Magyar Péter a választási kampányban azt ígérte, hogy a Tisza Párt győzelme esetén már 2027-ben megduplázzák a minimálbért. Ennek azonban a jelenlegi gazdasági környezetben semmilyen realitása nincs.
„Jó, ha vannak olyan játékosaink, akik különböző posztokon is megállják a helyüket, ez nagyon értékes, mert még a mérkőzések közben is lehetővé teszik számomra, hogy változtassak.”
A Rada csütörtökön 261 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a határozatot, ami szerint a tananyagba is bekerül a magyarok tömeges elhurcolása.
Annak a bankgaranciának a bemutatása szükséges, ami igazolja, hogy a befektető a következő 3 évben is tudja garantálni az általa a pályázatában vállalt tőke biztosítását.
Gyerekek találták meg az agyzúzódást szenvedő asszony holttestét. The post Halálra dolgoztattak és éheztettek egy 34 éves nőt, majd a holttestét kihajították a kocsiból first appeared on 24.hu.
Ukrajnában a nők átlagnyugdíja 2000 hrivnyával marad el a férfiakétól, miközben a kormány magasabb összegű minimálnyugdíj bevezetésével és a tőkefedezeti nyugdíjpillérek reformjával próbálja orvosolni a helyzetet - írja a Pension Policy International.
Őrizetbe vettek egy férfit a brüsszeli Midi pályaudvaron, aki gépkarabéllyal felfegyverkezve érkezett vonaton Franciaországból Belgiumba - tájékoztatott rendőrségi forrásokra hivatkozva a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.
Incidens történt a szerb-magyar határon 2026 nyarán: két férfit letartóztattak, akik összefüggésben állhattak a lipcsei drónos akcióval – írta ki Facebook-oldalára Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.
Az olajcégek extraprofitjának megadóztatásával, újabb közös uniós hitelfelvétellel és nagyobb EU-s költségvetéssel teremtene forrásokat Európa klímavédelmére Teresa Ribera. Az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke egyelőre nem tett konkrét javaslatot, szerinte azonban a nemzeti büdzsékből és a hagyományos uniós bevételekből nem finanszírozható a felmelegedés elleni felkészülés.
Lezárult a 4iG és a cseh CSG DEFENCE Rábát érintő tranzakciója, amelynek eredményeként a cseh hadiipari vállalat 36,55 százalékos közvetett részesedést szerzett a győri járműgyártóban. A 4iG Űr és Védelmi Zrt. közvetett részesedése 38,04 százalékra csökkent, miközben a Rába közkézhányada 25,42 százalék maradt.