Kevés az új lakás, mégis egyre több vár vevőre – itt tart a magyar lakáspiac
Megjöttek a KSH számai: javul a helyzet, de ettől még nem oldódik meg a lakhatási válság.
Megjöttek a KSH számai: javul a helyzet, de ettől még nem oldódik meg a lakhatási válság.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség azonban másként értékeli a helyzetet, mint a munkáltatói szervezetek.
Ugyan még számlálják a szavazatokat, de eldőlt a Kongresszus sorsa.
Szeptemberben 8,2 százalékkal nőtt a magyar ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest, míg augusztushoz viszonyítva 0,9 százalékos bővülést mértek.
A jósoltnál is nagyobb győzelmet arattak a demokraták, Trump hatalma nagyobb kontroll alatt lesz a hátralevő két évében. Mik a választás legérdekesebb tanulságai és miben lesz más ettől a világ? Elemzés Tábor Áronnal.
Mennyire ismered a latin orvosi szakkifejezéseket?
Adam Hamilton metodista lelkész közel száz év után az első demokrataként nyert szenátusi választást a hagyományosan republikánus államban, ami váratlanul az idei választás egyik legfontosabb csataterévé vált.
Szeptemberben folytatódott az ipari termelés hónapok óta tartó bővülése, 2024 eleje óta először sikerült elérni a 2021-es kibocsátási szintet.
Óriási népszerűségnek örvend a videó, amin a leendő férjnek a Riot FPS-ével kell kiérdemelnie a jogot a házasságkötésre.
Matt Damont lánya, Isabella kísérte el a CFDA Fashion Awards-ra, ahol minden szem rászegeződött.
Váratlan problémák nehezítették a magyar focista dolgát.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Jelentős eladási hullámot indított el a nemzetközi részvénypiacokon a demokraták amerikai félidős választáson elért előretörése. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülésétől és a technológiai szektor szigorúbb szabályozásától tartanak. Mi történt? Eséssel reagáltak a nemzetközi tőzsdék az amerikai félidős választás eredményeire – erről a Portfolio írt. A Nasdaq határidős indexe kezdetben tö…
A demokraták vitték a képviselőházat, a szenátust és a kormányzói helyek többségét.
Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét. Elemz…
The former Hungarian PM was responding to an accusation that he was an informant for the state security services before 1989. The subject came up as the names of tens of thousands of state informants from the communist era are set to be published on Wednesday.
Hansi Flick csapata védelmét emelte ki, de szót ejtett a félidőben lecserélt Rodriról és Frenkie De Jong visszatéréséről is.
Reklámfotózásról szivárgott ki, hogy a jövő évtől milyen csapatruházatot viselnek majd Max Verstappenék a Red Bullnál.
Kemény kritikát fogalmazott meg a Magyar Állami Operaházzal szemben Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, az Operaház Örökös Tagja. Komoly visszásságokról beszél a pénzek elosztása kapcsán, és azt állítja, hogy az intézményben módszeresen félreállították azokat, akik szembe mertek helyezkedni a vezetéssel.
A csehek után az osztrákokkal is szorosabbra fűzné a kapcsolatát a kormány.
Újabb 1000 lóerős sportkocsival gyarapodott a csapat parkolója.
Egy jelenleg is létező modell tisztán elektromos változata érkezhet.
A Kongresszus mindkét házának elfoglalásával a demokraták sok lehetőséget kapnak, hogy megnehezítsék Trump elnöki ciklusának utolsó két évét.
Egy héttel az Abu-Dzabiba tervezett tárgyalások előtt az oroszok tovább támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát, de Ukrajna is felgyújtott egy orosz finomítót.
Az utas a steward kirúgását követelte.
Saját biztonsági funkcióját bénította meg a Windows 11 egyik korábbi frissítése.
Három irattípusba lehet majd ingyenesen betekinteni.
A szerdai élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Több vállalat is pályázik állítólag a Dishonoredről ismert csapatra, illetve kiderülhetett, hogy mikor jelenik meg a képregényen alapuló játék.
Luis Enrique: A Villarreal olyan csapat, amelyet igazán kedvelek, nehéz helyzetben vannak, együttérzek velük.