kivéve, a szállás lefoglalva, a The post Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége? first appeared on 24.hu.
A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világából.
Nyílt pályázaton választják ki az új főigazgatókat.
Az Operaház menesztett főigazgatóját Szöllősi Györgyi kérdezte az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Cortina 23 év után tér vissza Olaszországba, ahol a nemzeti csapatot 2000 és 2003 között irányította, de volt klubcsapat edzője is.
A pletyka szerint az új Rozsomák is ebben a projektben debütálhat.
Az Audi történetében először plug-in hibrid hajtást kapott az RS 5, az Abt pedig nem ijedt meg tőle. Az eredmény egy olyan fenyegető sportkombi lett, hogy a BMW M3 Touring tulajainak mostantól nem árt gyakrabban belenézni a visszapillantó tükörbe.
Ez a pilot projekt azt szeretné bizonyítani, hogy a Magyarországon megtermelt fenntartható energiával el lehet látni budapesti tömegközlekedési célokat is.