A közönség előtt sírta el magát Ed Sheeran, egyedül kellett színpadra lépnie a botrány után
Az énekes bocsánatot kért.
Személyre szabható hírfolyam
Az énekes bocsánatot kért.
A publicista előbb cégén keresztül kapott közel három millió forintot, majd miután ezt vissza kellett fizetni, magánszemélyként is kapott ugyanekkora alkotói támogatást.
Merz pozíciója az AfD sikere után jelentősen meggyengült. The post A német kancellár sorsa múlhat a mai választásokon first appeared on 24.hu.
Versenyelőnyt jelent az olcsóbb üzemanyag.
A Paks 21 éves középpályása az európai bajnokságok futballistáit rangsoroló listán az 5. helyet szerezte meg.
A rendőrség még a helyszínen vizsgálódik.
A korábban bejelentett crossover négy új öltözékkel érkezik, miközben a Nintendo új konzolján már kipróbálható a játék demója.
A légvédelem szombat óta több mint 1600 drónt lőtt le.
Nicolas Cage legfrissebb vörös szőnyeges megjelenése láttán leesett az állunk.
Fico szerint a Nyugat Oroszország-stratégiája megbukott. Pellegrini óvatosságra int.
Hogy a nevezett „aktivista” egy tizenkét éves üggyel éppen most, a Terror Háza elé meghirdetett tüntetésünk napján áll elő, biztosan a véletlen műve.
Andros Townsend nem akármilyen balesetet szenvedett. The post Bemelegítés közben elgázolta egy gyephenger az angol válogatott futballistát first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy csapat fiatal egyetemista rotterdami mintára kezdett lakásfesztivál szervezésbe, de útközben kiderült, hogy a baráti körükön kívül is rengetegen igénylik az ilyen programokat, ráadásul Budapest tele van alig ismert lakáskoncert helyszínnel és lakásszínházzal.
A katalán alakulat előző csúcstartója César Rodríguez Álvarez volt, aki az 1948–1949-es idény első nyolc meccsén 13-szor volt eredményes.
A debreceniektől két gólt is elvettek.
Egy moszkvai olajfinomítót is találat ért, sűrű füsttel égett. Oroszország is drónokkal támadta Ukrajnát, három gyerek és egy anyuka halt meg Kijev környékén.
Vegyesen zártak pénteken az amerikai tőzsdék, miután a kereskedés végére az olajárak és az állampapírhozamok csökkenése javította a hangulatot.
A Bolt 25 ezer robotaxit indítana Európában a Luciddal összefogva.
Fico szerint egyetlen incidens is veszélyes NATO–orosz eszkalációt indíthat el.
A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek.
Szeptemberben gyakran szembesülünk azzal, mennyi felesleges ruha, kiegészítő lapul a szekrényünkben, amit kidobni kár, eladni pedig macerás.
14 évesen Auschwitzba deportálták, 1956. október 6-án mutatták be Rákosi személyi kultuszát elítélő drámáját, az 1957-es halálos ítéletét a nemzetközi tiltakozások után változtatták börtönbüntetésre. Gáli József író, műfordító öröksége és a forradalom hetven éves évfordulója
Az Onimusha egy vándorló szamurájról szól, akinek elege van mindenből és mindenkiből.
Az influenszer szerint Bayer nem csinálta meg, amit vállalt, nem fizette vissza, amit kellett volna, és Trianon helyett a 444-ről írt.
Az NVVH körüli harc után jönnek a vagyonosodási vizsgálatok.
Elkeserítő tendencia indult el az ohiói magyarok körében.
Több száz millió forinttal károsíthattak meg idős embereket egy illegális aranyfelvásárlót működtető család tagjai. The post Ismeretlen folyadékot itattak egy idős férfival, majd eltűnt a tízmilliókat érő aranya first appeared on 24.hu.
Gert Remmel úgy fogalmazott a Vasas elleni 4-2-es vereség után, hogy az nem jó, ha a meccs főszereplője a játékvezető. The post Debreceni edzőpanasz: hiába szereztek öt gólt, ha csak kettőt adtak meg first appeared on 24.hu.
A német gazdaság a kormány és a választók elégedetlensége ellenére a korábban vártnál erősebben teljesíthet idén. Az IW kutatóintézet csaknem háromszorosára, 1,2 százalékra emelte növekedési előrejelzését, éppen azon a napon, amikor Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában is választásokat tartanak.
Az énekesnő még rövid, pasis frizurával is elképesztően jól néz ki.
Júliusban már közel 3,5 milliárd forintnyi követelést jeleztek.
Nem minden problémának van megoldása. Szilágyi Tamás pszichológus erről mesél.
Ősi rajzok bukkantak fel Írországban.
Azt írta, jövőre visszatér.
KEZDÉS: 15.00. Itt az újabb esély, hogy Tóth Alex, illetve Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos egyszerre legyen a pályán.