J. D. Vance szerint az Antikrisztus már köztünk járhat, de próbál nem gondolni rá
Az amerikai alelnök szerint a világvége is közel járhat, a mesterséges intelligencia néhány felhasználási módja pedig sátáni.
Személyre szabható hírfolyam
Az amerikai alelnök szerint a világvége is közel járhat, a mesterséges intelligencia néhány felhasználási módja pedig sátáni.
Bár a vébé után lemondott, újra a portugál szakembert nevezték ki az afrikai válogatott padjára.
Kisebb számú, de nagyobb méretű gazdaságokban zajlik a mezőgazdasági termelés Magyarországon.
A fehérorosz klasszist bulizási szokásairól kérdezték volna.
Emil Græsholm azt mondta, komolyan kell venni a fenyegetést: olyan konkrét tervekről értesültek, hogy az szerinte aggodalomra ad okot.
Az orosz haderő ismét az ukrán fővárost támadta, egy toronyház is találatot kapott.
Hiszen annak, akit elnyomtak, kirekesztettek, annak jogos a haragja.
A KDNP jövőbeli terveiről is beszélt.
Sokan sürgetik a változást.
Danyiil Medvegyev hosszú rossz sorozatot szakított meg, de nem ő volt az igazi hős a pályán.
„A Genoában lettem profi labdarúgó, így most, hogy ismét magamra ölthetem ezt a mezt, olyan, mintha bezárulna egy kör. Az, hogy újra itthon lehetek, büszkeséggel tölt el.”
Az orosz elnököt csak összefogással lehet megállítani.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Több mint 95 ezer új személyautó kapott magyar rendszámot az év első nyolc hónapjában, miközben minden tizedik új autó kínai volt
Az általános iskolákban egy évig nem használhatnak a diákok mesterséges intelligenciára épülő eszközöket New Yorkban. A cél nem a teljes tilalom, de a hatások felméréséig inkább betiltják a technológiát a kisiskolások számára.
A rendező szerint az a kérdés, hogy egy AI szembeszállna-e azzal, aki létrehozta.
Az orosz-ukrán háborúban egymás kikötőit teszik tönkre, ezzel ellehetetlenítve esszenciális mezőgazdasági termékek, elsőorban a gabonák exportját.
Fehérvári Eszter ezüst-, Barabás Márk és Balog Zsombor pedig bronzérmet szerzett az európai egyetemek augusztus 26–29. között Zágrábban rendezett evezősbajnokságán.
Az eredeti játék egyik tervezője szerint lenne jövője Wei Shen visszatérésének, de egy új rész csak fegyelmezett korlátok közt működhetne.
Egy ősi szokás indíthatta el.
Idén már biztosan nem jön a nyugdíjprémium, sok minden múlik a 2027-es költségvetésen.
A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt.
Befutottak a nézettségi adatok az augusztusi hónapra vonatkozólag.
Még öt első körös draftjogtól is megfosztották őket.
Az időjárás miatt a szüret is 2-3 héttel korábban kezdődött.
A gyanú szerint öt, a jegybank tulajdonában álló ingatlan veszíthetett az értékéből egyebek mellett hűtlen kezelés miatt.
A tulajt veszélyeztetéssel vádolják.
Az önkormányzatok pályázhatnak az azbesztmentesítés költségeire, de önerőt is vállalniuk kell a település méretétől függően.
Úgy tűnik, egyre komolyabbra fordul Gallusz Niki és 23 évvel fiatalabb párja, Tony kapcsolata. Már jegyesoktatásra járnak együtt.
Újabb régészeti lelet bukkant elő a 12 TB-os Valve-szivárgásának köszönhetően, ezúttal egyenesen a Fatshark istállójából.
Nem lesz párjuk a játszótéren.
Megérkeztek a munkagépek, és szeptember 1-jén hivatalosan is elkezdődött a Cordia fonyódi beruházásának kivitelezése. A 99 lakásos The View közvetlenül a Balaton partján épül, a projekt azonban korábban komoly helyi és civil ellenállást váltott ki.
A sztárpár már egy feladatban is megegyezett.
Tettéért később Ukrajna legmagasabb katonai kitüntetését is megkapta.
A stábbal nyolc éven át összesen 314 epizódot forgattak le, amelyek során az őrségi konyhájában berendezett pajtát a magyar gasztronómia legfontosabb szereplői vették birtokba.