Kivezetné a Mohu a készpénzt a palackvisszaváltásból
Ehhez törvényt is kéne módosítani, a cég az önkormányzatokkal egyeztet első körben.
Személyre szabható hírfolyam
Ehhez törvényt is kéne módosítani, a cég az önkormányzatokkal egyeztet első körben.
Szeptember 1-jei hatállyal Balázs Zoltán veszi át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetését, miközben a felsőoktatási tevékenységet nem végző, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok ("kekvák") felszámolásával 1284 milliárd forintnyi közvagyon került vissza az államhoz – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
A montenegrói Mladost Donja Gorica és a kazah Kajrat Almati párharcának győztesével találkozik az MTK Budapest U19-es csapata az UEFA Ifjúsági Liga selejtezőjének második körében – derült ki a keddi, nyoni sorsoláson.
Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
A korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettes foglalja el a pozíciót.
Vitézy Dávid bejelentette: újjáalakul a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.
A rendőrök szerződéseket, dokumentumokat és elektronikus adatokat is lefoglaltak.
Hétfőn késelés történt a New York-i Times Square-en, a támadásban életét vesztette a Bank of America egyik alelnöke, Erin Piacenti. A rendőrség tájékoztatása szerint a merényletnek nem volt konkrét célpontja, a támadót pedig a helyszínen lelőtték a rendőrök.
Újabb ismert szereplővel bővül a Blaha Lujza téri gasztropiac, ám ezúttal nem egy meglévő étterem egyszerű másolatáról van szó. Sárközi Ákos és tulajdonostársai a Borkonyha és a Textúra közös, kötetlenebb koncepciójával próbálnak szélesebb vendégkört elérni a Time Out Market Budapesttel kötött megállapodásukkal.
Visszaadja parlamenti mandátumát.
A fiatal énekes-gitáros így az egymillió dolláros fődíjért szállhat harcba.
A német kormány hivatalosan Oroszországot tette felelőssé a lipcsei repülőtér ellen augusztus elején megkísérelt dróntámadásért.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Robert Lewandowski által hagyott űrt kellene betöltenie.
Mától él az új szabály, külön kérni sem kell. Még azokra is gondoltak, akiknek pihenőnapra esik a születésnapjuk.
Kubatov Gábor és az érintettek bocsánatkérését is elvárják a médiamunkások.
Új vezérigazgató irányítja szeptembertől Budapest közlekedésszervező vállalatát.
Jelentős változás jön az állami vagyon kezelésében: Balázs Zoltán veszi át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetését.
A közel 24 ezer szankciós intézkedés ellenére továbbra is tucatnyi amerikai és európai gyártmányú alkatrészt építenek be az orosz ballisztikus rakétákba – derült ki Ukrajna szankciókért felelős elnöki biztosának legutóbbi sajtótájékoztatóján, ahol a tisztségviselő konkrét lépéseket sürgetett a kiskapuk bezárása érdekében - írta a Defense News.
Antonio Rüdiger 86 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. The post Lemondta a válogatottságot a németek kétszeres BL-győztes védője first appeared on 24.hu.
Barta Sylvia legújabb Instagram-bejegyzésétől leesett az állunk, annyira jól néz ki bikiniben.
Ebben segíti a testkamera alkalmazása a hatóságot.
Egy 25 éves rollerest ütött el.
A magyar diákok hétköznap átlagosan két órával kevesebbet alszanak, mint hétvégén - az életkorral tovább romlik a helyzet.
Jó döntés, hogy a miniszterelnök közvetlen közelébe kerülnek egyes nemzetbiztonsági szervek? Mire is lát rá pontosan Ruff Bálint? Szakértőket kérdeztünk. The post „Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról first appeared on 24.hu.
A pedagógusoknak azt kell megtanulniuk, hogyan lehet az AI-t módszerként és eszközként beépíteni az oktatásba, nem pedig külön órákon beszélni róla.
Összeroppant a gyászoló család.
Robert Pattinson teljes erőbedobással forgatja a Batman 2-t, de egy interjúban bevallotta, hogy negyven felett már nem megy olyan könnyen a dolog.
A robbanás több elektromos vezetéket megrongált és rövid ideig tartó áramkimaradást okozott.
Sokféle tünetet enyhítenek, mellékhatások nélkül hatnak ezek a csodálatos növények.
Nagy változások jöhetnek még a Fradi keretében.
Mindenki pontosan ott folytathatja a kalandot, ahol abbahagyta.
Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 1-jétől Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az M2 Bradley gyalogsági harcjárművek leváltására indított program, miután az American Rheinmetall leszállította az első Lynx XM30-as prototípust az amerikai hadseregnek - számolt be a Defense News.