Nagyezerjófű: neveljünk különleges boszorkányfüvet
Különleges boszorkányfű? A nagyezerjófű sokak kedvence, összegyűjtöttünk mindent a gondozásához.
Ingyen kipróbálhatod az év egyik legnagyobb játékát, de az egyik konzol tulajdonosai jobban járnak
Az 5 órás próbaverzió ide édeskevés lesz, de kezdetnek megteszi.
Előbb a gázolajat vitte el, aztán a traktort is
Olyan tolvajt fogtak a rendőrök, aki látszólag tudatosan tervezte az életét. Ráadásul értékes traktorra fájt a foga.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 200 milló forint volt a tét
Mutatjuk, milyen számokkal lehetett nyerni ezen a héten!
Elemzők szerint tartaná a korábban belőtt céljait az új költségvetéssel a kormány
A K&H és a Gránit Alapkezelő szakemberei szerint az oktatás és az egészségügy nyeri a legtöbbet.
Adóemelések és kiadáscsökkentésnek nevezett megszorítások - ezt tervezi a Tisza-kormány 2027-re
A költségvetés tervezete korántsem olyan vidám, mint Magyar Péter időzített PR-interjúja.
Hazai pályán nagyon megy: A Zete az MK után az NB I-ben is fontos meccset nyert - videó
Az MTK az első félidőben többször is betalálhatott volna, de Gundel-Takácson nem tudott kifogni. A Zete aztán a második félidőben dél-amerikai játékosainak köszönhetően eldöntötte a meccset.
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 44. játékhéten
Megtartották az Ötöslottó 2026/44. heti nyerőszámainak sorsolását, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum.
Urblík József és Kulenovic is duplázott, ismét 2–2-re végzett az ETO FC és a Vasas
A győriek kétgólos hátrányból, a 90. percben fejelt góllal mentettek meg egy pontot.
Férfi röplabda: már nem nyeretlen a Pénzügyőr sem
A fővárosi rangadón a TFSE-t győzte le a PSE.
Újra itt a Heidiween: ezek voltak Heidi Klum legőrültebb halloween jelmezei az évek során – Galéria
A szupermodell mindent megtesz, hogy felismerhetetlen és undorító legyen.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy ezreddel verték Antonellit Mexikóban
A Mexikóváros Nagydíj időmérőjét megelőző utolsó szabadedzésen a 2025-ös világbajnok hajszállal volt gyorsabb az idei év leendő győztesénél. Új Forma-1-es versenyző is bemutatkozott.
Szeifert Natália: Berliner
„A halál nem teszi múlt időbe a szeretést azzal, hogy a szeretett lény már nincs itt.” E heti novellánk egy évszázados családtörténet fejezeteit villantja fel.
Újabb országban szabadulhatott el a halálos kór: hosszú évek után üthette fel a vírus a fejét
Két újabb ebolagyanús esetet vizsgálnak az egészségügyi hatóságok Nigéria északkeleti részén - közölte szombaton az ország járványügyi központja a Reuters tudósítása szerint. Mindez alig egy héttel azt követően, hogy több mint egy évtized után újból kimutatták a halálos vírust a nyugat-afrikai országban.
Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
Igaz, most nem is kapott ki. The post Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában first appeared on 24.hu.
Orbán és jó barátja, Vučić ezekben a nehéz időkben is kitartanak egymás mellett
Sőt, a bukott szerb elnök szerint – aki az apja házában látja vendégül a Fidesz elnökét – vissza is fognak térni.
„Én a kreatív ügyekkel voltam elfoglalva” – Rákay Philip megszólalt a korrupciós vádakról
A producer állítja, törvénytelenül nem jutott vagyonhoz.
Hogyan alakult ki a víz Földön? Hatalmas felfedezést tettek a tudósok a bolygónk múltjáról
Bolygónk mai napig rengeteg megválaszolatlan kérdést vet fel, ezek közé tartozik hatalmas vízkészlete is.
Több mint hatvanmilliárdot vágnak le a közmédia költségvetéséből – leépítéseket és műsormegszüntetéseket ad a Tisza jövőre
Miközben Magyar Péterék a pazarlás felszámolásáról beszélnek, már megkezdődött a létszámleépítés, megszűnik a Nemzeti Sportrádió, más csatornák és műsorok jövője pedig bizonytalan.
A fizikai munkát végző férfiakat másolják az irodisták, pedig semmi szükségük nincs rá
A munkaruházat lett a hétköznapi viselet alapja.
Tovább mélyül a lengyelországi alkotmányos válság: már Tusk kormányát is megbuktatnák – rendkívüli bejelentésre készül a miniszterelnök
A lengyelországi alkotmánybíróságnál pénteken történtek után szombaton tovább mélyült a lengyelországi politikai válság.
Kiderült: ezzel a feltétellel kaphat Zelenszkij meghívót Trumptól
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton Atlantában tartott sajtótájékoztatót, amelyen beszélt az Irán elleni esetleges katonai fellépésről, valamint arról, hogy milyen feltételek mellett vehet részt az ukrán elnök a decemberi G20-csúcson - írja a Reuters.
Megmérgezték vagy a saját makacssága végzett vele? Máig rejtély, mi okozta Harry Houdini halálát
100 éve hunyt el a magyar származású legenda.
378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
A Mars-misszió szimulációja során a legénység tagjai szimulált űrsétákat végeztek és növényeket termesztettek. De nem ez volt az egyetlen nehézség. The post 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól first appeared on 24.hu.
34 német városban vonultak utcára a fiatalok, Hamburgban paprikaspray-vel oszlattak a rendőrök
A tüntetők az iskolák jobb finanszírozását, a megélhetési költségek csökkentését, nagyobb társadalmi igazságosságot és erőteljesebb klímavédelmet követelnek.
Már a temetőkben is megjelent a technológia: meglepő dolgokra képesek az új síremlékek
A technológia a temetők világát is átalakítja, ráadásul néhány különleges megoldás már Magyarországon is elérhető.
Olcsóbb lesz az új lakás, mint a használt? Fontos részleteket közöltek az új támogatott hitelről
Kármán András szerint a lépésre azért volt szükség, mert az elmúlt években drasztikusan visszaesett a hazai lakásépítések száma.
Lezárták a légteret: egymás után szálltak fel az F-16-os vadászgépek a szomszédos NATO-tagállamban
Drónészlelés miatt riasztották szombaton este hat kelet-romániai megye lakosságát, és ideiglenesen felfüggesztették a jászvásári (Iasi) nemzetközi repülőtér járatait - jelentette az Agerpres román hírügynökség.
Majdnem teljesen fedezte már a Binance a hackertámadás kárát
A kriptotőzsde saját forrásból vásárolt újra tokeneket.
40 felett ez a mozgásforma különösen fontossá válik: nem csak a testet erősíti
A menopauza idején gyakoriak a hangulatingadozások, a szorongás és a depressziós tünetek. Egy friss kutatás szerint azonban a rendszeres testmozgás, például a séta, a tánc, a jóga vagy a tai chi javíthatja a lelki közérzetet és az életminőséget a változókorú nők körében.
Az AI nem váltja ki az emberi kapcsolódást – interjú Bíró Bence Péterrel
A pszichológussal a Z generációt érintő magányosságról, szorongásról, a sématerápia fontosságáról és az állami mentális egészségügyi ellátás jövőjéről beszélgettünk Holnap című műsorunk új adásában.
Sokéves mélypont után újra nő Magyarország gázétvágya, pedig egyre borsosabb árat fizetünk érte
Október közepén érdemben is elkezdődött a hazai fűtési időszak, miután az ősz első felében sokéves rekord alacsonyan alakult a magyarországi földgázfelhasználás, a tavalyi hasonló időszaktól is közel negyedével elmaradva. A felhasználás mértékére az időjárás mellett a legutóbb 2022-ben látott szinteken járó gázárak, a gazdasági aktivitás és az elektrifikáció is erőteljesen hat. A hazai föld alatti gáztárolók töltött…
Meglepetésre az Eger legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda ob I-ben
A Szeged és a Vasas is nyert hazai környezetben, a BVSC idegenben gyűjtötte be a három pontot.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetséget kötelezték, hogy vegye vissza az oroszokat, több tagország is kiakadt
Bojkottról egyelőre ugyan nincs szó, de több ország is jelezte: előfordulhat, hogy egyes játékosok nem lépnek jégre, ha az oroszok is versenyeznek.