Pénzt adott a mentősöknek egy 80 éves nyugdíjas, rendőrségi ügy lett belőle
Egy kedves gesztus miatt került az ügyészség elé.
Egy kedves gesztus miatt került az ügyészség elé.
Magdalena Andersson egy hónappal a győztes választás után még mindig nem tudott kormányt alakítani.
Az öszes fizikai Nobel-díjas alig több mint 2 százaléka nő, a béke-Nobeleknek viszont csaknem ötödét nő kapta.
Az easyJet alapítója által megálmodott online piactér 21 európai országban kezdte meg működését. The post Magyarországon is megjelent az Amazon babérjaira törő webshop, nem akárki áll mögötte appeared first on Forbes.hu.
A korábbi olimpiai ezüstérmes szerint a Győr BL-csoportjában nincs sok nyitott kérdés.
A kormány döntése értelmében átfogó korszerűsítésen esik át a Budapest–Fót–Veresegyház–Őrbottyán–Vác (71-es) elővárosi vasútvonal.
A Hello Games játéka 10 év után iOS-en is tiszteletét teszi.
Ellentmondásokkal teli történet.
Laczkó Zsolt nyolc hónap után búcsúzik a Szegedtől.
Megint új színben tér vissza a PlayStation 5, csak éppen nem mindenhol.
Az amerikai hadsereget segítheti a dróntámadások elhárításában a BAE Systems által kifejlesztett két új légvédelmi fegyver.
Balásy Gyula egymást követő napokon adta el a két vállalkozásban meglévő tulajdonrészét, a cégeket átfazonírozzák. The post Balásy Gyula megszabadult két vállalkozásától, a vevők átnevezik őket first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk képviselői nem vettek részt a szavazáson.
Jelentős leépítések és csatorna-összevonások jöhetnek a közmédiában.
A Condor német légitársaság 2026/2027-es téli menetrendjében a Karib-térség, az Indiai-óceán, Afrika és Észak-Amerika több célállomása is szerepel.
Jogosítványa sem volt, el is tiltották, mégis száguldozva okozott balesetet Győr közelében egy autós, majd elhajtott a helyszínről.
Az orosz dízel nagyobb mennyiségű piacra kerülése erősen kérdéses.
A kortárs művészet támogatása Európa-szerte egyre kevésbé kulturális vagy társadalmi kérdés, hanem előrelátó gazdasági és üzleti stratégia. Egyre több ország ismeri fel, hogy a kulturális szektor akkor maradhat élő és fejlődő, ha a vállalati forrásokat is sikerül bevonni a finanszírozásba, például átgondolt és célzott adóösztönzőkkel. A KPMG szerint Magyarországon is érdemes megvizsgálni egy, a sport-TAO tapasztalat…
Zsugorodik az okostelefonos piac, de az Apple-t és a Samsungot még ez sem állította meg.
Selma Blair ügyvédje azt állítja: a színésznő nem vette be a gyógyszereit.
3 kimagasló közönségkedvenc született.
Egy bakteriális enzimmel szüntetnék meg a tumor immunrendszert gátló hatását, ezt pedig maga a szervezet termelné.
Hídfelújítás miatt lezártak két sávot, már az első nap reggelén több kilométeres volt a torlódás.
Egyre nagyobb botrány van a Republikánus Párton belül Donald Trump amerikai elnök orosz dízelbiznisze miatt - írta meg a The Hill. Az ügy azért is kifejezetten kellemetlen, mert kevesebb mint egy hónap múlva időközi választások vannak Amerikában.
Hat év után először nem mond beszédet Orbán Viktor október 23-án, a magukra hagyott fideszeseknek Áder Jánossal, Bóka Jánossal és Schmidt Máriával kell beérniük. És még a Békemenet is elmarad.
Az egyedüli tulajdonos most már az egykori üzlettárs, Mamusits Péter.
A gyártók szerint ugyanakkor hivatalos bejelentés erről valószínűleg nem lesz.
A feltételezett elkövetőknek nyoma veszett.
A tíz éve változatlan, európai viszonylatban drámaian alacsony állami ösztöndíj miatt a magyar doktoranduszok anyagi helyzete rendkívül nehéz, az agrártudományi területen mégis stabil az érdeklődés a képzések iránt. Bár a lemorzsolódási arány alacsony, a megélhetési és kutatási nehézségek miatt a felsőoktatási intézmények saját kiegészítő juttatásokkal próbálják a pályán tartani a fiatalokat, miközben a hazai agrárv…
Akadályt telepítettek egy kaliforniai kereszteződés közepére a driftelők miatt, egy BMW pont tévés műsor közben mutatta meg, miért nem működik a dolog.
Puskás Peti a szavakat is nehezen találta, annyira küzdött a könnyeivel.
Vajon mikor teljesülhetnek a gazdasági feltételek az euró bevezetéséhez?
A NER propagandakirálya újabb két cégétől vált meg, hatalmas tempót diktál. The post Balásy sorra szabadul meg cégeitől, a vevők pedig rendre ugyanazt teszik velük appeared first on Forbes.hu.
Győző Orbán’s mining company has been generating extraordinary profits for years. According to internal documents obtained by Direkt36, previously unknown government contracts have also contributed to this. Here is Part III of the Mészáros-Files.
Kazahsztán október 9-én és 10-én tartotta első Nyílt Ázsiai Solymász Kupáját az ország keleti részén fekvő Bozanbaj faluban, amely 10 országból 176 solymászt hozott össze.