Jogszerűtlenül vehették őrizetbe Seszták Miklóst
A témáról Tuzson Bence, korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz országgyűlési képviselője nyilatkozott.
A témáról Tuzson Bence, korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz országgyűlési képviselője nyilatkozott.
Az Insomniac kiadott egy új frissítést a PS5-exkluzív Rozsomák-játékhoz, melynek hála végre kikapcsolhatóvá vált a sokat kritizált szagnyom.
Törökország nem csupán a riviéra strandjairól és a nyüzsgő, csillogó városairól szól: az ország területén szinte mindenütt felbukkannak az ókori civilizációk emlékei. Side, Perge és Aspendos romjai között sétálva a történelem szinte megelevenedik.
Szalai Gábor és Vida Kristopher találata mellett Kovács Bendegúz és Vitályos Viktor pályára lépését emelhetjük ki, Csoboth Kevin és Molnár Rajmund kispadon ült.
Lejátszotta utolsó meccsét az argentin válogatottban Lionel Messi.
A kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
„Csapataink harcban állnak”, mondta az államtitkár az SOS Gyermekfalvak konferenciáján arról, hogy a héten zajlanak a költségvetési tárgyalások a Pénzügyminisztériummal a gyermekvédelemre szánt összegekkel kapcsolatban.
Szeptemberben sem érte utol a tavalyi szintet a használtautó-kereslet.
Ennek sokan nem fognak örülni.
Két üres kapus góllal zárta le a Rangers a New York-i rangadót.
Az épületek a globális energiafelhasználással kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás mintegy 37 százalékáért felelősek, ám a mesterséges intelligencia jelentős változást hozhat ezen a téren. Egy új kutatása szerint az intelligens épületirányítási rendszerekben alkalmazva jelentős energiamegtakarítást lehet elérni a fűtés, szellőztetés és légkondicionálás optimalizálásával. Egyik legnagyobb előnye, hogy a technológia kép…
Az amerikai alelnök exkluzív interjúban üzent Iránnak. A németeknek komolyabban kellene venniük kormányuk figyelmeztetését, hogy Ukrajna támogatása Németország biztonságát szolgálja. Franciaországban a baloldal lázadást szít a jóléti állam védelmében, jóllehet az ország ezt a szintet már nem tudja fenntartani. Témák és vélemények a világsajtóból.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
„Egy trófea megnyerése a válogatottal pályafutásom és valamennyiünk karrierjének legnagyobb megtiszteltetése lenne.”
Egyre több a német autóipar gyengélkedéséről szóló hír. Magyarország márpedig erősen kötődik ehhez az iparághoz.
A Renault tarol a retró stílusú modellekkel, a Fiatnak is bejött a Panda felélesztése, és ezt a Citroën sem nézhette tovább tétlenül. Párizsban mutatják be a legendás 2CV modern, tisztán elektromos hajtású utódját. Ha gyártásba kerül, akkor az európai piac egyik elektromos népautója lehet belőle.
Meg kell hagyni, a helyszínt tökéletesen eltalálták, már csak az a kérdés, hogy vajon mikor lesz ebből kész film.
Aligha érik olyan extrém erőhatások majd a Volkswagen új, kínai piacra szánt modelljét, mint aminek kitették, de ők is megmutatták, mit ki nem bír az autójuk.
A szolgáltatásoknál továbbra is jelentős az áremelkedés.
Életének 88. évében, hosszú betegség után elhunyt Pongrátz András, az 1956-os forradalom Corvin közi szabadságharcosa, aki a Sztálin-szobor ledöntésében is részt vett.
Az Európai Unió és az eurózóna az elmúlt években elvesztette az irányítást saját gazdasági pályája felett, miközben a folyamatos külső sokkok miatt a válságkezelés kiszorította a hosszú távú reformokat – erről beszélt Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza a Portfolio Budapest Economic Forum 2026 konferenciáján. Szerinte Európa problémája nem egyszerűen az, hogy túl keveset r…
Már a dél-koreai elnök is beszélt arról a problémáról, hogy a dél-koreai bankok ellen indított hackertámadások során a mesterséges intelligencia segíti a támadókat.
A megfelelő hőszivattyú kiválasztása nem egyszerűen az alapterülettől függ. Két azonos méretű ház fűtési energiaigénye között akár jelentős különbség is lehet.
KEZDÉS: 18.45. Úgy tűnik, csapatként nagyon összeállt az Építők, a kirakósok a helyükre kerültek.
Veszélybe kerülhet az állampapírok adómentessége.
Szerinte nem az oktatás helyzete hívta életre a zavargásokat.
A kontinensen 1993 óta hiába reménykedtek újabb futamban.
Európában ma már csak három országban létezik vagyonadó, a szomszédos országok egyikében sincs.
Azzal a feltétellel engedte vezetni az autót, ha 14 éves barátját is magával viszi.
A Sony valószínűleg alaposan kiszámolta, mennyit nyerhet a lemezek elhagyásával, Shawn Layden viszont arra figyelmeztet, hogy a rajongók bizalmát nehezebb táblázatba foglalni.
Ellentétes hatással lehet az emésztőrendszer különböző szakaszaira a ketogén diéta.
Ha valóban ez volt az új szeptember 11., akkor ennek még húsz év múlva is mindannyian inni fogjuk a levét.
Portugália 41 éves ikonja átverve érezte magát, amikor Jorge Jesus elküldte őt bemelegíteni, de nem cserélte be, aztán jött még egy be nem tartott ígéret.
Megvannak a választható színárnyalatok is, így már csak a piacra kerülés dátumát fedi homály.
Gyulay Zsolt azt mondta, a végleges koncepció 2027 februárjára lesz teljesen kész, és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában is megvitatják majd. Mi történt? A Kossuth Rádió vendége volt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, az adásban Magyarország 2036-os olimpiai rendezési esélyeiről beszélgettek. Gyulay elmondta, egyelőre nincs benyújtott pályázat, de kifejezetten üdvözítőnek tartja, hogy a […] T…
A színész a Családi kör és az Agytorna műsoraiban volt látható.