A kecske és a káposzta feladványát kellene megoldania Budapestnek és a kormánynak
2020 óta egyre nagyobb részét adja a szolidaritási adó a költségvetés bevételeinek. A magas hiánnyal küzdő kormány a csődöt emlegető fővárossal tárgyal.
Személyre szabható hírfolyam
2020 óta egyre nagyobb részét adja a szolidaritási adó a költségvetés bevételeinek. A magas hiánnyal küzdő kormány a csődöt emlegető fővárossal tárgyal.
Josua Mejíasnak igen jól megy a hirtelen felgyorsulás.
Az ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő a Hankó Balázst ért támadásokról beszélt.
A párt ma tartotta tisztújító kongresszusát.
Vajon buborék-e a mesterséges intelligencia? Azt mondják, minden attól függ, hogy a technológiába fektetett hatalmas összegek jelentősen növelik-e majd a termelékenységet. Az optimisták meg vannak győződve arról, hogy a jövőben óriási termelékenységnövekedés következik be, még akkor is, ha piaci korrekcióra lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi fellendülésből a túlzott várakozásokat lefaragják. A pesszimisták – a Gol…
A helyiek szerint egyre több állat merészkedik közel.
A házigazda a szombati második elődöntőben Dániával találkozott, és 28–20-as vereséget szenvedett.
Mennyire ismered Európa nyelvi sokszínűségét? Teszteld magad 10 kérdéssel hivatalos nyelvekről, ábécékről és nyelvi érdekességekről!
Az államfő csütörtökön mondott beszédet az ENSZ-közgyűlésen.
Elég volt egy rossz mozdulat és a padka.
Még van belőle raktáron, de már most próbálják drágábban elpasszolni.
2021 óta egyetlen évben sem tudták legyőzni.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A brit rendőrök maguk közt „halösszeesküvés”-ként hivatkoznak az esetre. The post Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi first appeared on 24.hu.
Covid alatt annyira el volt keseredve, hogy akár az ördögnek is eladta volna, de aztán egyre csak jobb kérői lettek.
Szolnokon folytatta országjárását szombaton a kormányfő.
A geopolitikai fejlemények hatásai begyűrűztek hazánkba is.
A Halloween: The Game nem a filmek történetét meséli el, hanem egy újabb aszimmetrikus multiplayer túlélő horrorjáték, ahol egy gyilkos vadászik a túlélőkre. A recept nem meglepő persze, ha tudjuk, hogy azt a műfaj veteránja, az Illfonic stúdió készítette.
Egy ártalmatlannak tűnő baleset miatt derült ki, hogy halálos agydaganat rejtőzik egy brit kislány szervezetében.
Az olasz életérzés elérte az ellenzéki politikusokat.
Magyar Péter szerint hétfőn valakit őrizetbe vesznek az NKA-ügyben.
Antonelli szerint úgy vezetett, mint a nagymamája, de már a következő hétvégén visszavágna. Verstappan tovább hajszolja a Red Bull idei első győzelmét.
A művész munkáit a kezdetektől jellemzi a biztos rajztudás, a vizuális ötletek ereje és a humor.
Az OM-azonosító szám helyett mást kell megadni.
Ha 40 év felett megváltozik a menstruáció, sok nő a közelgő menopauzára gondol. A szakember szerint azonban egyéb hormonális és nőgyógyászati tényezők is állhatnak a háttérben.
„A Premier League eljárása előtt még hosszú út áll, a klub ártatlanságának bizonyításába vetett bizalmunk és szándékunk pedig ugyanolyan erős, mint amikor ez az egész elkezdődött.”
A döntőben az elsőként rangsorolt rivális ellen szenvedett vereséget.
A Nosferatu és a Vérfarkas rendezője Shakespeare híres tragédiájából fog dolgozni legközelebb, ami az ő stílusában különösen érdekesnek ígérkezik.
Utazz velünk a múltba!
Némethi Botond munkatársunk Magyar Péter országjárásának szolnoki eseményéről jelentkezett be.
Németh Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője a tiszás Schummer Orsolya ügyével kapcsolatban nyilatkozott.
Strukturálisan át kell alakítani a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, és büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni.
A telihold közelében a Szaturnusz is feltűnik, amelyet megfelelő időjárási körülmények között szabad szemmel is láthatunk.
Nagy Ákos és Fekete Gergő négy-négy góllal járult hozzá a sikerhez.
Delegálás, kiszervezés, automatizálás, melyikből mennyi kell egy jó cégnél?