AEK: Vitális Milán válogatott teljesítménye új kérdést vetett fel – a helyi sajtó szerint problémát jelenthet a szerepköre
Vitális Milán a Nemzetek Ligájában nyújtott eddigi teljesítményével foglalkoztak a görögök.
Vitális Milán a Nemzetek Ligájában nyújtott eddigi teljesítményével foglalkoztak a görögök.
Magyar Péter a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón több részletet is felolvasott az állítólagos telefonlopási ügye nyomozati anyagából. Elmondása szerint még az ügyészségi szakértő szerint sem látszik a felvételeken, hogy a Dunába dobta volna a telefont.
Van, aki bezárja a gyerekét, van, aki agymosott gyilkost csinál belőle, más pedig egyszerűen megpróbálja eltenni láb alól. Összeszedtük a filmtörténet tíz legrosszabb anyukáját, akikhez képest még a gonosz mostoha is egész jó fejnek tűnik.
„Betiltjuk az ügyleteket ezzel a törvénytelen bírósággal, elvágjuk a forrásait, és megbénítjuk működőképességét” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter.
Aránytalanul nagy terheket viselnek.
A hazaiaknál Faragó Lea nyolc gólig jutott.
Meglehetősen pozitív hangvételű elemzést adtak ki a Bank of America közgazdászai Magyarország kilátásairól, miután személyesen Budapesten tettek látogatást. Szerintük javultak Magyarország euróövezeti csatlakozási esélyei, miután a kormány várhatóan 5 százalék alatti GDP-arányos hiánycélt tűz ki 2027-re, amivel az eddigi piaci várakozásokat is felülteljesíti. A középtávú költségvetési terv bemutatását követően hamar…
Iráni szereplők az OpenAI modelljeit használva hamis újságírói profilokat hoztak létre, és ezeken keresztül Amerika-ellenes cikkeket jelentettek meg számos nyugati médiumban – derül ki a vállalat csütörtökön közzétett jelentéséből - tudósított a CNN.
Úgy vélik, rajtuk keresztül kéri számon a kormány mulasztását a miniszterelnök.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentette, hogy összesen 166 milliárd forint értékű EXIM-befektetés kapcsán tesz feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál hűtlen kezelés, hanyag kezelés, valamint hivatali visszaélés gyanújával. Az Exim Bank átvilágítása nyomán indított eljárások összege ezzel már megközelíti az 1300 milliárd forintot.
Az ügyvédi kamara azt kéri azoktól a kollégáktól, akik most képviselők, hogy támogassák az indítványaikat.
Bár a magyarok 96 százalékának fontos a friss és tiszta otthoni levegő, sokan a fűtési költségek miatt nem szellőztetnek rendszeresen.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Várható volt, hogy a Clive Barker’s Hellraiser: Revival ki fogja csapni a biztosítékot – és nemcsak a játékosoknál.
Legutóbb Belgiumban dolgozott.
A rajongók lelkesedése határtalan.
A Grand Theft Auto 6 nagy durranás lesz, úgyhogy durrannia kell minél több platformon. De vajon a Nintendo Switch 2-n fog? Megkérdezték a Nintendo egyik fejesétől is ezt.
Brüsszel nem vethetne ki adót, ezért inkább másként nevezi.
Az eddigi egy-egy arany- és ezüstérem mellé egy újabb ezüst került a magyar válogatott kollekciójába.
Magyarországot kiemelt piacnak tekinti a brit Rolls-Royce SMR.
A Kisváros ment eközben Usztics Mátyással.
Lezárult a minisztériumi vizsgálat, az illetékes bizottság javaslatokat tett, hogyan lehet az egycéges rendezvényszervezéseket elkerülni.
Közleményükben visszautasítják, hogy mulasztást követtek volna el a V-Híd ügyében.
Hat embert fogtak el a rendőrök, arról egyelőre mindenki hallgat, hogy milyen állapotban vannak a képek.
Nem fogja vissza magát Laci.
A szülés kitolási szakaszában lévő kismamához riasztották az Országos Mentőszolgálat munkatársait.
A B-csoportban rendező Dunaújváros 8–7-re kikapott a Rapallótól.
Ritka, hogy valaki ilyen nyíltan meséljen a magánéletéről egy felmondással kapcsolatos közleményben.
A miniszter azt mondta a helyieknek, hogy országos gondokról van szó, mindenütt hasonló kérdésekkel szembesülnek, legyen szó egészségügyről, közlekedésről vagy munkahelyteremtésről.
Visszautasítják a miniszterelnök vádjait. The post Visszaszólt az ÁSZ Magyar Péternek, szerintük támadás alatt állnak a független, alkotmányos intézmények first appeared on 24.hu.
Egy brit kutató olyan felfedezésre bukkant, amely alapján újraírhatják a filmes szakkönyveket: úgy fest, mégsem A dzsesszénekes volt az első hangosfilm. The post 100 éve egy skót film előzhette meg egész Hollywoodot first appeared on 24.hu.
Október 9-én ideiglenesen fel kellett függeszteni a repülőjáratokat több moszkvai repülőtéren, miután feltételezett ukrán drónok és felderítő léggömbök jelentek meg az orosz főváros légterében - írta meg a Kyiv Independent.
A vécézésnek is vannak szabályai: mutatjuk, milyen rossz szokásokat érdemes elhagynod az egészséged érdekében.
Egy ártatlan szelfivel indult, és egy tudományos publikációban leírt új fajjal zárult az a történet, amelyre biztosan nincs sok példa a történelemben.
Szolgálati autó nélkül maradhat egy vezető politikus.