Lengyelország a politikai szakadék szélén? Tusk és Nawrocki között kiéleződött a konfliktus
Kapcsoltunk Varsóba, ahol ott volt tudósítónk, Bugnyár Zoltán.
Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben
Az új magyar rekord szakításban 147, lökésben 184, összetettben 331 kilogramm a 95 kilogrammos súlycsoportban.
Továbbra is várnak a rendszerváltásra a bankszektorban
Ezermilliárdos visszaesés jöhet.
Az első titkosszolgálati miniszter szerint a teljes nyilvánosság önmagában nem jelent igazságtételt
A válogatás nélküli leleplezések több kárt okozhatnak, mint amennyi társadalmi haszonnal járnak.
Megállás nélkül támad Oroszország: felmerült a megoldás, Európa vezető hatalma segíthet
Ukrajna mielőbb újabb Patriot légvédelmi rakétákhoz szeretne jutni Németországtól a kritikus infrastruktúrát érő folyamatos orosz támadások kivédésére, úgy tűnik Berlin a segítségére is siethet a kérdésben - írta meg a RBK Ukraine.
Napokon belül indul a GTA 6 előtelepítése, ekkora tárhelyre lesz szükség
A Rockstar Games elárulta, mikortól lesz letölthető már a megjelenés előtt a régóta várt játék, és felfedte a hivatalos helyigényt is.
Állampapír, forint: elárulták az elemzők, milyen hatása lesz nálunk az amerikai választásnak
Merre indulhat az állampapírok hozama, illetve a forint árfolyama?
Három hónap múlva helyzet lesz – Orbán Viktor szerint megfojtja a magyar gazdaságot a Tisza költségvetése
A korábbi miniszterelnök szerint, amit eddig láttunk az inkább tiszavirágéletűnek tűnik.
WC-automatát tört fel baltával egy drogos férfi Dunaföldváron, 600 ezres kárt okozott – fotók
A bűncselekményt egy térfigyelő kamera is rögzítette.
Jelenlegi alkotmánybíró neve is előkerült az ügynökaktákból
Patyi András jelenlegi alkotmánybíró neve is szerepel a szerdán nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásokban. A dokumentumok szerint a jogászt 1988-ban, hazafias alapon szervezték be, és a III/III-as csoportfőnökség az ifjúságvédelem területén számított rá.
Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvéért
Öt év, nyolcvan állomás és a vidéki labdarúgás csodálatos történetei – fotókkal gazdagított album dolgozná fel a civil kezdeményezés tapasztalatait.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Több mint százmillió forint ment el Orbán és nyolc minisztere végkielégítésére, a kormányfő elárulta saját pénze sorsát
Orbán Viktor 38 millió forinttal gazdagodott a kormányváltást követően, de állítása szerint csak átmenetileg. The post Több mint százmillió forint ment el Orbán és nyolc minisztere végkielégítésére, a kormányfő elárulta saját pénze sorsát appeared first on Forbes.hu.
Már 2030 előtt holdra szállhatnak az első kínaiak
Hihetetlenül szoros verseny alakulhat ki Kína és az Egyesült Államok között, miután a kínai holdra szállás tervezett dátuma az eddigi 2030-asnál is közelebb került. The post Már 2030 előtt holdra szállhatnak az első kínaiak first appeared on 24.hu.
UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK
A budapesti csapat négy év után szerepelt újra a sorozatban.
Tarr Zoltán bejelentette: lelkisegélyszolgálat és munkacsoport segít majd feldolgozni az ügynökakták okozta traumákat
Lelkisegélyszolgálat segíti majd az ügynökmúlt feltárásával felszínre kerülő traumák feldolgozását, idősotthonokat is bevonnak.
Bill & Ted visszatér - Egy vadonatúj retró kalandban menthetik meg a világot
A nyolcvanas évek kultikus időutazói ezúttal egy hamisítatlan árkádjátékban próbálják megváltoztatni a történelem menetét.
A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról
Amikor a PSG szakított a csillagászati összegekből épített szupersztárkorszakkal, a középpálya tengelyébe egy halk szavú, törékeny testalkatú portugál karmester érkezet
Magyarország mellett több országban találtak a gyerekeknek osztogatott halloweeni édességekbe rejtett tűket, szögeket
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter az eseteket, „gyávának, rosszindulatúnak és bizonyos esetekben életveszélyesnek” nevezte.
Megrázó titkok az ügynökaktákban
Az ügynökaktákban szereplők közül egyeseket politikai meggyőződésük, másokat karrierlehetőség vagy anyagi előny ösztönzött, azonban voltak, akiket fenyegetéssel, zsarolással vagy más nyomásgyakorlással próbáltak együttműködésre bírni.
Magyar Péter szerint nemcsak azt lehet keresni, ki jelentett, hanem azt is, kit figyeltek meg
Az ÁBTL weboldalán keresztül lehet kérelmet benyújtani.
Szikora Róbert reagált arra, hogy nyilvánosságra hozták az ügynökaktáját
Az énekes tagadja az együttműködést, nem jelentett.
Megszólalt a Kreml Trump választási veresége után, fontos üzenetet küldtek Washingtonnak
Dmitrij Peszkov szerint a választási eredmények az Egyesült Államok belügyének számítanak.
Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto
A volt miniszter nem fűzött magyarázatot a bejegyzéshez. The post Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto first appeared on 24.hu.
Bezuhant a gázár, de Trump még lökhet egy nagyot rajta
Nagy esésbe fordult a holland TTF gáztőzsdén jegyzett földgáz ára a múlt heti csúcs óta, miután a piac elkezdte beárazni azt, hogy Donald Trump a félidős választási vereség után lezárná a közel-keleti konfliktust – írja Ole Hansen, a Saxo nyersanyagpiaci stratégiáért felelős vezetője.
Kikerültek a hivatalos iratok: fény derült az egyik leghosszabb ideje hivatalban lévő magyar polgármester múltjára
Szita Károly kaposvári polgármester beszervezésének tényét önmagában a most feltöltött 6-os karton, annak gazdag adattal való ellátottsága is egyértelműen bizonyítja. Erre utal a kitöltött napló szám, dosszié szám, valamint irattári szám is. Frissítés: a polgármester reakciójában hangsúlyozta, soha nem volt ügynök.
Irán:"Európa megfizet azért, ha támogatja az Irán elleni amerikai támadásokat"
Az Iszlám Forradalmi Gárda figyelmeztetett, hogy nincsenek földrajzi korlátok.
Trump nem hátrál meg: vétóval készül útját állni a demokraták terveinek
Gulyás Virág, Robert C. Castel és Mihalovics Zoltán voltak a vendégeink.
Ingyenes Fradi-jegyeket kaphatnak a budapesti gyerekek: mutatjuk, kik jogosultak rá és hol jelentkezhetnek
Húsz kerületi gyermek tekintheti meg ingyenesen a Ferencváros Zalaegerszeg elleni labdarúgó-mérkőzését Mátyus János egykori labdarúgó felajánlásának köszönhetően.
Összesen 159 millió forint végkielégítést kapott Orbán Viktor és nyolc minisztere
Orbán azt mondja, a 21,5 millió forintot eladományozta.
Történelmi csúcs készül: Oroszország és az Egyesült Államok vezetője is tárgyalóasztalhoz ülhet
A Bloomberg arról ír, hogy a kínai külügyminisztérium szóvivője elismerte, kapcsolatban állnak egy nagy hármas találkozó kérdésében.
Útban az igazság (VERITAS)?
Vajon ki lesz, ki lehet a következő áldozat?
Egyetlen képet küldött a Fehér Ház az amerikai lakosságnak Trump történelmi bukása után – Ez sokaknak kiábrándító lehet
A Fehér Ház az X-en posztolt egy rövid üzenetet Donald Trump fotójával.
Bezár a filmtörténelem legismertebb szállója: ennek sokan nem fognak örülni
A hely, ahol Donald Trump és Kevin McCallister is megfordult.