A Mi Hazánk Orbán Viktor helyett Novák Katalint és Balog Zoltánt hallgatná meg a kegyelmi ügyről, Magyar Péter kiakadt
Ülésezett a kegyelmi ügyet vizsgáló parlamenti bizottság.
Ülésezett a kegyelmi ügyet vizsgáló parlamenti bizottság.
A 28 évvel később: A csonttemplom bukását követően bizonytalan a franchise sorsa, és bár Danny Boyle rendező és ötletgazda korábban biztatott minket, most lelombozóan nyilatkozott.
Sürgősen el kell döntenie a Magyar Péter vezette kormánynak, mit akar kezdeni a Mol leánycégéhez került hulladékkoncesszióval. A szakma teljes liberalizációt követel.
Traumát átélt nők és gyerekek számára nyújtanak ingyenes ellátást Budapesten. Az ellátást szervező Medspot Alapítvány az Egészségügyi Minisztériummal is tárgyal. The post Traumaérzékeny nőgyógyászati rendelő nyílt Budapesten, Renner Erika segíti az orvosok és pszichológusok munkáját first appeared on 24.hu.
A polgármesterek szerint a döntés árát a budapesti lakosok fogják megfizetni.
Példa nélküli lépésnek nevezte és elutasította a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) mint intézmény ellen pénteken bejelentett amerikai szankciókat a hágai székhelyű szervezet. Az Egyesült Államok néhány órával azután helyezte kilátásba a lépéseket, hogy a bíróság egykori bírája elnyerte a béke Nobel-díjat.
Továbbra is ellenzik a Tisza-kormány és Karácsony Gergely megállapodását.
Több pontatlanság van Magyar Péter kijelentéseiben.
A tojás világnapján egy emufarm kulisszái mögé pillantottunk
Mert az továbbra sem teszi lehetővé számukra, hogy ezt az adózást válasszák. The post Felháborodtak az ügyvédek, a Magyar Ügyvédi Kamara szerint cserbenhagyták őket az új kata-tervezettel first appeared on 24.hu.
Meredith Whittaker egy interjújában élesen bírálta a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmeket.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A gyomok elleni védekezéshez sem feltétlenül szükséges felásni a veteményest. Ősszel az ásás helyett érdemes lehet a talaj takarására helyezni a hangsúlyt. The post Sok hobbikertész elkövet egy hibát, amikor ősszel felássa a kertet first appeared on 24.hu.
Sok fellépése egybeesett a fideszes DPK-gyűlésekkel. Volt, hogy 45 perc éneklésért kapott 3,3 millió forintot a Molnár által megszerzett dokumentumok szerint.
Benjamin Landa budapesti amerikai nagykövetjelölt jóváhagyása szokatlanul hosszan akadt el Washingtonban.
A kormány által közzétett bicskei jelentésből kiderül, hogy a nevelők azt látták, a gyerekek szeretik Vásárhelyi János igazgatót, „apa-pótléknak” tekintik, ezért nem gyanakodtak visszaélésre. Az igazgatóhelyettesek pedig következetesen védték a szexuális bűncselekmények miatt végül elítélt férfit: amikor már megindult ellene a vizsgálat, egyikük hűségnyilatkozatot vitt körbe az intézményben az ártatlanságáról.
Nagy Bálint szerint a közbeszerzési szabálytalanságokra hivatkozva szoríthatják ki a magyar cégeket a Déli Körvasút építéséből, miközben a beruházás befejezése akár 2030-ig is elhúzódhat.
Az amerikai elnök régóta bírálja a háborús bűnök és népirtás ügyében eljáró bíróságot, miközben évek óta vágyik a díjra.
Kíváncsi vagy, hogy a fekete vagy a zöld tea tesz-e jobbat a szervezetednek? Mutatjuk, melyik egészségesebb az orvosok szerint.
Fékre lépett a techcég Észak-Európában.
Geszti Péterről és feleségéről friss fotók láttak napvilágot, Edit őrületesen dögös rajtuk.
Kaáli szerint az államosításnak egyetlen igazi nyertese van, az pedig az állami intézeteket fenntartó gazdasági társaság. The post Kaáli Géza: A Tisza-kormány nem követhet el olyan pazarlást, mint a lombikintézetek államosítása volt first appeared on 24.hu.
A jelenlegi KATA-s vállalkozók közel fele túl magasnak tartja a tervezett új tételes adót, minden hatodik viszont az előnyökért cserébe magasabb összeget is vállalna
Jöhet egy kis földrajz? Három várost mondunk, neked pedig csak azt az egyet kell kiszúrnod, amelyik kakukktojásként kilóg a sorból. Menni fog?
Az AI épp az otthoni játékfejlesztés kapuit döngeti – egy kis időráfordítással komplett videojátékokat lehet csinálni vele, egész jó minőségben.
Michael Carrick két aranyérmet is kaphat, ha elveszik a Manchester City bajnoki címeit.
Győrben bíznak abban, hogy a következő 6 hónapban nem sújtja újabb fegyelmi vétség a klubot.
Az Állami Számvevőszék azt állítja, hogy semmilyen jogszabályban meghatározott feladatát nem mulasztotta el.
Az Országgyűlésben helyet foglaló kollégáikhoz fordulnak segítségért.
Megérkezett az ID. Tiguan, amely az ID.4 és ID.5 modellektől veszi át, vagy inkább vissza a stafétát. Digitális szolgáltatásai figyelemre méltók.
Sofia Goggia nemcsak a pályafutása, hanem a visszavonulása utáni civil élete miatt is komolyan aggódott.
A csapat egy ingyenesen játszható, csapatalapú lövöldével bővíti kínálatát, amelyben a látványos mozgás és a mérkőzés közbeni fejlesztések is fontos szerepet kapnak.
Donald Trump amerikai elnök pénteken "nagy bejelentést" ígért a dízelárak kapcsán, miközben az Egyesült Államokban a gázolaj ára továbbra is a történelmi csúcsok közelében mozog, mindössze néhány héttel a novemberi kongresszusi választások előtt.
Ritka pillanatokat örökített meg egy ausztrál természetfotós, videóra vette a jegesmedvét vadászat közben.
A Simon hurrikán gyorsan erősödik Mexikó csendes-óceáni partjainál, és a várakozások szerint vasárnapra rendkívül veszélyes, 4-es kategóriájú viharként érheti el a partvidéket, az ország egyik legnépszerűbb turisztikai övezetét - írja a Reuters.