Bűvös számhoz ér Hamilton az F1-ben
Újabb jubileumot ünnepel a Forma–1 hétszeres világbajnoka, de van ok az örömre a Ferrari-garázs másik oldalán is.
Itt a lista: ezek a részvények a demokrata győzelem legnagyobb nyertesei!
Alaposan felforgatta a tőzsdéket az amerikai félidős választás, miután a demokraták Donald Trump számára súlyos vereséget mérve a kongresszus mindkét házában megszerezték a többséget. Mostani elemzésünkben megnéztük, hogy mely vállalatok és részvények a "kék hullám" nagy nyertesei.
Így élnek a legtehetősebbek és a legszegényebbek: itt a teljes igazság a magyarok lakáskörülményeiről
Bár a legalsó és a legfelső kereseti tizedbe tartozók hasonló arányban élnek saját tulajdonú lakásban, lakáskörülményeik között jelentős különbségek vannak - derül ki a KSH kísérleti vizsgálatából, amely a NAV 2026. júniusi járulékbevallási adatait kapcsolta össze a 2022-es népszámlálás eredményeivel. A legkisebb keresetűek többsége több mint 45 éves, még 1981 előtt épült lakásban él, míg a legjobban keresőknél ez a…
Végigsöpört Amerikán a kék hullám: mennyi ereje maradt Trumpnak?
Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében a hatalmas demokrata fölénnyel zárult amerikai félidős választások politikai következményeit vettük górcső alá a legfrissebb rendelkezésre álló adatok tükrében, miközben többek között megvizsgáltuk, hogy milyen mozgástere marad Donald Trumpnak elnöki ciklusa hátralévő részében úgy, hogy a kongresszus mindkét házában meggyőző kék többséggel k…
Játszd magyarul a WoW: Forevert! Teljes fordítást és AI-szinkront hoz a World of HunCraft
Nemcsak a küldetések szövege, a menük, képességek és talentek válnak magyarrá – még a saját karakterünk és az NPC-k is magyar nyelven szólalnak meg!
Kártérítés nélkül megtagadhatja a gépre szállást a RyanAir a legújabb szabály szerint
Szigorú intézkedést vezetett be az ír légitársaság.
Ausztriában is éles tárgyakat találtak a halloweeni édességekben
Az osztrák belügyminiszter gyáva, rosszindulatú cselekménynek nevezte az eseteket.
Ukrán nemzetbiztonsági és rendvédelmi tisztviselőket vesztegetett meg egy bűnszervezet, hogy zavartalanul működtethesse a csalós telefonközpontját
A NABU azt is bejelentette, befejezték a Midasz-ügy nyomozását, amiben Volodimir Zelenszkij egyik közeli barátja is érintett.
Rafael Nadal elnökségi tag lesz a Real Madridban
A tenisz legendája mindig is imádta a futballt. The post Rafael Nadal elnökségi tag lesz a Real Madridban first appeared on 24.hu.
Egy év után újra nyert hazai pályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Négy veretlen meccs után három góllal kaptak ki a zuglóiak.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
Kilenc hónap alatt több személyi hitelt vettünk fel, mint 2025-ben összesen.
Szűkszavúan kommentálta a Kreml Trump súlyos vereségét: ebben reménykedünk
Oroszország őszintén bízik abban, hogy Donald Trump amerikai elnök a kongresszusi időközi választások után is folytatni fogja az ukrán konfliktus rendezésére irányuló béketeremtő erőfeszítéseit – mondta Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő a Life magazinnak, amikor az amerikai félidős választásokról kérdezték.
Tarolt a francia mozikban Nemes László új filmje
A Moulin november 12-én debütál Magyarországon.
Jóslásra kérték Orbán Viktort
A Fidesz elnöke a Tisza Párt jövőjéről beszélt.
Egymásra mutogat Trump és a republikánus párt a súlyos választási vereség után
Trump sokáig róla szóló szavazásnak állította be a félidős választásokat, de a vereség után hárította a felelősséget, a vesztes jelölteket hibáztatta. A republikánusok az eredmények láttán már a Trump utáni időszakra készülhetnek, két évvel az elnökválasztás előtt.
Ókovács Szilveszter a 24.hu-nak: Harácsolónak akarnak bemutatni, és ha nem lenne igazam, nem is perelnék
Megkerestük Ókovács Szilvesztert, miután november 2-án felmentették az Operaház főigazgatói posztjáról. Kérdeztük vádakról, Nagy Ervinről, Magyar Péterről is. Írásban válaszolt. The post Ókovács Szilveszter a 24.hu-nak: Harácsolónak akarnak bemutatni, és ha nem lenne igazam, nem is perelnék first appeared on 24.hu.
A Fehér Ház emlékeztette az amerikaiakat, hogy még mindig Trump az elnök
Köszönik, ha ezt a választópolgárok is figyelembe veszik.
Ausztriában és Németországban is találtak olyan gyerekeknek szánt édességet, amibe éles fémeket rejtettek
A rendőrség négy tartományban nyomoz.
Váratlan helyről kaphat újabb esélyt Robbie Keane, Angliában már számolnak vele
Komoly bajba került a Premier League-csapat.
Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
Megkérdeztük a BRFK-t, hogy miért vitték be Bartal Andrást és embereit, illetve gyanúsítják-e őket valamivel. The post Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök first appeared on 24.hu.
Kátai-Németh Vilmos a miniszteri kabinetbe ejtőernyőztette a barátnőjét
A tiszásoknál állítólag nincs uram-bátyám világ.
Putyin merész kijelentést tett, miközben Ukrajnát bombázza: szerinte Oroszország soha senkit nem fenyegetett
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben tartott díjátadó ünnepségen értékelte az oroszok viselkedését – számolt be a TASzSz.
Rogán Antal és Lázár János 24 milliót kapott, Szijjártó Péternek még mindig nem utalták el a miniszteri végkielégítését
Orbán Viktornak és nyolc volt miniszterének eddig összesen több mint 238 millió forintot fizetett ki a Tisza-kormány.
Ne keress tovább, itt a tökéletes óra a Windows 95 szerelmeseinek
A Benly Watch Desktop 95 egyáltalán nem okosóra, viszont csodálatos. És ez néha fontosabb.
Erődök csapnak össze iskolákkal az év legjobb épülete versenyén. Szavazzon!
Cuki hétvégi kulipintyó, őskeresztény imahely és egy gyerekeket félrevezető bölcsi is van a listán. A Média Építészeti Díjának közönségszavazásán a HVG olvasói dönthetnek.
Von der Leyent megint kihagyják – Amerika, Oroszország és Kína háromoldalú találkozót szervez
Volodimir Zelenszkij is aggódik.
A Karthago együttes vezetője az útlevele átvételekor kapott egy megbízást, így lett 6-os kartonja
Szigeti Ferencet egy Váci út melletti lakásban kérték, beszélje le egy barátját arról, hogy az SZDSZ-nek kampányoljon. The post A Karthago együttes vezetője az útlevele átvételekor kapott egy megbízást, így lett 6-os kartonja first appeared on 24.hu.
Pécsett virágozhatott volna a buszgyártás, de közbeszólt az állam
A XX. század első felében Pécsett virágzó, karosszériákat, felépítményeket gyártó családi vállalkozás a kommunizmus térnyerését már nem tudta kivédeni.
Nem akárhonnan jött a kemény kritika a Tisza-kormánynak: rossz irányba halad a hazai energiaellátás formálása
A nettó zéró energiatermelés reménytelenül gazdaságtalan.
Tízezreket bukhatnak a magyar autósok, ha nem lépnek időben: fontos határidő közeleg
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket.
Hat robotból ketten kidőltek egy 24 órás bolti műszak végére
A kínai Agibot G2-es humanoid robotjai végigdolgoztak egy napot egy sanghaji üzletben, az árulfeltöltő belassult, a takarító feladta.
„Ti ünnepeltek, mi gyászolunk” – tüntetők fogadták az akkumulátorkonferencia vendégeit Debrecenben
Tárkányi Zsolt újabb részleteket tett közzé a Fidesz és a CATL közötti szándéknyilatkozatból.
Már magyar szinkronnal is megnézhetitek Az ördögűző: Vértanúk első, brutális előzetesét, amelyben Scarlett Johansson nyomoz egy démoni sorozatgyilkos után
Az ördögűző-filmsorozat a legutóbbi kudarcos próbálkozások ellenére is folytatódik a Vértanúkkal, Scarlett Johanssonnal a főszerepben. Nézzétek meg a magyar szinkronos előzetest!