Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre
A 2036-os, a 2040-es vagy a 2044-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére mennek rá.
Személyre szabható hírfolyam
A 2036-os, a 2040-es vagy a 2044-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére mennek rá.
„Gyakran szemeztek, mégsem váltottak egy szót sem a rendelésen túl. Szinte közös játékká vált, hogy ki bír hosszabban a másik szemébe nézni.” E heti novellánk a szerelmi viszonyok útvesztőjébe viszi el olvasóinkat.
Nyolcpontos megállapodást kötött a két ország.
Évi négy napot kellett dolgoznia a szakembernek ezért a brutális összegért.
A légi közlekedés hatására kialakuló, ritka és rendkívül látványos meteorológiai jelenségre, az úgynevezett lyukfelhőre hívta fel a figyelmet a HungaroMet.
1863 ember. Ennyi életet követelt a Le Joola komphajó tragédiája.
Május óta húzódik a vezetőváltás a kutatóhálózat élén.
„Szégyellje magát az európai szövetség!” – botrányos, ahogy Betlehem Dáviddal és Fábián Bettinával elbántak.
Az akciósztár jött, látott és győzött.
Csalódottan nyilatkozott a visszatérés után.
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
A Harvard és az Oregoni Egyetem csillagászainak mérései szerint először sikerült közvetlenül rádiójelet észlelni egy Naprendszeren kívüli exobolygóról. A még szakmai bírálatra váró tanulmányban bemutatott eredményeket a dél-afrikai MeerKAT rádióteleszkóppal érték el, ami új korszakot nyithat az exobolygók mágneses tulajdonságainak vizsgálatában - írta meg a Futurism.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Szőcs a rendkívüli közgyűlésen a 273-ból 168 szavazatot kapott.
A szívinfarktus olykor úgy zajlik le, hogy az érintett nem is gondol szívproblémára. Összegyűjtöttük a csendes szívroham jeleit.
A közel-keleti konfliktus miatt újabb súlyos energiaválság jöhet Európában.
A pole pozícióból indulva győzelmet aratott a kamion Európa-bajnokság Le Mans-i hétvégjének első versenyén, ami egyben azt is jelenti, hogy sikerült újra megvédenie címét,
A Google megerősítette, hogy mesterséges intelligenciája, a Gemini bizonyos fokig önállósította magát, és három valódi céget is feltört egy hónapokkal ezelőtti kiberbiztonsági teszt során. Anyagi kár ugyan nem keletkezett, az esetnek azonban komoly tanulságai lehetnek.
A fejlesztőknek üzleti érdekük fűződik ahhoz, hogy rendszereik emberibbnek hassanak, hiszen ez erősítheti a felhasználók kötődését.
A kongresszus helyszínéről Vámos Zsombor kollégánk jelentkezett be.
A Fall-Net Studios nevű csapatnak köszönhetően végre a haverokkal is meghódíthatjuk a Mojave-sivatagot.
Úgy zúg a laptop, mintha fel akarna szállni? Eláruljuk, mikor normális a zaj, és mikor jelezhet valódi problémát.
A balesetnek négy sérültje van. The post Motorossal ütközött egy személyautó Gyálon first appeared on 24.hu.
Videó: így köszönt a pápának az előző és a mostani kormányfő.
BevezetőNamaste!„Megint utazol?” – általában ezt a kérdést vágják a fejemhez a munkatársak, a barátok és a család. Én...
Artem Favorov hat hónapja nem lépett pályára. A Puskás Akadémia ukrán középpályása elmondta, mi történt vele, és arról is beszélt, hogy a klub - a játékos állítása szerint - nem segítette megfelelően a felépülését, majd többször is változtatott az álláspontján a jövőjével kapcsolatban.
A rossz emlékeket elűzte a tbiliszi győzelem – O'Neillék hasonló teljesítményre törekednek hétfőn is.
Anna presszó, Mackó büfé, Keringő eszpresszó: egykor jól ismert nevek hívták kávéra, süteményre vagy egy pohár italra a vendégeket.
Válaszút elé került az egyik új alelnök.
Egy republikánus szenátornak Orbán Viktor jutott eszébe a helyzetről. The post A Fehér Ház több mint 440 ezer dollárt költött Trumpot népszerűsítő reklámokra az amerikai adófizetők pénzéből first appeared on 24.hu.
Valamivel kevesebb mint két tizedmásodperc döntött Russell és Verstappen között.
„Akadtak olyan periódusok, amikor többet hibáztunk, de szerintem jó úton járunk.”
Kedd óta nyomasztja a fideszes képviselőket a kihágás.
A robbantásért a Tehreek-e-Taliban Pakistan, vagyis a pakisztáni tálibok vállalták a felelősséget. A 2007 végén alapított szervezet szövetségesi kapcsolatban áll az afgán tálibokkal.
Betlehem Dávid a férfiak közt, Fábián Bettina a nőknél jutott kizárás sorsára az úszósapkája miatt. The post „Tőlük kaptam a sapkát, ami miatt kizártak” – megdöbbentő káosz szúrt ki nyílt vízi úszóinkkal first appeared on 24.hu.