Súlyos vita bukott ki Kijevből: valójában ebbe bukhatott bele Zelenszkij népszerű politikusa
Mihajlo Fedorov korábbi ukrán védelmi miniszter árult el részleteket az ukrán védelmi ők körüli logikátlan döntésekről.
Személyre szabható hírfolyam
Mihajlo Fedorov korábbi ukrán védelmi miniszter árult el részleteket az ukrán védelmi ők körüli logikátlan döntésekről.
Bizonyos bírálatok felnyomják a vérnyomását.
Korábban nem volt példa ilyenre.
Szivós Márton a sikertelen BL-selejtezőt követően értékelt lapunknak.
A tárgyalásra kedden került volna sor, ám végül elhalasztották jövő májusra. The post Majomnak nevezte Viníciust, bíróság elé áll egy Sevilla-szurkoló first appeared on 24.hu.
Azért fújta le Donald Trump elnök a vasárnapra tervezett, jemeni húszik elleni támadásokat, mert katonai vezetők meggyőzték, hogy az akció a megcsappant lőszerkészletek miatt túlságosan kockázatos, főleg úgy, hogy az iszlamisták nem támadnak amerikai hajókat – tudta meg az NBC News.
Több mint 20 ezer diákról van szó jelenleg.
Dél-Korea felszólította Phenjant, hogy haladéktalanul szüntesse be a rakétateszteket.
A tiszás politikus hivatalosan vagyontalan.
Idén és tavaly július között már nőtt a hazai járműiparban dolgozók száma, de a legnagyobb 25 foglalkoztatóból 17-nél még létszámcsökkenés volt. A BMW, a Mercedes és a BYD húzza fel a statisztikát.
A bőröndöt ősszel sem tesszük el.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Második Reformkor elnöke elmondása szerint szeret nyomozni, és nem szeretné, ha a műsorban az áruló jelző kerülne a neve mellé. The post „Két nap után kiszavaznak a picsába” – mondta Vona Gábor felesége arról, hogy a politikus az Árulókban szerepel first appeared on 24.hu.
A megállapodást hónapokig tartó diplomáciai feszültség előzte meg.
A Tisza-frakció elutasította Szathmáry Zoltán jelölését.
Ha valakinek nem tetszik az új verzió, az ráfázott: az Apple megszüntette a visszalépés lehetőségét.
Elszámolási vita állhat a mögött, hogy a volt jegybankelnök fiának érdekszférájába tartozó magántőkealap MBH-részvényeket vett vissza Mészáros Lőrinc köreitől. Mintha cseppet sem zavarná, hogy érintettje lehet a jegybanki Pallas Athéné alapítvány kifosztása miatti nyomozásnak és vagyonzárlatnak.
Észak-Korea törvényben rögzítette, hogy nukleáris fegyverrel rendelkező állam, vezetése pedig ismételten kijelentette: atomarzenálja végleges és visszafordíthatatlan.
A szlovák szövetség tájékoztatása szerint Matús Bero lábfejében fáradásos törés keletkezett.
Az osztogatás máris visszalőtt, pedig hol van még a választás?
A közvetítés az elnöki adminisztráció legfontosabb eseményeit, beszédeit és videóit mutatja be.
Az egykori iparterületen tavaszra már fizikailag is megkezdődött a munka, ami magyar–olasz együttműködésben zajlik. Vitézyék most átnézik a megalapozottságát.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az első alkalommal megrendezett Világdöntő mekkora bevételt hozott Magyarországnak.
A változás több járatot érint a Székesfehérvár–Veszprém–Ajka vonalon is.
Óvatosan indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a magyar piac pedig kisebb mínuszban nyitott a hétfői amerikai rali után.
A helyreállítás mintegy 18 milliárd forintba került.
Az új rendszerfrissítés a korábbinál gyorsabb töltést tesz lehetővé.
Két, 27 országot vizsgáló exit poll szerint az Új Emberek 45%-kal vezet, az Egységes Oroszország 2,8%-on áll; szerintük ez a rés „lerombolja a hatalom vélt támogatottságát”.
Egy üres táblázat volt a pontozólap.
Virágzik a retró, lehet, hogy nem kellene a padlásra száműzni a régi kazettáidat.
Kis Grófo és testvére, Gyémi viszálya a nyilvánosság előtt zajlott.
A jemeni húszik hétvégén már a szaúdi fővárost támadták ballisztikus rakétákkal és drónokkal, és egy kulcsfontosságú olajterminált is célba vettek a Vörös-tengernél. A múlt héten Irakból indítottak drónokat egy vezeték ellen, ez pedig már több európai olajfinomítót is súlyosan érint. Rijád hiába kérte, Trump végül nem segít nekik.
„Sem szakmai szempontból, sem a labdarúgás szellemiségéből fakadó megközelítés tekintetében.”