Több órára leáll az MVM rendszere, fontos szolgáltatások válnak elérhetetlenné
Ebben az időszakban az előre fizetős villanyórák feltöltése sem lesz folyamatosan elérhető.
Ebben az időszakban az előre fizetős villanyórák feltöltése sem lesz folyamatosan elérhető.
A hazai porondon a fővárosi rangadó kerül a középpontba, miközben az európai topligákban is egymást követik az izgalmas mérkőzések.
A zeller, a cékla, a gyömbér és a koriander különleges kombinációjából készül ez az egyszerű de hatásos ital.
Regenerálható lehet a fogzománc, mutatjuk, hogyan.
Jelentős személyi változások történtek két tárca, a Szociális és Családügyi, valamint a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium vezetésében.
A futsalválogatott szövetségi kapitányaként 132 meccsen ült a kispadon.
Jelentős béremelés jön az egészségügyben: 15 százalékkal nőhet a szakdolgozók alapbére, új bértábla is érkezik
Több országban is elszabadultak az indulatok.
Európában nincs párja Borbély Balázs csapata sikerének a nemzetközi porondon jelenleg ebben az idényben.
Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az esetről videó is készült.
Neve is van: Claudivium.
Számít egyáltalán, hogy sikerül az új Harry Potter-feldolgozás?
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hiába érkeztek ki gyorsan a mentőegységek, a gép utasait már nem lehetett megmenteni.
Komoly bizonytalanságokat okozhat az új adó bevezetése.
Eleanor Roosevelt first ladyként és az emberi jogok szószólójaként is történelmet írt.
Mit árulnak el a héten megnyitott adatbázisban megtalálható fedőnevek? Adidastól a kommunistagyűlölő katolikus miniszterelnökön és Motörheaden át a 231. számú találkozó lakásig.
A kétüléses roadsterek közt egyáltalán nem alapértelmezett választás a Mercedes SLK, pedig a második generáció már rendesen meg is komolyodott, akár V8-as motorokkal, 55 AMG-ként is meg lehetett venni. Hengerszámban a felét, piacilag viszont sokkal relevánsabb példányt hoztunk a mai műsorba, ez itt egy SLK200 Kompressor, a többit pedig elmeséli a tulajdonosa.
A Ceed mindig is a legeurópaibb Kia volt, nálunk és nekünk tervezték, nem véletlen, hogy a vásárlók ráharaptak, és a flottapiac egyik szent tehenévé vált. Éppen ezért elsőre nehéz megérteni, miért engedték el a kezét, de jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal: a Kia kompakt modellje mostantól a K4, ami optikai nyakatekertsége ellenére valójában egy meglepően old school autó.
Felipe Massa nyerte a 2008-as Brazil Nagydíjat, a díjátadón azonban nem örömében sírt, éppenhogy bánatában.
Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa? Illés, Omega, LGT – és a többiek. The post Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján! first appeared on 24.hu.
Az 1956-os forradalom „áldozatai” közé tartoznak azok a fiatal kutatók is, akik az emigrációban később a világhírig jutottak. Természetesen ők csak érzelmi áldozataink, hiszen szülőföldjük számára is dicsőséget hoztak az életművükkel. The post „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban first appeared on 24.hu.
Közeleg a vagyonadó, a törvénytervezet már ismert, és a politikai támogatás is biztos, a közgazdászok többsége azonban ellenzi vagy legalábbis óvatosságra int. A tőke–munka modellből kiindulva vizsgálom meg, hogy közgazdasági nézőpontból mennyire indokolható az új adó, és arra jutok, hogy lényegében kettős adóztatásaról van szó.
Észszerűbb lenne egyetlen új gázerőművet sem építeni Magyarországon – véli Mezősi András, a BCE Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) főmunkatársa. Az áramtermelésben a szélerőművek és az energiatárolás vonzza a beruházókat, a gázüzeműeknek viszont új szerepeket kell találniuk, és nincs már sok idejük hátra.
Matt Filer néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy elkészült a horrorjáték közösség által fejlesztett modkészletének, az OpenCAGE-nek az 1.0-s verziója, amely sokkal több dolgot tesz lehetővé, mint az elődei.
A miniszterelnök-jelölt szerint a spanyoloknak vissza kellene lépniük a társrendezéstől.
Hamarosan itt a fagy, rengeteg magyar háztulaj zsebére megy: a vízóra nem az övé, a kárt mégis ő fizeti ki.
„Az első öt forduló kimagasló volt, nemcsak nekem, a klubnak is, jöttek a gólok, ültek a megoldásaink. Azóta visszaesett a teljesítményem, ám tudom, miben kell fejlődnöm.”
A közösségi közlekedésen minden van, csak közösség nincs.
Helen Hunt ma már nem a természetes bájával és szépségével kelti fel az emberek figyelmét.
Mutatjuk az Eurojackpot legfrissebb nyerőszámait!
Ez csak a fejlesztés becsült ára, a jogoké még nincs benne.
Főző Virág menesztése után, szinte azonnal.
Egykori szocialista és momentumos politikusok bukkantak fel a Hűségkapu Egyesületben, indulnának a következő önkormányzati választáson.
Újabb lépést tett Magyarország a román földgáz felé: Kapitány István már egyeztetett Bukaresttel.
Az Index összefoglalója az orosz–ukrán háború pénteki eseményeiről.